Fónagy János nem szeretné megérni, hogy kötelező legyen a Pride.
Nos, ezek szerint egyvalamiben hasonlítok Fónagy Jánosra: nem szeretem a kötelező dolgokat, legyenek azok olvasmányok, maszkviselés, sorkatonaság, vagy éppen biztosítás. Bár az utóbbi szükségességét valamennyire megértem, csak kissé eltúlzottnak érzem az árazást, ami persze éppen a kötelezőségből jön.
Fónagy Jánossal ellentétben nem léptem be az MSZMP-be sem (jó, ezt életkoromnál fogva sem tehettem, de már hetedikben kirúgtak az úttörőktől, KISZ-tagnak meg nem jelentkeztem). Mert az MSZMP (aminek tagsága amúgy messze nem volt kötelező) nagyon komálta a kötelező dolgokat, mármint másokat különféle dolgokra kötelezni. Fónagy János bizonnyal eltartott kisujjal volt MSZMP-tag, és otthon, munka után, ajtót-ablakot bezárva elpanaszolta Fónagy Jánosnénak, hogy pfuj, micsoda kötelező egy világ ez, az eszem megáll! Hát tiszta diktatúra!
Fónagy Jánossal ellentétben nem vagyok politikusa egy olyan pártnak sem, ami egyszerűen lubickol a dolgok kötelezővé tételében, sunyi és aljas elképzeléseit garmadával zúdítja a lakosságra, beteges ideológiapótlékával és bornírt propagandájával házal, rendeletekkel kormányoz, gyerekeket butít és más efféle. Fónagy János feltehetőleg még mindig eltartja a kisujját, lásd mint fentebb.
Egy valódi titkos anarchista ez a Fónagy János fene nagy kötelezőségellenességével, bár a régi anarchista paradoxont: „Tilos megtiltani!”, nem igazán tudja magában feloldani.
Kedves János kamarád, öreg anarchista társam a kötelezőség elleni harcban, üdvözöllek! Én sem akarom megérni, hogy a Pride kötelező legyen! Cudar világ lenne az.
Még szerencse, hogy ezt pont úgy nem akarja senki, mint például az óvodások nemváltó műtétjeit. És nyugodj meg, János: síkhülye seggfejnek lenni is szabad.
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. március 24-én.
