Elnézem itt a vitát a Samsung gyilkos ügyeiről, és a megszokott áldilemmát látom: mi a jobb, a globális nagytőke, vagy a nemzeti nagytőke?

Mindkettő alapjaiban rossz, de valójában még az sem jó közelítés, hogy egyik rosszabb a másiknál. Ezek csupán aspektusok, a kapitalista termelés és társadalom különféle (de milliárd szinten és ponton egybekapcsolódó) aspektusai. Lényegük minden esetben a profit maximalizálása, hiszen a tőke nem más – Marx szavaival – mint „pénzt fialó pénz”. A tőke, legyen bármiféle jelzője, a természeti és emberi erőforrások (az „erőforrások” szó cinikusnak tűnik, de a tőke szempontjából nézve pontos és igaz) kizsákmányolását jelenti. Tehet úgy, mintha védené a dolgozóit, vagy éppen a természetet, de ez csak image, spektákulum, illúzió: és ez az illúzió csupán költséghatékonyabb, mintha valóban megtenné ezeket, hanem egyszerűen arról van szó, hogy ha bármely kapitalista egység ezeket valóban komolyan venné, kiiratkozna a tőke logikájából, és magát mint tőkés vállalkozást felszámolná (részben a konkurencia miatt, de nem csupán azért). A tőke nem azért rombolja le az emberek életét, teszi tönkre a környezetet, mert olyan kedve van: a természete ilyen. Így működik, mert másként nem működhet. Ugyanakkor igyekszik fenntartani azt az illúziót, hogy lehet más a kapitalizmus, hiszen ebből is profitál.

A kapitalizmus lényege nem a szabad piac (vagy éppen a tervgazdálkodás), hiszen azok nélkül is elműködhet. A tőke lényege az értéktörvény, az átlagprofitráta állandó csökkenése, a mindig fokozódó kizsákmányolási ráta, a világ bővített felzabálása.

A tőke valósága a globalitás, hiszen világméretű termelési rendszer – a „nemzeti” bélyeg csupán márkanév; áruvédjegy, mint akármely mosóporé. A Samsung nem kivétel, hanem szabály, legfeljebb az nem általános (pedig dehogynem), ahogy az adott állam ehhez asszisztál. Nincs valódi, lényegi különbség a Samsung, a Shell, vagy éppen a Mészáros vállalatok tőkés jellegében. A tőkének valójában nincs nemzetisége, vagy talán helyesebb úgy mondani: minden nemzetiség az övé.

A tőke az emberiség (és a bioszféra) halálos ítélete, vámpír, ami a világot üressé és halottá szivattyúzza.

Vannak ilyen pillérszavak, amik észrevétlenül támasztják alá a mindennapi poklot, amiben élőhalunk (mert itt élőhalnunk kell).

Az egyik kedvencem a „munkaadó”: mintha az, aki mások munkájából lefölözött pénzét (vagyis a tőkéjét) részben arra fordítja, hogy mások életidejének egy jókora részét, életenergiájának szinte egészét (a munkaerejét, ez a szó is ápol s eltakar) ismét magáévá tegye, hogy mások munkáján így vámpírkodjon – mintha ő adná, és nem elvenné ezt a munkát, ezt az életet. Munkaelvevő, ez lenne a helyes kifejezés, az élet megrablója, idő-útonálló, létzsaroló – de megfelel a régi jó „kizsákmányoló” is.

A méhész sem vár hálát a méhektől, és nem is nevezi magát mézadónak. Ez, úgy vélem, bölcs mértéktartás. Kár, hogy beledöglünk így is, úgy is.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. február 10-én.