Nem hisz újabb hidegháborúban az amerikai elnök. Joe Biden nem titkoltan azzal a szándékkal debütált New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése 76. ülésszakának most megkezdett általános vitájában is, hogy ezt megüzenje. Hozzátette, az erős, intenzív és az elveket tiszteletben tartó versenyben hisz, és lezárta a háborús fejezetet. Egyben síkraszállt a szövetségesekkel és a partnerekkel való együttműködés mellett azoknak a problémáknak a megoldására, amelyeket nem lehet katonai erővel rendezni.
Úgy fogalmazott: „Az Egyesült Államok le fogja zárni a múlt háborúit, világunk pedig történelmi fordulóponthoz ért. Ahelyett, hogy a háborúkat folytatnák, arra kell összpontosítanunk, hogy erőforrásainkat a közös jövőnk kulcsait hordozó kihívásokra fordítsuk. Ezek közé tartozik a járvány lezárása, a klímaváltozás elleni küzdelem, a globális hatalmi változások, és hogy kialakítsunk szabályokat olyan létfontosságú kérdésekben, mint a kereskedelem, a kiberbiztonság, valamint a feltörekvő technológiák”. A húszéves afgán háború lezárását úgy minősítette, hogy „a könyörtelen háború időszakát a demokrácia időszaka váltja fel”.
Vele szemben áll António Guterresnek, az ENSZ főtitkárának a véleménye, aki ezzel egyidőben arra figyelmezteti a világot: az, ahogyan a nagyhatalmak fegyverkeznek, új hidegháború veszélyének a riasztó jele.
Ebben a meggyőződésében szólította fel Guterres az Egyesült Államokat és Kínát, hogy tegyenek lépéseket „teljesen működésképtelenné vált” kapcsolataik javítása érdekében. Mindenáron meg kell akadályoznunk egy hidegháborút, mert ez már más lenne, mint az előző, esetleg sokkal veszélyesebb is – szögezte le kiemelve, hogy a szovjet-amerikai szembenállás a maga idejében „nyilvánvaló szabályokat” teremtett: mindkét fél tisztában volt a nukleáris pusztítás veszélyével, így mindig lehetőséget biztosított az ellentétek háttércsatornákon keresztül történő rendezésére. A jelenlegi helyzet azonban sokkal kevésbé átlátható, a múltbeli tapasztalatok pedig lassan kifakulnak az emberek emlékezetéből.
Egyetlen friss példa is önmagáért beszél. Az ausztrál-amerikai-brit háromoldalú védelmi és biztonsági partnerség miatt ugyanis, amelynek keretében Canberra nukleáris meghajtású tengeralattjárókat szerez be az Egyesült Államoktól, Kína azonnal jelezte, neki nagyon nem tetszik Ausztrália új védelmi szerződése az amerikaiakkal és a britekkel. Franciaország pedig – bár elismeri, hogy az Kína ellen irányul – „átverve” érzi magát, mivel az alku eredményeképpen létrejött szerződés címén Ausztrália felmondta a hagyományos meghajtású tengeralattjárók szállításáról Franciaországgal 2016-ban kötött szerződését.
Nesze neked nyugati stratégia, katonai, szövetség, nesze neked NATO! Ez egyben önmagban válasz arra is, lehet-e, lesz-e, vagy már van hidegháború.
És akkor az Afganisztánban történtekről, s azokban Washington, Peking és Moszkva érdekeik által diktált szerepéről még szó sem esett…
A kérdések kérdése így – tetszik, nem tetszik – inkább az: a „szupernagyok” – USA, Kína, Oroszország – közül milyen érdekek mentén ki kivel szövetkezik, legújabb korunk felturbózott hagyományos pusztító eszközein túl immár a robotoktól drónokig, kibernetikai fegyverekkel is dúló ideg-hideg csatáiban.
Nem utolsó sorban pedig: mindebben hol talál helyet Európa és benne „vén” földrészünk közepe?
