Andrej Januarjevics Visinszkij, az 1930-as évek nagy sztálini kirakatpereinek dörgő szavú főügyésze kifejezetten pikkelt azokra, akik nálánál régebbi bolsevikok voltak. Nálánál régebbi bolseviknak lenni amúgy nem volt nagy kunszt: Visinszkij csak a polgárháborús győzelem után, 1920-ban lépett be a bolsevik pártba, előtte mensevik volt. Sőt, 1917 nyarán a pétervári kerület rendőrbiztosaként ő írta alá Lenin letartóztatási parancsát kémkedésért. Ezért aztán Visinszkij elvtárs különös kéjjel követelt halálos ítéleteket mindazokra, akik erre az afférra pontosan emlékeztek, és tagkönyvük száma az övénél alacsonyabb volt.
Ezt persze Sztálin elvtárs is tudta róla, aki az igen előkelő 2-es számú tagkönyvet kapta 1928-ban, mikor az addig tagkönyveket lecserélték. Az 1-est többé nem adták ki: az posztumusz Lenin elvtársat illette. (Mindennek semmi köze nem volt a korábbi, eredeti számokhoz, amik meglehetősen kaotikusak voltak, sokkal inkább a sztálini korszak kezdetének nomenklatúrájában elfoglalt pozícióhoz, ami aztán egy évtized alatt igen sokat változott.) Ettől tartotta igen megbízhatónak Visinszkijt, akit amúgy mélyen lenézett és elvtelen szarházinak tartott. Sztálin elvtárs szerette az elvtelen szarháziakat.
Az 1930-as évek közepén életveszélyes volt régi bolseviknak lenni.
Talán ez a gond Hadházyval is, ezért nem lehet belőle (bár számított rá) vagyonvisszaszerzési népbiztos. Túl régen, még a trafikmutyi idején fordult szembe a Fidesszel, hogy aztán hosszú éveken át dühös bulldogként vesse rá magát a mindenféle NER-es korrupciókra. Jóval, sokkal régebben hagyta ott a Fideszt, mint szinte bárki a TISZA potentátjai közül, ideértve magát a miniszterelnök urat is. Sőt, nem egy immár-tiszásnak még az akkori ügyeit is firtatta.
De talán főbe lőni azért nem fogják. Más időket élünk.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. június 23-án.