Bertolt Brecht, a nácizmus elől emigrációba kényszerült, immár örök életű német drámaíró nem titkolt választ adott arról, kit akart megállítani a múlt század első felében, amikor megírta a mindmáig világszerte újra és újra színpadra kerülő Állítsátok meg Arturo Uit! (eredeti német címén: Der aufhaltsame Aufstieg des Arturo Ui) című darabját. De, hogy biztosan ne essék félreértés, az 1941-ben végleges formába öntött, de már 1934-től alakuló színdarabja eredeti címének ezt adta: Das Leben Hitlers: Reichstagsbrand und der Prozess (Hitler élete: a Reichstag égése és a per).
Arra viszont ma alighanem Brecht sem nem tudna biztos választ adni, hogy kik, hol élnek Arturo Ui-k, akiket meg kell állítani, hogy ne zúdítsanak végzetesen tragikus bajokat, okok sokasága miatt oly zavaros új világunkban. És – ami nem kevésbé fontos – kik azok, akik, ha kell, közös érdekből meg is állítják őket?!
Újra és újra aggódó meghökkenéssel fogadom, amikor látom, olvasom, hallgatom azt, amit szupernagyok, kisebb nagyok, sőt nem éppen nagynak számító hatalmak is a világ szinte minden sarkában tesznek politikában, gazdaságban, katonailag. S eközben gyakran a klasszikus hidegháború idején is ritkán alkalmazott fenyegető stílusban fogalmaznak egymásról és üzennek egymásnak. Magukról pedig váltig hirdetnek szépet és jót, abban a hitben, reményben, hogy a világ ezt el is hiszi róluk.
Ezért kérdezem mind gyakrabban: kik ma Arturo Ui-k, akiket időben meg kell állítani, mielőtt megállíthatatlanok lehetnek; s kik azok, akik megállítják?
Nehogy a 21. századi történelem megismételje a 20. század tragédiáit.
Nehezen tudnék vitázni a nemzetközi szaktekintélynek számító német-amerikai politológus tudóssal, Yasha Munkkkal, aki a Foreign Affairs tavaszi számában arra a következtetésre jutott: a következő évtizedekben a demokráciák és diktatúrák közti versengésnek leszünk szemtanúi, s ha az Egyesült Államok ennek tétjét nem ismeri fel, akkor baj lesz. Az pedig számunkra különösképpen gondolatokra késztető, hogy az elemzés eljut a mi Európai Uniónk kedvezőtlen tétlenségéig is. Sőt – nem mellékesen – arra, hogy ebben a mind bonyolultabb világban „a hagyományos diplomácia a helyzet súlyossága miatt nem fog működni.”
Ha valóban így lenne, ami nem irreális diagnózis, minden korábbinál fontosabb lehet, hogy az a valami más, ami a hagyományos diplomácia helyébe lép, ne legyen a lehetséges megoldások közveszélyes mutánsa.
Reménykedjünk, sokadmagunkkal…
Főként pedig: ezért (is) kötelességünk a világ beoltása józanító, védelmező vakcinákkal mindenütt, ahol kell – az Arturo Ui-k vírusai ellen!
Szomorú utóirat
A szerző fájó szívvel emlékezik a most elhunyt, vele szinte napra egykorú Törőcsik Mari csodálatos alakításaira Bertolt Brecht Galilei élete és Szecsuáni jólélek című drámáiban, amelyeket szerencséje volt látni.