Megkérdeztem az AI-t (ami az ima posztmodern formája, bár a virtualitás konkrét válaszokat ad), hogy a világ hány országának alkotmányában szerepel a „keresztény kultúra védelme”. Nos, egyetlen országéban. Itt ülök a kellős közepén (na jó, a közepénél kicsit északabbra). És értetlenkedem.

Papíron római katolikus vagyok, és bár egy időben foglalkoztatott, hogy miként lehetne ezt semmissé tenni, kilépni egy olyan klubból, amibe sose kértem a felvételemet, de kiderült, hogy a szentegyház számára ez az opció nem létezik, ha egyszer bekerültem abba a hivatkozási alapba, amire mindenféle anyagi és társadalmi igényeiket alapozzák, hát benne is maradok, punktum, ámen.
Nem hiszek istenben, semmiféle teremtőben, transzcendens lényben vagy entitásban; ugyanakkor az isten létéről és/vagy nemlétéről folytatott vitákról úgy gondolom, dőreségek, amiken jó esetben tizenhat-tizennyolc éves kora körül túllendül az ember. Isten maga a schrödingeri szuperpozíció, tekintve, hogy a hullámfüggvény legfeljebb a halálunkkor omlik össze, amikor meglehet, engem csúnya nagy meglepetés fog érni (szokva vagyok a csúnya nagy meglepetésekhez), de még ez sem biztos, hiszen sokan nem úgy gondolnak a túlvilágra, mint valami szállodai recepcióra, ahol megvizsgálják az ember lelki papírjait, mielőtt szobát kap.
Ennek megfelelően igazából ateista sem vagyok, egyszerűen nem igazán érdekel a kérdés, és egy zuhanó repülőgépen sem istenérveket és isten-ellenérveket latolgatnék azokban az utolsó másodpercekben, hanem rémülten üvöltenék, mert utálnám, hogy rögtön meghalok, és még jegyet is vettem rá.
Ugyanakkor alávaló sunyiságnak tartottam, hogy az utolsó népszámlálásban a vallásosok közé rekkentették az ateistákat, mint valamiféle felekezetet. Tény, hogy ismerek fanatikus ateistákat, akik – többnyire – valamiféle tudományvallásnak tekintik világnézetüket, és nem kevésbé dogmatikusak, mint bármely egyház, de nem ez a jellemző. Meggyőződésem szerint az istenben-nem-hívők többsége – éppen azért, mert nem hisz istenben – hozzám hasonlóan nemigen töpreng efféle kérdéseken. Persze, az államot nem ez érdekli, hanem sokkal inkább az, hogy alátámassza ideológiapótléknak szánt manifeszt „kereszténységét” (aminél keresztényellenesebb dolgot amúgy kitalálni is nehéz lenne).
És akkor még nem is beszéltem azokról, akik más istenben (vagy istenekben) hisznek, mint a keresztények, vagy éppen ugyanabban, csak Jézust fontos mellékszereplőnek tartják (a muzulmánok), illetve gyanús kóklernek (az izraeliták). Mert hát ők is élnek itt, ebben az országban, fizetik adóit, hogy államát eltartsák. Kultúrájuk is van.

Ceterum censeo, az a véleményem, hogy a keresztény kultúra védje meg magát, mint minden más kultúra, védjék meg a hívei és az egyházai, éljen és virágozzék, sok sikert kívánok neki. Ez nem állami feladat, akármit gondoljon is erről az országgyűlést háromharmadban belakó szemforgató jobboldal.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. május 27-én.