– Hány ujj ez, Winston? – mutatott O’Brian a propagandaplakátra. A plakáton – természetesen – Goldstein volt látható, ahogy egy másik áruló vállát öleli át. Hat ujja szépen kirajzolódott a másik vállán.
– Hat. Elkúrtátok.
Az elektrosokkoló mutatója hatvanra ugrott.
– Mi sosem kúrunk el semmit. Hány ujj ez, Winston?
– Hat! Hat! Mi egyebet mondhatok? Hat!
A mutató valószínűleg ismét feljebb ugrott. Winston azonban nem látta. Látókörét betöltötte a nagydarab, szigorú arc és a hat ujj. Az ujjak úgy meredeztek szeme előtt, mint óriási oszlopok, elmosódottan, s mintha vibráltak volna – de félreismerhetetlenül hat ujj volt.
– Hány ujj ez, Winston?
– Hat! Állítsd meg! Állítsd meg! Hogy vagy képes folytatni? Hat! Hat!
– Hány ujj ez, Winston?
– Öt! Öt! Öt!
– Nem, Winston, így nem ér semmit. Hazudsz. Még mindig azt gondolod, hogy hat. Hány ujj ez?
– Hat! Öt! Hat! Ahányat akarsz. Csak állítsd meg, szüntesd meg a fájdalmat!
– Lassan tanulsz te, Winston – mondta O’Brien gyengéden.
– Mit csináljak? – pityeregte Winston. – Mit csináljak, ha látom, mi van a szemem előtt? Három meg három, az hat.
– Néha, Winston. Néha öt. Néha három. Néha egyszerre mind a három. Keményebben kell próbálkoznod. Nem könnyű meggyógyulni. Még egyszer. Hány ujj ez, Winston?
– Hat. Feltételezem, hogy hat. Ha képes volnék rá, ötöt látnék. Igyekszem ötöt látni.
– Mit akarsz: meggyőzni engem, hogy ötöt látsz, vagy valóban ötöt látni?
– Valóban ötöt látni – nyöszörgött Winston. Négyet, ötöt, hatot – becsületemre, nem tudom.
– Ez már jobb – szólt O’Brien. – Itt vannak a Facebook-profiljaid hozzáférései. El is kezdhetsz kommentelni.
(E. Orge Gorwell: Kétezerhuszonöt)
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. december 5-én.
