Mint annyi jó budapesti baráttal, vele is Jeruzsálemben ismerkedtem meg. A King David szálloda valamelyik termében, ahol – 1991. május 15-én – Antall József miniszterelnök látogatása alkalmából adtak fogadást. Mindketten idegenül kóvályogtunk a számunkra szokatlan közegben, míg szóba nem elegyedtünk, hogy egymásba kapaszkodva átevickéljünk az estén.
Jómagam mint tudósító követtem kívülről az eseményeket, Iván mint meghívott celeb – aki bizonytalanul ingadozott akkor a két ország között. Egyikben nagy hírnek – sikereknek, botrányoknak – örvendett, a másikban is megbecsülték, de nem volt híresség. A Jeruzsálemi Művészeti Akadémián tanított két évig – s tervezett megtelepedni az országban, ahol fantasztikus eredményeket ért el az osztályával. Több vizsgaelőadást, és próbáját is végig kísérhettem.
Iván eredményeit az is aláhúzta, hogy az izraeli fiataloknak nem adtak felmentést a hároméves katonai szolgálat alól, balett tanulmányaik ellenére sem – ezzel a nehézséggel is meg kellett küzdenie az egész más körülményekhez, kultúrához szokott mesterüknek.
Nagy kár, hogy Ivánt nem tartották Izraelben (nem ő az egyetlen ilyen magyar), nagyon sokat tehetett volna az országért, amiért – a Dessewffy utcai zsinagóga hű látogatójaként is – rajongott. Különösen Iván a visszatérése utáni karrierjét tekintve oly végzetes az oly áhított ős-új haza be nem fogadása. Ugyanis az Ígéret földjétől visszatántorodva, újra Magyarországon már lefele indult, hogy most sorsa a magányos halálban végződjön.
Jeruzsálemben gyakrabban, de Budapesten is össze-összejöttünk beszélgetni, meghívott próbáira, bemutatóira. Legutoljára a Várba, a Karmelita kolostorba, ami most más színjátékoknak ad teret és helyet.
Halála megrázó hírén fel is horgad bennem: ha én s más jó emberei hűbbek lettek volna hozzá, s nem a saját ügyeikbe merülnek – akkor nem hagyott volna itt ilyen korán bennünket.
Nem olyan régen láttam viszont. Szintén egy halállal kapcsolatos eseményen. A Napút folyóirat megszüntetése alkalmából tartott rendezvényen – ahol levetítették egy régebbi Napút-esten tartott produkcióját. (Mi is felléptünk egyszer egy MAZSIKE esten a régi időkben, amikor egy-egy híres művésszel készítettünk műsort az egykori Garai téri székházban, s ott is vetítettünk dicsőbb korszakából filmet…)
Ezt a részletet kértem most el Szondi Györgytől – akkor is megrendített ez az oly sokat mondó produkció, amely csak aláhúzta egy folyóirat társ megszüntetése alkalmával felcsapó érzelmeimet.
Az emlékeim és a filmnegatívjaim közül – nem rég kezdtem rendezésükbe – sok képet idézhetnék itt. Fotóztam őt a Siratófalnál, és sok előadását is. Azonban ez a videó sokkal jobban megtestesíti az állapotot, amiben utolsó évtizedében élnie adatott – s amelynek megváltást hozott a távozás.
Lehet – ezzel sincs egyedül – ez a távozás elhozza majd a teljes befogadását is. A kánonba szervülést-emelkedést. Kivételesen tündöklő művész volt, akihez oly tragikusan nem passzolt a hullócsillag-élet.
Forrás: Múlt és Jövő
