Mindig érdekes, mindig izgató töredékből, torzóból, részletekből következtetni az egészre. Ha ilyet látunk, egyből előugrik narratív énünk, beindul fantáziánk, és igyekszünk történetet kerekíteni a látvány köré. Vannak művészek, akik erre az emberi sajátosságra alapozva, időnként eleve mellőzik a potenciális eredeti modellt, annak csupán valamelyik jellegzetes, üzenethordozó töredékét formálják meg, a nézőt is meglepve vele, önmaguk mondandóját is a megszokottól eltérő módon dúsítva föl. A Munkácsy-díjas kolozsvári szobrász, Kolozsi Tibor is ezt teszi. A mintegy két évtizede indított bronz portrésorozatában több ilyen szellemben készült plasztika hívja fel magára a figyelmet, és provokálja a képzelőerőt. Akárha régészeti leletek lennének, mintha a földből bukkantak volna felszínre és megtisztulva, felújítva kerülnének elénk.
Archaikus jegyeket visel a többi portré, a többnyire jellegzetes embertípusokat felvonultató, sértetlen fejek ciklusa is, de a mai kor ironikusan elidegenítő légköre is belengi őket. És a groteszkhez is közel állnak. Minden szemlélő más-más módon viszonyul hozzájuk, gondolom. Nekem a Húsvét-szigeteki óriás szoborfejek is eszembe jutottak egyikről, másikról. Meg a filmvilág, a fantasy, a sci-fi hasonló ilyenszerű csodái. De ne rugaszkodjunk el ennyire ezektől a bronzosan felfénylő, mívesen megmunkált, ötletesen rétegelt Kolozsi portréktól, azt hiszem, mindenkiben megfogalmazódhat a gondolat, hogy monumentális hatású művek ezek, felnagyítva közterekre kívánkoznának. Jelenlegi méretükben is vonzzák az érdeklődőket a kiállításokon. Például a Barabás Miklós Céh tárlatain. A kolozsvári csoport 2021-es februári jelentkezésén a BMC elnöke a Genius loci című kisszobrát állította ki a Bánffy-palotában. Sokan megcsodálták. Hatott a hely szelleme. Hatványozott értelemben is. Attól függően, hogy ki honnan szemlélte. Ez is töredék-arc, homlokközéptől a felsőajakig. A fej minden oldalról mást mutat. Szemből kifejezéstelen, szenvtelen, kortalan a férfiarc. A szem csukott, nem segíti az elmélyült elemzést. Inkább csak találgathatunk. A korszakra, a helyre, amelynek szellemét megidézi a szobrász, az arc bal alsó felén látható téglalapszerű bevágás és abban két bemélyített profilalakzat utal. Templom és fa. Egyesek ismerősnek vélhetik a stilizált formákat. Azok, akik már jártak a Vörösmarty megénekelte Cserhalom közelében, az 1068-as kerlési csata emlékművénél, Cegőtelke templománál. 1998-ban 9 méter magas emlékművet avattak ott, Kolozsi Tibor lenyűgöző alkotását. A XI. századi hősi mozzanat, Szent László szelleme így kapcsolódik a mai alkotó személyén keresztül a XXI. századhoz, a cserhalmiak jelenkori követőihez. A finomra, simára csiszolt, ránctalan arc ellentéteként a szobor hátsó része, akár egy kérges fa durva, rétegelt felülete, feledteti, hogy emberfejjel lenne dolgunk.
Az ilyen meglepő megoldások, hatásos kontrasztok gyakoriak ebben a szobrászi leleményt, fölényes szakmai tudást, alapos korismeretet és művészettörténeti jártasságot szervesen ötvöző sorozatban. Komoly tematikai elmélyülés és könnyed játékosság, formai bravúr és plasztikai egyszerűsítés, egyénített jellemrajz és tipizáló általánosítás egyaránt nyomon követhető Kolozsi Tibor portréciklusában, amely arról is árulkodik, hogy a művész előszeretettel fordul a régi korok, a mítoszok, az ókori görögök, a bibliai események, az őstörténet felé. Bátran teheti, hiszen a szemlélet, amelyben szobrai fogantak, a nyelvezet, amit használ, egyértelműen mai. Szakmailag pedig olyan fegyverzettel vértezte fel magát, amilyen csak kevés szobrászunknak adatott meg. Ő lehetett a gyulafehérvári római katolikus székesegyház szobrainak felújítója, az aradi Szabadság szobor és a Mátyás szoborcsoport fő restaurátora. Lehet-e szobrásznak ezeknél jobb iskolája? Sok értékkel elhalmozta a genius loci ezt a Gyergyóditróból indult, majd művészeti tanulmányait Marosvásárhelyen kezdő s a kincses városban folytató, sokoldalú alkotót.