A CÖF nyilatkozatában indignálódottan pufog, amiért a Dead Kennedys tagjai kikérték maguknak, hogy a derék békeügetők az ő fotójukat lopták el legújabb kormányseggtájéki plakátkampányukhoz.
Bezzeg, amikor Steve Lacy, egy fiatal kaliforniai rapper vett fel fehér inghez fekete nyakkendős dollárjelet, ezek a mocskos punkok még véletlenül sem tiltakoztak – leplezi le a CÖF a globális punkkulturális összefogást és a rémes kettős mércét.
Egy frivol hasonlattal világítanám meg a probléma lényegét.
Az éjszaka közepén arra eszmélek, hogy valaki a tökömön matat.
– Ha Sharon Stone az talpig elemi ösztönben (vagy netán a fiatal David Bowie), akkor konstatálom, hogy álmodom, és eszem ágában sincs felébredni;
– ha a kiskutyám az, akkor félálomban azt nyöszörgöm, hogy „Ozzyka, bazmeg, haggyámá”, arrébb lökdösöm, és alszom tovább;
– ha a feleségem az, akkor – az aktuális állapotomtól függően – reakcióm a lelkes igenigenmégtől a falnak fordulásig terjedő skálán mozog, előre nem definiálható;
– de ha egy büdös, mocskos, perverz rablót pillantok meg, aki a zsákját már telepakolta szerény ingóságaimmal, majd úgy döntött, ezúton vezeti le a lopástól benne felgyülemlett feszültséget, rikoltva lerúgom magamról, ráuszítom a kutyákat, a fejéhez vágom az ágyam mellett álldogáló jókora söröskorsót, amiben az éjszakai ivóvizemet tartom, és még a rendőröket is kihívom.
És értem, hogy a büdös, mocskos, perverz rabló ezt hátrányos megkülönböztetésnek érezné, de hát a világ már csak ilyen kurva igazságtalan.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. április 3-án.
