Látom, ahogy sokan kiteszik, hogy „Je suis poloska”, mások pedig éppen arra intenek, hogy nem jó ezt kitenni, mert a dehumanizálás cseppet sem vicces, afféle határátlépés a miniszterelnöki kommunikációban. Ez utóbbi amúgy nem igaz: Orbán már kilenc éve, 2016. március 15-én olyan „gazdaállatnak” nevezte a „nemzetet” (vagyis praktikusan önmagát), amelyen mindenféle nemzetellenesek (praktikusan a nép) élősködnek, és hát ezeket eltüntetni kívánta volt.
Egyetértek, hogy a dehumanizálás nem vicces, ez az egész helyzet nem vicces, mégis úgy gondolom, hogy mindig célszerű megtalálni benne a groteszket: nevezetesen azt, hogy nevezhetnek minket bárminek a politikusok, ám egyszerűen nincs olyan metafora, amiből ők jönnének ki kedvezően: az evolúció (avagy tetszés szerint a Teremtés) nem szült olyan élőlényt, ami akárcsak megközelítően is olyan silány, aljas és rosszindulatú lenne, mint maguk a politikusok.
Én amúgy – ezt már tegnap megírtam – illő tisztelettel tekintek a szívós és sokszínű poloskafélék kiterjedt nemzetségére, ahogy általában minden egyes élőlényre, aki az, ami: önazonos szerepet játszik a létezés céltalan, ám mindent átható örök körhintájában. Akiket megvetek, azok kivétel nélkül a homo sapiens sapiens fajába tartoznak, egyazon fajon osztozom velük, ha úgy tetszik, „egy vérből valók vagyunk”. Szoktam is ezt szégyellni.
Én nem teszek ki ilyesmit, hogy poloska lennék – punaise, pedig milyen szépen hangzik franciául! –, mert hát nem vagyok az. De dehonesztálónak nem érzem, juszt sem. Inkább legyek poloska, mint poloskázó.
1566-ban, mikor négyszáz németalföldi nemes petíciót nyújtott be Pármai Margit spanyol királyi helytartónak, amiben azt követelték, hogy az udvar és az Inkvizíció hagyjon fel a protestánsok üldözésével, a pompásan kiöltözött spanyol grandok furcsállva nézték a kérelmezők egyszerű, fekete öltözékét.
– Kik ezek? – kérdezte meghökkenve Margit. – Ce ne sont que des gueux! (Csak koldusok!) – válaszolta neki Charles de Berlaymont gróf, az Aranygyapjas Rend Lovagja, Namur főbírája, Brabant, Flanders és Namur fővadászmestere, örökös főkamarás, és még számos cirkalmas rend és rang és titulus viselője.
Még abban az évben kitört a hosszan elhúzódó németalföldi szabadságharc. A felkelők magukat büszkén „koldusoknak” nevezték, zászlajukra koldustarisznyát hímeztek.
Pedig hol volt akkor még a Facebook…
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. március 16-án.
