Nemigen hiszek az „objektív sajtóban”. Kicsit olyan ez, mint a történetírás. Lehet olyasmit írni, hogy „sine ira et studio”, de ha Tacitus – ez a sziporkázóan rosszmájú ember – betartotta volna saját reguláját, aligha maradnak fenn az írásai. Az unalmas pozitivizmus nem áll jól sem a történetírásnak, sem annak a folyamatos jelenkortörténetnek, ami – jó esetben – a sajtó.
Nem hiszek a „független sajtóban” sem. A sajtó – vállalkozás. Üzlet. Manipuláció. Reklámhordozó. Politikai eszköz. Satöbbi. Hogyan lehetne hát „objektív” és „független”?
A sajtó – mint iparág – nem a „tömegek ellenőrzése” az „elitek” fölött, hanem éppen ellenkezőleg. És véletlenül sem „a negyedik hatalmi ág” – egy hatalmi ág van, a gazdaság; a többi – állam, politika, erőszakszervezetek, jog, satöbbi, satöbbi – csak annak eszközei és aspektusai.
Mindenütt. Ezért hívják a rendszert kapitalizmusnak (és nem, teszem azt, zsurnalizmusnak).
Persze, van, ami nem sajtó. Sem az aktuális államhatalom lakájmédiája, sem az aktuális államhatalom „ellenzékének” revolvermédiája nem az. Azok legfeljebb sajtószerű melléktermékek.
De megváltást az igazi sajtótól se várjunk. Használjuk arra, amire való. Az újságírók nem gáncs nélküli kereszteslovagok (nota bene: nem léteztek gáncs nélküli kereszteslovagok), hanem derék – és jó esetben tehetséges, néha zseniális – mesteremberek. Kérdőjelezzük meg, amit írnak. Vitassuk. Tájékozódjunk belőle. Vessük össze más szövegekkel. Nézzünk utána a forrásaiknak.
És gondolkodjunk. Mert ha azt várjuk, hogy a sajtó gondolkodik helyettünk, akkor a szánkba fogják rágni a szavainkat.
Azok pedig nem a mi szavaink lesznek.
Azt hiszem, a magyarországi kínálatban lassan csak a Mérce alkalmas arra, hogy egyáltalán érdemes legyen rendszeresen olvasni. Hogy sajtónak nevezhessük (annak minden előnyével és hátrányával). Ahol az ember érdekes, sőt fontos dolgokat talál olyasmikről – legyen az kül- vagy belpolitika, ha van egyáltalán értelme ennek a felosztásnak -, amiket a mainstream le se szar, politikai érdekek és elfogultságok mentén tematizál, vagy éppen célirányosan agyonhallgat. A Mérce az, amivel még érdemes vitatkozni, sőt amivel izgalmas lehet akár egyet nem érteni is (és igen, sokszor felbasznak ők is, furcsa is lenne, ha nem így lenne).
Ezenkívül róluk konkrétan tudom, hogy – finoman szólva – valóban nem veti fel őket a pénz, állandóan a csőd közelében egyensúlyoznak. Talán, mert nem akarják tokkal-vonóval eladni magukat.
Szóval, ez itt, ha úgy tetszik (vagy éppen nem tetszik), egy reklám: nagyon nem szoktam ilyet, ezért talán kicsit többet ér. A Mércét támogatva viszont nemcsak a Mércét támogatom, hanem egy segédeszközt, afféle szerszámot is, hogy gondolkodni tudjak.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. április 3-án.