Napóleon állítólag azt mondta, hogy „minden katona a málhájában hordja a marsallbotot”. Ez, persze, elég kínos volt szerencsétlen bakáknak, akik ott botladoztak, mondjuk, Egyiptomban, a gatyarohasztóan forró homokban, miközben a piramisokról álmatagon bámultak rájuk az elröppent évezredek. A sok szar mellett, amivel a francia hadiszállítók ellátták őket, még azt a kurva marsallbotot is cipelniük kellett egy olyan háborúban, ahol ők maguk semmit sem nyerhettek, de cserébe a teljes világukat veszíthették el a Haza nagyobb üdvéért, valamint a papírtalpú bakancsok és kilukadásra hajlamos bádogcsajkák forgalmazóinak nagyobb profitjáért. Emellett – amint azt Würfli Egontól, az egykori híres zürichi Würfli-Ballhaus tulajdonosától tudhatjuk -, az afrikai katonák még skorbutot is kaphattak, bár a Vanek úrét speciel valaki ellopta, mint egy katalizátort.
Napóleon a társadalmi mobilitásra célzott ezzel a marsallbottal, ő maga például korzikai káplárból lett császár, bár marsalljait, minisztereit és alkirályait leginkább mégis a saját tágan értelmezett rokoni, baráti és üzeltféli köreiből válogatta.
Ez a társadalmi mobilitás ma Magyarországon abszolút megvalósul. Ha az ember önkéntes békekatona lesz, akár tanár, légiiránytó, netán színművészeti egyetemparancsnok is lehet belőle. A magyar katona igazi reneszánsz ember: egyik kezével eszik-iszik a sátorban, a másik kezével rendet vág a légiforgalmi káoszba, Hamletet instruálja, vagy éppen autóvezetést oktat.
Itt az ideje, hogy komolyan vegyük ezt a marsallbot-bizniszt. A magyar marsallbot sokoldalú, mint egy svájci bicska. Legyártására a honvédelmi miniszter úr vállalkozásai nyernek tendert.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. július 12-én.
