Kovács Jánosnak szilveszterkor levitte a fél fejét egy petárda. (A sajnálatos eset éjfél után 12 perccel történt, tehát ha szigorúan vesszük, már nem Szilveszter éjszakáján, hanem Fruzsina, valamint Odiló, Álmos, Csombor, Vazul, és még néhány további furcsa név neve napjának kezdetén, de ennek semmi jelentősége.)
Ez tragikus dolog, és tragikumát alig enyhíti, hogy Kovács csakis maga tehetett a történtekről, mivel az égő petárdát foga közé szorítva igyekezett elszórakoztatni a barátaiból és néhány odacsapódott idegenből álló alkalmi társaságát. Hogy miként keveredett utána haza, maga sem tudta. Elsején kora délután Kovács kiadós macskajajra ébredt. Kissé meglepődött, hogy törődöttségéhez nem társult az ilyenkor megszokott fejfájás, de a fürdőszobába kitámolyogva megállapította, hogy mindössze az alsó állkapcsa, egyik füle, és arcának egy része – benne szerencsére egyik szeme is – maradt meg. Ez nem volt örömteli felfedezés, és az sem járult hozzá Kovács jókedvéhez, hogy neje, Kovácsné Szabadics Ilonka folyamatosan szapulta.
– Mert mindig neked kell a társaság középpontjában lenni! Lefogadom, hogy valami kis pipinek akartál megint imponálni!
Szó, ami szó, Kovácsnak halványan rémlett, hogy a társaságban több fiatal nő is volt, és meggondolatlan cselekedetével leginkább az ő tetszésüket akarta kivívni. Ezt azonban így utólag nem látta fontosnak. Kovács alapvetően nem volt csapodár természetű, bár alkohol hatására néha hajlamos volt a léha viselkedésre.
– Ami történt, megtörtént – mondta Ilonkának. – Majd csak lesz valahogy!
Kovács nagyon szeretett szónokolni, és ilyenkor csupa közhelyekben beszélt. Ebben agykoponyájának újdonsült hiánya nem okozott semmiféle akadályt, ha leszámítjuk, hogy szájpadlása is odalett, ezért csak magánhangzókat tudott kiejteni.
Ilonka dühösen trappolva kivonult az előszobába, és egy nagy nejlonzsákba kezdte pakolni Kovács sapkáit, usankáját, ünnepi nyúlszőr kalapját (amit Kovács még az apjától örökölt, igazi kalapos készítette, nem olcsó konfekciótermék, bár már kissé kopott). Naftalint is tett melléjük, mert a lakásban molyok voltak. Magában még mindig morgott, de lassan megenyhült, hiszen – bár kissé már megkopva, mint a kalap – még mindig szerette férjét. Kovács közben a nappaliban fél füllel a híreket hallgatta.
– Képzeld csak, Ilus – kiabált ki kissé kásásan az asszonynak (hiszen ő is békülni akart) –, csökkentik a sertéshús áfáját! Egész jól kezdődik az év, nem?
A szerző Facebook-bejegyzése 2024, december 31-én.