– Mind a tizenhármat?
– Igen. Meg még Pesten egyet.
– Nem lesz ebből gond? Újabb rebellió?
– Nem. Megszondáztuk a közvéleményt. Teleraktuk plakátokkal az országot: „Tudta, hogy a tizenhárom tábornok nagy része jöttment idegen? Akarja ön, hogy ilyenek mondják meg a merremeddiget?”, meg „Vajon mégis miért olyan szakállasok?”, és „Tudta ön, hogy a polyákok mézeskalács-fűszert tesznek a pecsenye mártásába?”. Külön sikere volt egy szórólapnak, amin Damjanich János reszelt tormával gyerekeket reggelizik.
– Damjanich János tényleg gyereket reggelizett tormával?
– Dehogy. Szalonnát szokott reggelizni, vereshagymával. De mit értünk volna egy olyan kampánnyal, hogy „Damjanich ugyanazt eszi, mint ön”? Ez csak egy esetben működött: „Gábor Áronék elzabálják ön elől a vereshagymát.”
– És a torma?
– Apró kommunikációs trükk. Kell valami kézzelfogható az üzenetben. „Né, torma – mondják egymásnak az emberek –, azt én is szoktam enni.” A többi onnan már simán hihető. Valamint Párizzsal is riogattunk…
– Párizzsal?
– Bizony! „Tudta, hogy Párizsban az idegenek jakobinus terrort csináltak?”
– Miféle idegenek?
– Mindenfélék. Ismerte ön Robespierre-t?
– Még meg sem születtem akkor.
– Na, látja! Akit nem ismerünk, az idegen.
– Értem. És működött a kampány?
– Hogyne! Mikor megkérdeztük: „Akarja-e ön, hogy végre rend és béke legyen, ért kalász lengjen a Kunság mezein, és a csárdákban ne akadozzon a sörellátás?”, a reakció pozitív volt. Az emberek nagyobbik fele ugyan kiköpött, és elhajtotta a francba a kérdezőbiztosainkat, egy bizonyos Herr Bretschneiderre pedig egyenesen egy ronda pöcsöt festettek a vicces kedvű válaszadók, de azoknak a nagy többsége, aki szóba állt velünk, igennel válaszolt.
– És mi köze ennek a kivégzésekhez?
– No, hát azt azért nem gondolhatták komolyan ők sem, hogy a sörellátás csak úgy, magától helyreáll, nix kivégzés! A lényeg az, hogy utána legyen mivel koccintani.
(Történetek az innen is túlról. Európa Könyvkiadó, 2017.)
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. október 6-án.