Medgyessy Péter (1942. október 19. – ) úgy lett miniszterelnök 2002-ben – Orbán Viktort váltva -, hogy ő számított rá a legkevésbé.
Talán ezért is vállalta a jelölést, miután Németh Miklósnak végül akkor sem akaródzott, hogy az MSZP jelöltjeként visszakapaszkodjék a politikába.
Ki így, ki úgy értékelte, értékeli ma is rendszerváltozás előtti múltját, kormányfői teljesítményét annak az embernek, akinek Medgyessy Miklós nevű őse (mellékesen vagy nem mellékesen) Erdélyben a fejedelmi Bethlen család íródeákja volt. De az vitathatatlanul a személyéhez köthető megkérdőjelezhetetlen történelem, hogy az ő miniszterelnöksége alatt tartották meg a népszavazást Magyarország EU-tagságáról; az ő és Kovács László akkori külügyminiszter aláírása szerepel a 2003 április 16-i athéni EU belépési okmányokon; és a hivatalos EU-hoz csatlakozás, 2004. május 1. is az ő regnálásának időszakra esett.
Vele személyes kapcsolatom kimerült a hol „jó napot“, hol „szervusz”, egyszer „hogy van”, másszor „hogy vagy” semmitmondásaiban. És abban, hogy – nem miniszterelnökként, hanem Németh Miklós miniszterelnök-helyetteseként – néhány alkalommal élt nálam az akkor igencsak szokásos „jus murmurandi” gyakorlatával, ha nem tetszett, amit írtunk. 1990. április 11-én, a parlamenti választásokat követően, a kormány távozásakor a Képes 7 szerkesztőségében kézhez kapott levelének egy bekezdését – a tanulság kedvéért azonban ideírom.
„A választások lezajlottak. Amint azt több alkalommal elmondtam, nem kívánok a politikai életben szerepet vállalni, pénzügyi szakmai területen kívánok a jövőben dolgozni. Megköszönöm eddigi együttműködésüket, azt, hogy tisztességes, korrekt információkat adtak azokról a munkákról, amelyeket én gondoztam. Az esetleges kisebb konfliktusok, úgy érzem, természetesek voltak…”
A mondandóm csak annyi: Medgyessy Péter életútja példásan igazolja, hogy ha valakit megcsap a politika szele, nehezen gyógyul ki belőle. Bár – néhány sorral feljebb kiderült – azt ígérte, visszavonhatatlanul „jó útra” tér, nemcsak 1990, de még későbbi, kétéves miniszterelnöksége és a távozását 2004 őszén kikényszerítő utolsó csatában szerzett sebei dacára sem tudott igazán szakítani a politikával.
Egy ideig annak a kormánynak a különleges nagyköveteként folytatta – egyébként még szelídebb hangú ellenfelei szerint is hasznosan – a „nagypolitizálást”, amelynek éppen a feje ült a helyére, a miniszterelnöki bársonyszékbe: Gyurcsány Ferenc, akit barátai közé számított és kormányfői tanácsadójaként alkalmazott.
Utóda aztán elég gyorsan, 2008. május 31-ei hatállyal felmentette nagyköveti tisztségéből: a döntést a kormányfő nyilvánosan nem indokolta, a „pesti utca” azonban tényként kezelte, hogy Medgyessy több aktuálpolitikai kérdésben bírálta az elődjét. Ezt pedig – mint tudjuk – az utódok azóta is nehezen viselik.
Medgyessy Péter ma hivatásos nyugdíjas. Úgy, ahogyan politikusként is tette és 2006-ban megjelent könyvében megírta: mint „Polgár a pályán”. Pontosabban – naiv polgár…