Most, hogy aláhullni látszik Matolcsy seggpettyes csillaga, kamionok hordják el a jegybankból meg a kismillió alapítványából az ezüstkanalakat, és afféle bűnbakként és társadalmi andaxinként dugják az orrunk alá a beáldozott Matolcsy György Hubát (bizony, Huba is, mik ki nem derülnek?!), Huba a hibás, sós könnyeket sír az aranypikkelyes csodaszarvas-szaurusz, és jön Varga Mihály, a régi homo novus, hogy a forint erejét egészen a Holdba katapultálja és pelenkát cseréljen a priváti nemzetgazdaságon, eszembe jutott a homéroszi Matolcsy-eposz egy korábbi szép fejezete, ami kicsit olyan, mintha a wagneri Götterdämmerungot Joseph Pujol, a XIX. század végének híres fingóművésze adta volna elő saját alfele instrumentumán.
Csak arra figyeljünk oda azért, hogy a nagy recsegésben és csinnadrattában ne tévesszük szem elől (imádom a képzavarokat!) üres zsebeink cincogását.
LENYÚLIÁSZ
– utolsó ének –
Vérszínű nappal serked a hajnal a soktornyú Trója felett,
és szárnyas sisakú Pallasz Athéné még issza a reggeli kávét,
Hermész jő ekkor, a szárnyas sarujú, kék szemű isteni hírnök,
és szól: – Hallottad-é a hírt Zeuszunknak szépszemű, lándzsás leánya?
– Mondjad a hírt, már rád figyelek, fejemből kitisztul az éjjel –
szól Pallasz Athéné, mert rágyújtott már a legelső reggeli dekkre.
– Mit tettek hát ma az elleneim, a furfangos, rézhajú trószok?
– A trószok, Athéné, ma éjjel aludtak, hallgat a nagyfalú Trója,
de neveddel élve szőnyeg-csomózza stekszét a hungari jegybank
szolgáinak szutykos lépte alá, hogy ne döngjön a borszínű parkett,
és csend legyen ott, hol lopják a pénzt, ott légy zümmögése se halljék!
– Nevemet ők vaj’, hogy elegyítik üzelmeiknek hosszú sorába? –
kérd’ Pallasz Athéné, s már felharagodva kutatja az isteni lándzsát.
– Ezek nevedet, az olümposzit, saját alapítványukra skribálták
– szól Hermész, az istenek gyorsléptű hírnöke félve nagyon,
hogy nagy haragú Pallasz Athéné mit szól a felkavaró üzenetre.
– Hol van hát szárnyas sisakom, és hol az a kurva nagy lándzsa? –
rikolt a bagolyszemű, hangjától rengnek a sziklák, dühétől
ádáz tarajjá horgasodik a borszínű, vérszínű tenger.
– Az este még ide tettem a pajzsom, és melléje tettem a dárdát,
hogy a trósz háborúnak gondjaitól rövid időre álmomba menekültem,
de ím, fegyverimnek most hűlt helye csak, hát mit szólsz te mindehhez, Hermész?
– Nos, erről beszéltem, isteni bölcs, hogy veszve van immár a dárdád,
és szárnyas sarum, Zeusz villámi, Poszeidón szigonya is mind odaveszve,
magánvagyonukká minősül immár mind a sok isteni kellék,
Pallasz Athéné Egyetemmé alakult a délceg olümposzi hegycsúcs,
isteni létünknek hűlt helye már, ott csak kancsal ármány, aki tort ül,
vége mesénknek; a ravasz Odüsszeusz is Londonba hajóz most, hogy
ott mosogassa a tányért.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. november 29-én.