Ez jött szembe velem a Nagy Előválasztás előestéjéről, 2021. október közepéről. Döbbentem olvasom, hogy milyen naivan optimista tudtam még akkor lenni. Azóta a dolog még inkább redukálódott: mindenki eldöntheti, hogy kinek a hazugságait hiszi el (mondjuk, ez nem változott, csak a kínálat lett szűkebb). Határozottan úgy vélem, hogy jobb lenne most nekünk, ha az akkori verzióm valósul meg.
„Akkor most elmesélem az én álomforgatókönyvemet.
Dobrev Klára és Márki-Zay Péter kölcsönösen addig szalámizzák egymást, hogy a végén csak az a két kis fémbigyó marad belőlük, ami a szalámi csücskén a szalámi héját összefogja. Mikor a macska felugrik az asztalra, leveri a bigyókat, azok elgurulnak, senki sem keresi őket. Gyurcsány Ferenc, miután hiába várja, hogy valaki kávét főzzön neki, kivándorol Amerikába, ahol sikeres és boldog porszívóügynök lesz. Más politikusok is munkára adják a fejüket, vegyes eredménnyel.
Orbán Viktort eközben éjszaka megharapja egy peches vámpír, aki megfertőződik, és pirkadatra Orbán Viktorrá változik. A pálinkás jóreggelire érkező Semjén Zsolt azt rikoltja: „Hah, ördögi kísértet!”, és vadászpuskájával lelövi az igazi Orbán Viktort; a vámpír Orbán Viktor megharapja Semjén Zsoltot, mindketten vérszalonkává változnak, és végigharapják az egész Fidesz-frakciót, a megyei vezetőket, valamint a háztáji oligarchákat, udvari igriceket, és Demeter Szilárdot, akiről kiderül, hogy addig is élőhalott volt, szóval tökmindegy. Mikor Harrach Péter a KDNP jelmondata értelmében „Több fényt” követel, az egész bagázs büdös hamuvá omlik, és eltömi az ország összes lefolyóját.
A 2022-es tavaszi országgyűlési választásokat – más politikai erő híján – száztizenkét százalékos eredménnyel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nyeri meg, de mivel a hagyományokat tisztelve durván csalnak, ők adhatják az országgyűlés 324 százalékát, valamint a büfést.
Mikor Vlagyimir Putyin Magyarországra érkezik, hogy gázról, Paksról, kedvező hiteltörlesztésről, a baráti orosz csapatok ideiglenes magyarországi állomásoztatásáról és más effélékről tárgyaljon a kormánnyal, a reptéren egy embernagyságú csirke fogadja, aki bináris nyelven elkotkodálja neki Puskin A kapitány lánya című kisregényét, közben néha sztepptáncol. A döbbent Putyin sürgősen hazatér, egy ültő helyében megiszik fél liter kisüsti vodkát, és zokogva feloszlatja a Szovjetuniót.”
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. április 6-án.