Falra mászom a közhelyektől. Különösen, ha jobb sorsra érdemes szövegekből kalapálják őket. Esterházy például sosem írta le azt, amit rengetegen idéznek tőle, a legkülönfélébb helyzetekre alkalmazva: „Bizonyos szint alatt…” stb. stb.
Még akkor sem írta le, ha maga a főpolgármester úr idézi újévi köszöntőjében.
Hasonlót írt ugyan, de nem ugyanazt, függő beszédbe tette, egy soha-be-nem-következő jövő időbe, sajátos keretfeltételekkel megspékelve, márpedig ugye, irodalmi szövegeknél a hasonló nem egyenlő a pont ugyanazzal. Arról nem beszélve, hogy így önmagában, kiragadva, falvédő-bölcsességgé redukálva az az álidézet bosszantóan elitista, szinte olyan, mintha az értelmiség képtelenségét illusztrálná mindenféle külső kommunikációra. Esterházy – ezt műveiből is tudhatjuk – pont nem volt ilyen, és szerintem lófaszt sem ér értelmiségiként az az értelmiségi, aki nem tud feloldódni egy kőbányai restiben, vagy egy falusi búcsúban. (Persze, ebben is van egyfajta egyirányú sznobság, de hát én egyirányú sznob vagyok, nem is tagadom, nem is látom, miért kellene tagadnom.)
Világos, hogy Karácsony főpolgármester, és nem esztéta, filológus, ilyesmi. Nem dolga, hogy művelt legyen. De a szövegírójától talán elvárható lenne, hogy ne vétsen ekkora szarvashibát – tulajdonképpen annyira közismert, hogy ez az Esterházy-idézet álidézet, hogy már a felemlegetése is önmagában közhelyessé válik –, vagy feltűnhetett volna a dolog azoknak, akik ezt a szöveget átolvasták, letisztázták, satöbbi.
Fontos ez? Nem igazán. Inkább csak olyan jellemző.
A közvetített image azt sugallja (némi alappal, de persze jócskán sematikusan), hogy az abáltszalonna- és pálinkaszagú, Wass Albert-klapanciákat böfögő sutyerák fideszes politikusokkal szemben Karácsony egy friss, graciőz úriember, egy kiművelt liberális emberfő. Ebben a kontextusban egy ilyen baki meglehetősen szánalmas. Hogy ne mondjam, erősen szint alatti.
Közhellyé koptatott idézetek, amelyeket – kontextusukból többnyire kiragadva – szinte mindig és majdnem mindenki helytelenül használ, mert vagy nem azt jelentik eredetileg, amit tulajdonítanak nekik, vagy pont az ellenkezőjét (nem véve ide a hamis, téves, kitalált „idézeteket”):
– „Dolgozni csak pontosan, szépen…”;
– „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni…”;
– „A szabadság kis körei”;
– „Bizonyos szint fölött…”
– „Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni…”;
– „Rien.”;
– „A vallás a nép ópiuma.”
A sor tetszés szerint folytatható.
A szerző idei két Facebook-bejegyzése.
A szerkesztő megjegyzése
Nomen est omen.
Extra Hungariam non est vita…
Cherchez la faim.:)
A malis vituperari laus est. (Rosszakaród gyalázkodása dicséretnek számít.)
Diversitas delectat! (A változatosság gyönyörködtet!)
Lassan járj, tovább érsz.
Az izé izéje az izé… (általánosan)
És engedelmükkel: Historia est magistra vitae. (A történelem az élet tanítómestere.)