Aligha mernék vállalkozni Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművészetének méltatására: mindannyiunk szerencséje, hogy oly hosszú évtizedeken át élt és alkotott (1884-1975), s egyike lett azoknak a magyaroknak, akik a huszadik században kivívták maguknak a világhírt.
(1947-ben a Szabadság szobor avatásán. Filmhiradó online felvétele)
A Magyar Nemzeti Galéria mellett külföldi gyűjtemények sora – köztük a British Museum, az Ermitázs, a Puskin Múzeum őrzi az alkotásait. Hamilton tábornokot ábrázoló szobra a skóciai Aberdeenben, a „Vénusz születése” című műve a kaliforniai Santa Barbarában áll.
Amit soha senki sem vitatott: minden munkájában kitűnően érvényesítette technikai tudását. Nagyméretű kompozícióktól apró porcelán figurákig minden munkáját együtt és egyszerre jellemeze a lendület és elegancia.
Mindig büszke volt rá, hogy nem akárkik voltak a tanítói. Maga mondta így, amikor úgy hozta a véletlen, hogy mellém ült az ötvenes évek végén egy ünnepségen a Parlament parádés Vadásztermében. Ő természetesen önmagát képviselte, én a Magyar Nemzet című napilapot. Hamar kiderült: kevéssé foglalkoztatott minket az, ami a helyszínen zajlott, s ezért ő titkos időtöltésként suttogva megismertetett a mestereivel. Egy cédulára írta fel sorban, hogy az Iparművészeti Iskolán 1901–04 között Mátrai Lajos és Loránfi Antal tanítványa volt. Azt szóban mondta el néhány perccel később az Országháza kupolatermében, alig méternyire attól a helytől, ahol most a magyar korona díszeleg, hogy eközben Stróbl Alajos irányításával („Stróbl hosszú ó betűvel, én csak röviddel”, figyelmeztetett, „Loránfi viszont rövid o-val, mint én”) két akttanulmányt készített (1904, illetve 1905 nyarán). Ezután Zala vármegye ösztöndíjával egy évig Bécsben tanult. Hazatérése után Radnai Béla és Székely Bertalan volt a tanára a Mintarajziskolában (1904–08).
Itt teszem hozzá: ő maga évtizedeken és rendszereken át, 1924–60 között volt a Képzőművészeti Főiskola közmegbecsülésben álló tanára. Első gyűjteményes kiállítását 1909-ben rendezték: akkor 25 éves volt. Első köztéri megbízását pedig 1913-ban kapta: a történész Horváth Mihály szobrát Szentesen állították fel. Alkotásai közül ötvennél több díszít hazai köztereket. Az 1930-as években több utazást tett Angliában, ahol 75 portrét alkotott (pl. G. B. Shaw, 1932, Erzsébet angol trónörökös, 1937).
A második világháború után az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar szobrász volt. 1947-ben állították fel Budapesten a gellérthegyi szobrot, mai nevén a Szabadság-szobrot. A Parlament előtti Kossuth-emlékmű főalakját 1952-ben mintázta, majd egy év múlva a Millenniumi emlékmű új Rákóczi- és Kossuth-figuráját. Már nyolcvanéves elmúlt, amikor elkészült a Végvári vitézek (1968) című, Egerben felállított köztéri szobra. Visszaemlékezései 1969-ben jelentek meg „Emberek és szobrok” címen.
Az én igazi történetem róla és vele túl a 80. születésnapja tájékáról való: akkor gyönyörködhetett újból Budapest augusztus 20-án a tűzijátékban. S hogy ez miért fontos? Kiderül.
A népfront Belgrád rakparti központjából jöttünk ki együtt az esti parádé után: nem neki, a mozgalomnak adott rangot, hogy az országos vezető testület a tagjai között tisztelhette. Az épület előtt megállt, megfogta a karomat, és a járda szélére vezetett. Átnézett a Dunán és felmutatott a Gellért-hegy tetején álló emlékműre.
„Tudja fiatalember, miért olyan gyönyörű? A lányt nézze, a szobor minden más részét arra építettem, hogy a lányra vonzza az emberek szemét. A lány csodaszép, az adja meg az egésznek a fényét.”
Hallgatott egy sort, aztán csendesen folytatta.
„Még nem voltam harmincéves, amikor díjat nyertem egy hármas aktot ábrázoló szobrommal. Finale volt a neve. Akkor határoztam el, hogy mindig csak olyan női alakokat készítek, akikkel nem szégyenkeznék, ha életre kelnének, és végig kellene mennem velük az Váci utcán. Azzal a lánnyal, ott a hegytetőn, például büszkén sétálgatnék karonfogva most is, biztos megfiatalodnék tőle tÍz-húsz évet. Csak ő hajlandó lenne-e velem, a vénemberrel szégyenkezni?”
Kisfaludi Strobl Zsigmond modelljéről tudható, hogy a Zalából származott, soproni illetőségű Thuránszkyné Gaál Erzsébet, egészségügyi asszisztens volt. Megadatott, hogy évtizedekkel ezelőtt beszélhessek vele, írtam is róla valamelyik évforduló alkalmával. De az már egy másik történet.
A szerző Sub rosa blogjának bejegyzése 2017. augusztus 29-én.
