Egy mondat egy állatmenhely posztjából (nevet nem írok, mert támogatom az állatmenhelyeket): „Tárnokon ezt a cicát egy roma család vitte oda a […] befogadó állomásra. Állítólag találták.”
A történet rémes: a macskát vélhetőleg megmérgezték, az orvos végül elaltatta. Rengeteg ilyen rémes történet van, végtelen az emberi gonoszság, kiapadhatatlan. Fényképek is vannak szerencsétlen jószágról, borzalmas állapotban volt. Nem hiányoztak nekem így estére ezek a képek.
És ami szintén nem hiányzott, ez az „állítólag”. Eleve nem értem, miért releváns információ a posztoló szerint, hogy pont egy roma család vitte be a cicát. Azt is leírná, hogy „egy fehér, magyar család” vitte be? És ha bevitték – nem sokan szednének sajnos össze egy ilyen láthatóan beteg állatot, hogy segítséget próbáljanak szerezni neki -, akkor ezért nem valamiféle köszönet járna? Az emberségükért, hogy legalább megpróbálták? Hogy nem mentek el mellette félre nézve, elfordított arccal?
„Állítólag találták”. Mit akar ez sugallni? Hogy „ezek” ilyenek, akkor se higgyünk nekik, ha kérdeznek? Lehet, hogy ők maguk mérgezték meg a macskát, aztán – vajon mi okból? – elvitték a menhelyre? Vagy mit akar mondani ez az „állítólag”?
Sajnos, attól tartok, a helyzet rosszabb. A poszt írója szerintem nemigen gondolt semmi különösre, mikor ez leírta. Automatizmus. Ha romák voltak – pláne, hogy család –, akkor bármi, amit tesznek, bármi, amit mondanak, csak romaságuk fényében értelmezhető. Ha jót tesznek, akkor az állítólagos.
Állítólag ez egy társadalom, bár vannak kételyeim.
Pedig a poszt írója nyilván jó ember. Szereti a macskákat, különben miért dolgozna egy állatmenhelyen? Segíteni akar rajtuk. És őszintén remélem, hogy nem csak állítólag.
A szerző Facebook-bekegyzése 2026. július 31-én.
