Mind kevésbé tudnék vitatkozni azzal, amit a neves brit történész, A. J. P. Taylor írt A második világháború okai című munkájában. (Az 1961-ben megjelent könyv magyarul 1999-ben látott napvilágot a Scolar Press kiadásában.) Ott az olvasható, hogy „a versailles-i szerződésnek a kezdetektől nem volt morális megalapozottsága”, majd Taylor azt is kifejtette, „az első háború megmagyarázza a másodikat, sőt egyenesen okozója volt annak, már amennyire egyik esemény okoz egy másikat”.
Sajnos egyre inkább vagyok kénytelen tényként elfogadni, hogy a Kreml mostani magatartása pedig a Szovjetunió széthullásának egyenes következménye.
A hidegháborút ugyanis szép csendben az a Németország nyerte meg, amely elveszítette a 2. világháborút.
És: most éljük meg a logikus folytatást…
Ahogyan a háborúk természetrajzát már Homérosz leírta…