…és üdvözöljük kedves iráni barátainknak a házastársi hűség, a családi tűzhely
szentsége és a régi jó erkölcsök helyreállítására szolgáló igyekezetét…
– Psszt…! Miniszterelnök úr! Ez nem Irán! Nemsokára oda is utazunk, de nem
most. Most Kínában vagyunk!
– Kínában?! Hát nekem ez a hülye, vécékefehajú kis pöcs nem ezt mondta…
kerítse már elő valaki a külügyminiszter urat, jó?! Szóval, Kína. Akkor azért volt
ilyen fura a kaja.
– Nem, Miniszterelnök úr, az valójában a köszöntő virágcsokor volt, amit lelkesen
vigyorogva be tetszett falni.
– Mindegy. Lenyomom én az abált tokaszalonnát is, sok cukorral, dödöllével, ha a
politika úgy kívánja. Köztünk szólva, fiam, a szart is megeszem, és mosolygok
hozzá. És azt mondom rá, ihajj! Ez a szakmám, na. Szóval, nem Irán. Ezek akkor
itt nem is köveznek? Meg semmi csador, kézlevágás, ilyesmi?
– Nem. Bár azért ők sem matyóhímzés…
– Értem. Mit szoktak akkor csinálni?
– Rengeteg a halálos ítélet, van egy rakás koncentrációs táboruk, ilyesmi.
– Na, ezzel már tudunk valamit kezdeni! Nagypofájú ellenzékiek? Országromboló
liberálisok? Máskultúrájú heterogének?
– Többnyire, de nem kizárólag… néha például korrupt pártfunkcionáriusokat is
szoktak kivégeztetni más korrupt pártfunkcionáriusok….
– Kivégeztetni?! Barbárok! Miért is vagyunk itt? Az ő kezükben van a pórázunk
vége?
– Nem, miniszterelnök úr. A pórázunk vége a Putyin kezében van.
– Szóval akkor miért is udvarolok én itt ezeknek az apró komcsi
papucsnagykereskedőknek?
– Mert a Putyin póráza meg az ő kezükben van.
– Oké. Miről fogok beszélgetni velük? Fociznak?
– Nemigen.
– Atyaég. Rosszabbak, mint a barbárok. Akkor nincs semmi közös téma?
– Hát, talán… a két nép nagy, közös demokratikus hagyományai…
– Az jó. Nagyon szeretek a demokratikus hagyományokról beszélni. Attól mindig
röhögnöm kell.
Forrás: Újnépszabadság
