A ma százhuszonnyolc éve született B. úrnak különös viszonya volt a valósághoz. Bár – mint mi mindannyian – érzéki lény volt, szeretett hátra lépni egyet-kettőt, és hunyorogva, billegve, a fejét jobbra-balra mozgatva úgy szemlélni a valóságot, mint egy absztrakt festményt. B. úr meg volt róla győződve, hogy így jobban megláthatja a valóság konkrét struktúráit. (B. úr ugyanis hitt abban, hogy a valóságnak konkrét struktúrái vannak.)
Mikor valóságot festett (szavakkal, mert író és költő volt B. úr, bár ezt sokszor tagadni próbálta), a struktúrákat harsány, erős vonalakkal húzta meg, minden egyebet csak úgy vázlatosan. „Milyen markáns, milyen igaz!” – mondták az olvasói. B. úr mérges lett: „Hát nem látjátok, hogy ez csak az igazság sémájának ábrázolása? Pofon, hogy gondolkodni akarjatok arról, mi a valóság?”
Attól fogva B. úr kommentárokkal látta el a vonalait. „Ez egy vonal!” – kiabálta az olvasók fülébe, ahogy egy-két lépéssel hátrébb ráncigálta őket, és a fejüket megpróbálta erővel jobbra-balra lökdösni. „Tényleg egy vonal! Milyen igaz!” örvendeztek az olvasók, és B. úr berúgott dühében, az asztal alá esett, szivarcsutkák közé.
Végül bekeretezte a struktúráit, és a keretekre ráírta: „Ezek keretek. A struktúra sematikus keretei”, és úgy aggatta őket tiszta, fehér falakra, amikre ráírta: „Ezek falak. Tiszták, fehérek”. (B. úr gyűlölte a kereteket, a tiszta fehér falakat, és ha tehette, csak ritkán hazudott.)
„Valóban: a struktúra sematikus keretei. De mit jelentenek?” – kérdezték az olvasók. „Önmagukat!” – ordította B. úr, és megütötte a guta.
Sírjára a hálás utókor azt írta: „E koporsóba zárva nyugszik B. úr – igaz ember volt, de nem tudott túllépni a keretein”.
BALLADA B. B. ÚRRÓL, AZ ÉPÍTÉSZRŐL
B. B. úr
precíz volt, mint egy proktológus
de kezére kesztyűt nem húzott
elkussolt, mikor zúgott a kórus
s ha mindenki kussolt: ő ordított.
B. B. úr
az ész szent nevére alapozva
dölyfösen rombolt le számos tévhitet
az illúziókat munkára fogta
és szikár, szép érveket épített
B. B. úr
egy utópia rőt tűzfalába
s mikor elkészült, hátralépett:
„Kész” – hazaérne még vacsorára
hát hagyja a fenébe az egészet?
De B. B. úr
csak állt ott, nézte a házat
amiben nem lakott senki se
és felkiáltott: „Ez gyalázat!”
új házat kellett hát terveznie
B. B. úrnak:
széles ablak lesz a falakban
mert ez csak úgy kong itt hidegen
mint a sötét űr, oly lakhatatlan
s mint v-effekt, oly rútul idegen.
B. B. úr
aztán meghalt. Maradt a háza
ahogy volt: kopár, ablaktalan.
De a sors kegyes, és semmi sincs hiába:
a falon B. B. úrról emléktábla van.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. február 10-én.
