Az alábbi kérdőjeleket címzettként kaptam, szerzője egy sokat látott magyar külpolitikus. „Nem értem, hogy miért csinálja mindenki a pánikot! Komolyan úgy gondolják, hogy ha Trump újból beköltözne a Fehér Házba, akkor jobban fenyegetne a termonukleáris világháború veszélye, mint a klasszikus hidegháború idején vagy most? Talán csak én lennék ilyen naiv?”
A közös gondolkodás jegyében röpítem tovább, töprenkedve… Pánik? Én bizonytalanságnak hívom, amit magamban érzek.
Trump személyisége, politikába lépésének gazdasági és társadalmi bázisa, a hatalomba kerülése, majd saját maga által dicstelenné tett távozása – ráadásul a világ minden értelemben még mindig legerősebb országa élén – nem hasonlítható senkihez.
Szerintem pedig építő politikus akart lenni: de üzletemberként próbált építkezni, és ilyen szemmel, globális méretű üzleti vállalkozásként kezelte Amerikát és a világot is. Ebből már rövid távon is számtalan várható és előre beláthatatlan konfliktus támadt. Az pedig felmérhetetlenül nagy történelmi baj: nem tudta, most még kevésbé tudhatja, mivé formálódik vele és ellene az ellentmondások, érdek- és értékellentétek talán sohasem látott tömegével szembesülő világ, globálisan, földrészenként, az egyes kontinenseken belül és immár az USA-ban is.
Egy olyan kis ország, mint Magyarország sem tudja igazában, mi legyen, lehet az útja. És Oroszország, Európa (Merkel után és nélküle) – tudja? Talán még a kínaiak a legbiztosabbak, ők az elsők között felismerték, hogy Trump „cégvezetési programja” hogyan hasznosítható a működő kínai társadalmi-politikai modell javára.
Kutakodom a történelemben, de ilyen típusú politikai figurával, mint Trump – korábban nem találkoztam. Tőle és a hozzá hasonlóktól viszont ma féltem a világ jövőjét…
