A Múlt és Jövőnknek évtizede dilemmája, hogy lapjain, tevékenységébe beszüremelhet-e a politika. Hiszen ügye, missziója: kulturális. A Patai féle Múlt és Jövő, vagy akár a Nyugat lapjain korának politikai környezete és viszonyai nem hagytak nyomot. (Igaz, darab ideig működött egy Múlt és Jövő hetilap is, amely a Horthy rendszer születése és konszolidációja között azzal foglalkozott, hogy a magyar zsidóság hogyan fogadja az Osztrák-Magyar Monarchiából a berendezkedését megkezdő trianoni Magyarországára csöppenését.)
Ugyanakkor ki tagadná, hogy a kulturális környezetünket a politikai határozza meg: mind az egzisztenciánkat, mind az atmoszférát, amelyben szellemi életünket le- és megéljük. Egyáltalán: újkorunk ad-e lehetőséget a szellem dolgaival foglalatoskodni?
Isten őrizz, hogy bárkit is befolyásolnánk a holnapi választásában. (Noha a Múlt és Jövő olvasói, barátai voksolása kiókumlálásához nem kell bonyolult közvélemény-kutatási módszerekhez fordulni.) Ugyanakkor az utolsó pillanatban – s ez a pillanat a szavazó helyiségek kinyitása – illik leszögezni (s erről valamely nyomot hagyni), hogy a holnapi (2022. április 3.) választás döntő lesz az életünkre, mert a folyóiratot, könyveket emberek csinálják, s fogyasztják. Akik nemcsak másként ébrednek a valahol konfetti esővel záródó választási valóságshow, a hajnalig tartó tévézés után, hanem súlyos döntéseket is hoznak. Itt maradnak-e összeszorított foggal, vagy másutt próbálnak szerencsét?
A Múlt és Jövő szerkesztősége megfigyelő pontjáról – is – észlelhető a folyamat, hogy akiknek át kellene venniük a stafétabotot – szerzőknek, olvasótábornak –, azok kiáramlottak Izraelbe és a világ más szegleteibe. Onnan ugyan küldenek életjeleket, de megkezdték beintegrálódásukat más humuszokba. (Egy sajnos azóta elhunyt jóbarátom, szerzőm fia, aki egyetemi évei alatt fordított már a lapnak, amikor üzentem neki – már Izraelbe, ahová néhány éve alijázott -, hogy küldjön kéziratot azt válaszolta: „már nem ír magyarul”.) Az effajta integrálódás – kiintegrálódás „e tájról”, ahol tennivalóinkat tudjuk. Vagy: tudtuk.
Tehát nem a holnapi választás eredménye a kétséges – nekünk nincsenek efelől kételyeink –, hanem a hatása. Ugyanis róla egy bizonyosat tudni: beláthatatlan ideig megtéveszthetetlenül markánssá vési ki Magyarország szobrát.
Milyen életstratégiákat, reakciókat vált ki az igazság, amire a Választási Iroda közleménye visszavonhatatlanul döbbent? Ugyanis ez a sors(talanság)-stratégiaváltás fogja meghatározni a miliőt, amiben a munkánkat folytatni szeretnénk. Mindezt baljósan hatványozza tovább a még el nem múlt, csak a címoldalakról lekerült, koronavírus korszak legyengítette magyar társadalom immunrendszere s a világháborúval fenyegető ukrajnai háború a maga idegeinkbe beköltöző szorongásaival.
Na erre boruljon „nagy szárnyaival” ama „virrasztó”.
*
Persze egy kevésbé emelkedett aspektusból igenis van a holnap záródó karneválnak egy zsidó vonulata. Sőt: ezzel kezdődött a maszkok felvétele is, míg el nem vitte a show-t az ukrajnai háború, noha a kampány végére ismét felémelygett „a kinek az antiszemitája a kóserebb?” vetélkedő.
A legutóbbi választásoktól mintha nem a ciklikus négy év, de négy évtized választana el, annyi minden történt alatta, különösen a koronás sárkánykák kilehelte járvány következtében. Ezt érzékveszti a tudat, a („kollektív”) emlékezet. Nem árt visszaemlékezni arra, hogy mi is történt akkoriban.
A villamos – még – megvan, s az állomása is ugyanott, ahol holnap a szerelvény kis időre megáll, hogy felszálljak rá.
Lágymányos, 2022.április 2.
Forrás: Múlt és Jövő