A történelem Afganisztánban sokadszor ismétli önmagát.
Nem először a birodalmak temetője: sem Nagy Sándor makedón király, sem a XIX. században hatalmuk teljében lévő britek, sem a szovjetek, sem most az amerikaiak nem tudtak tartósan uralkodni a terület és annak felekezetileg, etnikailag megosztott népessége felett.
A tálibok eredeti felemelkedéséhez is hatalmi játszmák vezettek. A 60-70-es években egyik oldalon Kína és Pakisztán, a másikon a Szovjetunió és India vetélkedett az afganisztáni befolyásért. Az 1978-as kommunista hatalomátvétel után a szovjetek bevonultak, mire az Egyesült Államok az iszlamista mudzsahedeket támogatta a rivális nagyhatalom ellen. A gerillacsoport vadhajtásaiból nőtt ki a tálib mozgalom és az Al-Kaida is. Habár korántsem vonható párhuzam a ‘80-as években kommunista rezsim meghonosítását megkísérlő Szovjetunió és a nyugati típusú demokrácia megteremtésére törekvő Egyesült Államok között, a kudarchoz mindkét esetben hozzájárult a világ megosztottsága.
A pandémiával fenyegető iszlám fanatizmusról nem is szólva…
Tény, hogy az iszlám teokráciák különbözőképpen működtek, működnek (Szaud-Arábia, Irán, néhai Iszlám Állam). A tálibok szélsőségesen fanatikus elvei és tettei – az eddigi tapasztalatok szerint – a leginkább a bagdadi kalifa módszereire hasonlatosak, így még nagyobb veszélyeket jelentve mindenütt a világ számára, már Afganisztán méretei és geopolitikai helyzete miatt is. A tálibok soraiban ugyanis máris ott harcolnak a nemzetközi segítséggel szétvert Iszlám Állam elmenekült harcosai és más radikálisan szélsőséges dzsihádisták.
Árulkodó az a fotó, amit a BBC közölt, amikor az egyik tartományi székhelyen – propaganda célzattal – végig vezették az újságírókat, és a sebbel-lobbal berendezett új adminisztráció vezetőjének íróasztalán ott virított a tálibok hivatalos zászlócskája, rajta a felirattal: Afganisztáni Iszlám Emírség.
És akkor meg is érkeztünk a második Iszlám Államba!
Afganisztán a a vallási szélsőségesség új bölcsőjévé válik, és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is visszatérhet, intette néhány napja a világot, nem utolsó sorban Washingtont Ben Wallace brit védelmi miniszter.
John Allen, a neves washingtoni közpolitikai intézet, a Brookings igazgatója, aki egykor tábornokként az amerikai, illetve NATO-erők parancsnoka volt az afgán katonai misszióban pedig frissen figyelmeztet: ha az Egyesült Államok előre akar lépni Afganisztán ügyében, akkor számot kell vetnie azzal, hogy az ország immár regionális fenyegetést jelent Amerika és szövetségesei számára is. Mert hogy a tálib mozgalom „soha nem szakított és nem is fog az al-Kaidával, a szélsőségesek mostantól özönlenek az országba. Menedékre találnak ott, így az kiindulópontul szolgál a terrorizmushoz és a nemzetközi bűnözéshez.”
Egy 40 milliós országban, Ázsia egyik geopolitikai gócpontjában. A fenyegetés – globális. És beláthatatlan. Nem kis mértékben azért, mert így vagy úgy már minden mai szuperhatalom – USA, Kína, Oroszország – belekeveredett a tragikus krízisbe. Európa pedig – valljuk be – nem tudja, merre az arra…