Történelmi foghíjtelken építkezik Schmidt Mária – és gyermekei, Ungár Anna és Ungár Péter – cége. A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) a Városmajor utca 35. alatti Budai Központi Kézbesítő Posta átalakításával, valamint a mellette álló, ma parkolóként használt üres terület beépítésével hozza létre a Major Park művésznevű komplexumot. A látványtervek alapján a fém-üveg külső héj alatt beton dominálta, letisztult irodák várják a tehetős bérlőket, akik Magyarország XX. századi történetének egyik legsötétebb, legvéresebb helyén parkolhatják majd le felső kategóriás járműveiket.
A Városmajor utca 37. alatt állt egykor a XII. kerületi nyilasház, ahol nyolcvan évvel ezelőtt, 1944 őszétől 1945 elejéig ép ésszel felfoghatatlan borzalmakat követtek el a fővárosszerte garázdálkodó gyilkosok közül is kirívó, kegyetlen pribékek: Kun András, Megadja Ferenc, Dési Dregán Miklós, Bokor Dénes, Bokor Sándor és Pokorni József. A telken semmi sem jelzi, hogy milyen épület állt ott egykor, és milyen rémtetteket követtek el a falai között. Emléktábla hiányában a történelemkönyvekhez vagy a szépirodalomhoz fordulhatunk segítségül.
Borzalmak a nyilasházban
Zoltán Gábor történelmi dokumentumok alapján írt Orgia című regényében örökítette meg a nyilasházat: „Korlátba kapaszkodva ereszkedik le a lépcsőn. Mint az öregemberek. Talpát két napja nem verik. Korábbi kezelések miatt botütés minden lépés. Lüktetés feszíti dagadt lábfejét. Saját cipő rá se megy. Raktárból hoztak fel neki nagyobbat. A manzárdból a földszintre ér. Megérti, hogy a lábakra nehezedő súlyt és fájdalmat nem csökkenti a kar erőfeszítése. Lassan hozzá lehet szokni. Lépésről lépésre. Járni jó, még ha fájdalmas is. Jobb, mint lökéstől, rúgástól előrezuhanni, padlón gurulni, bakancsok közt mászni. A kocsibeállóban az ő kisteherautója áll. Mondták neki, hogy elhozzák a gyárból, és hallotta fentről, ahogy beálltak vele, de elhinni nem akarta. Tényleg az ő Adlere. A falaktól egyenlő távolságban álltak le vele. Ügyes volt, aki csinálta. A rakodótér ajtaja nyitva. Bent a padlón a testek. Ponyvát nem terítettek alájuk. Ha valamelyik vért ereszt, bemocskolja a kocsit. Mindegy, alkalomadtán ki lehet takarítani, vasba a vér nem eszi be magát. Fejjel az ajtónak három hever. Mások, nem látszik, pontosan hányan, fordítva lettek betéve. Cipő egyik lábon se maradt. Meztelen talpak, szakadt harisnyák, sötét foltos zoknik vegyesen. (…) Becsukják az ajtót. Robi kopog a kapun, és kiszól, hogy indul a fuvar. A kapuőrök először csak résnyire nyitják a kaput, az egyik lövésre készen tartja a puskát. – Én vagyok, nyithatod. A kapu kitárul. Hideg levegő jön be a Városmajor utca felől. Egyvalamire nem lehet panasz a Városmajor-utca 37.-ben: fűtenek rendesen. Jut a melegből a kocsibeállóba is. – Kocsikázni megy a Robi.”
„A pap bácsi nemcsak ölni tud, de adni is” – Ki volt Kun páter és ki Baránszky Tibor? Miféle bestiális rémtetteket követett el előbbi, és hogyan ment szembe a lehetetlennel utóbbi? Ez is kiderül a Verzió Filmfesztivál egyik filmjéből.
A nyilasházban megkínzott és megölt áldozatok testét a Dunához fuvarozták, hogy a jeges folyó vigye magával a származásuk miatt elpusztított ártatlanokat. De legtöbbször még élve vitték ki az embereket a Duna-partra, ahol kedves szójárásuk szerint „megúsztatták”, vagyis a vízbe lőtték őket. A Városmajorban (és a Németvölgyben) működő nyilasok különösen kreatívnak bizonyultak, ha a másik életének elvételéről volt szó, és még karácsonykor sem pihentek. 1944. december 24-én több mint tíz foglyot végeztek ki a nyilasház kertjében, köztük egy kilencéves kisfiút. A mészárlás közben bent, az épület melegében Kun András kiugrott minorita szerzetes az Ave Mariát játszotta a hegedűjén.
„Klára térdre veti magát Bokor előtt. Uram, de hát szenteste van! Mi közöd hozzá? És Tamás csak kilencéves! Akkor pontosan kilenc évvel többet élt ezen az áldott magyar földön, mint szabad lett volna. Ezt a Bokor mögött állók egyike mondja. Jó nagyot nevetnek rajta a folyosón. Klára szája elnyílik. Valamit még mondana, de nincs olyan szó. Sikítás sem jön. Felrántják a hajánál fogva, kilökik. Tamás négykézláb utána. Klára elesik. Mielőtt a padlóra érne, az egyik belerúg. Szép volt, Dobruzsik! Tamás átfogja Klárát. Kiengedi a kezéből Ólom Pált. Mi lesz most, kiáltja Ólom. Innentől te viszed tovább az ügyet. Segít felállni Klárának. Onnantól egymást ölelve mennek. Ólom a padlón fekszik, onnan látja, hogy mennek a kerti lépcső felé. A végén már kitakarják őket a nyilas hátak. A kerti kapu nyílását, csukódását hallja. Aztán semmit, aztán Klára kiáltását. Ne. Lövések géppisztolyól. Tátátá, tátátá.”
Zoltán Gábor az Orgia „ikerregényében”, az Ólomszívben állított emléket a karácsonykor meggyilkolt kisfiúnak és édesanyjának. A kötet egy ólomkatona – Ólom Pál – történetén keresztül mutatja be az áldozatok és a tettesek sorsát, illetve a bűnelkövetők utáni nyomozást és a felelősségre vonás lehetetlenségét.
Gumibottal és ököllel – Nyolcvan évvel vagyunk a vészkorszak után, 1944. borzalmai azonban ma is élénken foglalkoztatják a hazai közvéleményt. Mi történt 1944 végén Zuglóban? Cikkünkben erre keressük a feleletet.
A budai nyilasok az új évben sem kegyelmeztek, a fővárost körülzáró szovjet csapatok előrenyomulása ellenére folytatódtak a kínzások és a kivégzések. Január 12-én a Maros utca 16. alatti Chevra Kadisa kórházba törtek be, és válogatás nélkül gyilkolták le mindenkit, 84 ember esett áldozatul a mészárlásnak. Öt nővért a Németvölgyi úti nyilasházba vittek, és hosszú kínzást követően, másnap négyüket kivégezték (az ötödik azért menekült meg, mert halottnak tettette magát). Két nappal később a Városmajor utcai Bíró Dániel Ortodox Kórházat rohanták le, ahol százötven embert öltek meg, január 19-én pedig az Alma utcai szeretetház közel száz idős, védtelen lakóját ragadták el és végezték ki.
Turulszobor és nyilasok
A háború után az elkövetők közül többeket elfogtak és kivégeztek, de sok gyilkos maradt büntetlenül. Megadja Ferenc évekig álnéven élt, majd egy kudarcos határátlépési kísérlete után beszervezte az ÁVH, Jugoszláviába került, ahonnan sikerült Olaszországba szöknie, végül Ausztráliába ment, ott érte a halál 1980-ban. Nem került bíróság elé Pokorni József sem, akivel 1945 januárjában gerinclövés végzett. Mivel az ostrom alatt lelte halálát, a harcok áldozataként került fel a neve a hírhedt XII. kerületi turulszobor lábazatára. A Hegyvidéki Önkormányzat a Böszörményi út, az Istenhegyi út és a Németvölgyi út találkozásánál felállított műalkotással a második világháborúban elhunyt kerületi áldozatok emléke előtt kívánt tisztelegni. S bár a szobor tervét számos kritika érte, 2005-ben mégis átadták. A vitatott alkotást Pokorni Zoltán, 2006-ban megválasztott polgármester a következő év őszén katonai emlékművé minősíttette volna át, ám ez sem oldotta meg a mű szimbolikájának problémáját. Ne feledjük: a turul a két világháború között a szélsőjobboldal kiemelt jelképévé vált, az „emlékmű” pedig csupán néhány méterre áll a Németvölgyi úti egykori nyilasháztól.
A szobor elbontásáról 2008-ban jogerős bírósági döntés született, a Jobbik erre válaszul többezres tüntetést szervezett a turulhoz, a főváros pedig a szélősjobboldal ellenállásától tartva nem kezdett bele a bontásba. A 2010-es kormányváltást követően – Pokorni Zoltán módosító javaslatára – önkormányzati hatáskörbe vonták a felállítandó szobrokról és emlékművekről szóló döntést – ezzel a problémát sikerült szőnyeg alá söpörni. De nem sokáig maradt ott.
2019-ben Rab László író, újságíró a Mozgó Világban publikált cikkében tárta fel az „emlékművön” látható áldozatok hátterét, akkor derült ki, hogy közülük többen valójában nyilas gyilkosok voltak. Így Pokorni József, Pokorni Zoltán nagyapja is. A Hegyvidéki Önkormányzat 2019 decemberében egy történészi szakmai bizottságot – Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója, Ungváry Krisztián történész és Kovács Tamás, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója – kért fel, hogy ellenőrizze az „emlékművön” szereplő névsort. A vizsgálat során kiderült, hogy összesen tizenhét nyilas neve szerepel az alkotáson, amely így mementóból nyílt kegyeletsértéssé vált.
Az önkormányzat végül úgy döntött, hogy a szobrot első világháborús emlékművé minősíti át, és a rajta szereplő áldozatok javított névsorának egy új művet készíttet, amelyet a városmajori templom melletti területen, a Csaba és a Maros utca kereszteződésében helyeznek el. A bírálóbizottság a pályamunkák közül Mohácsi András „Emlékkő” jeligéjű munkáját választotta ki, a szobrot 2022-ben avatták fel.
A turul botrányai azonban ezzel nem értek véget. A Hegyvidék 2024-ben megválasztott polgármestere, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, Kovács Gergely a kampány során ígéretet tett rá, hogy elbontatja a szobrot, amire válaszul a Mi Hazánk megüzente: a megvédik az alkotást. Az ügy augusztus végén újabb bizarr fordulatot vett, amikor a MIÉP bejelentkezett a turulért: a párt megvásárolná és elszállíttatná azt. – Nagyjából hatmillió érdekes ötlet jött az elmúlt hónapokban, azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a kerületi turullal. De eddig ez a kedvenc: fizetne érte a MIÉP, hogy elvihesse – írta a Facebookon Kovács Gergely. Döntés egyelőre nem született, a szobor további sorsa kérdéses.
Az „emlékmű” körüli két évtizedes harcok, illetve a nyilasház telkének parkolóházzá alakítása mindenesetre arra utalnak, hogy a hivatalos emlékezetpolitika szelektív működése a Hegyvidék múltjának feldolgozására is hatással van. De ne aggódjunk, a Magyar Posta megnyugtató hírekkel is szolgált: a Városmajor utcai fiók Schmidt Máriáék építkezése ellenére decemberig nyitva tart.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2024/38. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg szeptember 20-án.
