A Transtelex cikke.
Köszönöm Vig Emesének és a Transtelexnek, hogy feldolgozták a Németh György cikke kapcsán kibontakozott vitát. Mivel fontos téma, szeretném a Németh György cikk kapcsán megfogalmazott álláspontomat részletesebben, írásban is kifejteni.
Egyrészt, természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a rasszizmus, fasizmus, meg a hasonlók távol állnak a Korunk szerkesztőség tagjaitól. Ha – mint az szeretném – a cikk apropóján konstruktív vitát tudunk kialakítani, nagyon fogok vigyázni, hogy nehogy azt a benyomást keltsem, hogy az ellenkezőjét gondolom. Továbbá, tudományelméleti, világnézeti kérdésekben akkor is szükségesnek tartom a vitát, amennyiben az álláspontok nagyon-nagyon távol állnak egymástól.
Ezzel együtt azonban, nagy hibának tartom, hogy Németh György cikke megjelenhetett egy olyan lapban, mint a Korunk. Azzal sem tudok egyetérteni, hogy a lap főszerkesztője ennek felelősségét most (tudatosan, vagy nem teljesen tudatosan) a Korunkban publikáló Fosztó Lászlóra tolja.
A cikk bemutatását én, empirikus szociológusként, nem tudtam volna olyan karcosan és harcosan megoldani, mint Kőszeghy Ferenc. Az általa, illetve Borbély András által leírtakkal azonban egyetértek. Azt is helyesnek tartom, hogy Kőszeghy a Korunk cikken kívül más forrásokat is felhasznált. Az alapján, amit a „cigányok teljes kapitulációjáról” korábban mondott, szerintem jobban érthető az is, amit Németh ebben a szövegben talán csak sejtet. Nevezetesen, hogy a romák esetében számára nem fogadható el semmiféle „etnopolitikai” alternatíva, vagy kollektív cselekvőképesség. E helyett az egyedüli lehetséges megoldás a többség által megszabott feltételek melletti „egyéni integráció” (valójában a kizárás miatt teljesen soha be nem teljesíthető asszimiláció). Vagyis Kőszeghy, bár valóban nem beszél a cikk kontextusáról, továbbá a „maistream szociológiát” elemző másik aspektusáról, fontos és releváns dolgokat ír le a tanulmányról. Pusztán ezek alapján – én úgy gondolom legalábbis – meg kellett volna szólaljon a szerkesztők fejében a vészcsengő, még akkor is, ha a Disputa rovatban jött le a cikk.
Amiről a Mérce elemzése nem szól, de ami majdhogynem annyira súlyos, mint a romákat érintő eszmefuttatás, az pont az úgymond „tudományelméleti”, vagy „világnézeti” fejtegetés.
Ez itt nem más, mint a tudományos és kulturális szféra közvetlen pártpolitikai alárendelése, amiről Békés Márton (ál)gramsciánus keretbe csomagolva írt a könyvében. Ez a program (aminek, mint tudjuk sajnos nem Németh György az egyetlen képviselője) egy szándékos csúsztatásra épül, mégpedig a „politikai” jelentéstartamát illetően.
Első lépésben ez az érvelés a különböző diszciplínákat vezérlő normatív kereteket politikaiként leplezi le. A normatív keret a politológia esetében a demokráciaelmélet, illetve a liberális demokrácia diszciplinárisan kódolt preferenciája, a közgazdaságtudomány esetében a piaci kapitalizmus igenlése. Ezek a keretek valóban nem politikafüggetlenek (tág értelemben), de nem is alakíthatók közvetlen pártpolitikai utasítással, hanem belső, a diszciplínán belüli hatalmi/szellemi játszámokon keresztül változtathatók meg.
Második lépésben a létező diszciplináris szabályokkal Németh (továbbá Békés és még számos eszmetárs) szembe állítja a saját politikai krédóját. Ez azonban már más, szűkebb értelemben véve politikai (még akkor is, ha a jobboldal most azt mondja, hogy immár „kulturális korszakot épít”): a Fidesz közvetlen pártpolitikai és hatalmi céljait képviseli a tudományos, kulturális mezőkön belül. Egy zárójelt nyitva, a szociológia vonatkozásában a szerző még bakot is lő. A kilencvenes évektől, amikor az egyenlőségelvű szemléletmód visszaszorult, a mi diszciplínánk valójában (sajnos) morális vezérelv nélkül maradt. Legalábbis Európában, az identitáspolitikák (gender, critical race studies stb.) soha nem tudtak átfogó diszciplináris-morális keretté válni. A szakmánk pontosan a diszciplinárisan kódolt morális vezérelvek hiányában van mély identitásválságban.
Épp ezért, amiről Németh beszél, az a woke, nem a mainstream szociológia. Meglátásom szerint a szerző pont azért beszél úgy a szakmáról, mintha maga a woke lenne, hogy be tudja hozni az „antiszociológiát”. Ez pedig nem más, mint a szakmai autonómia felszámolásának, a közvetlen pártpolitikai kontrollnak az álneve.
Az előbbiek alapján talán világos, hogy a vitában nem elhamarkodottan, hanem „előre megfontolt szándékkal” szólaltam meg. Nem személyesen a Korunk szerkesztősége ellen vagy az egyes szerkesztők ellen nyilatkoztam, Fosztó Lászlót végképp semmiért nem hibáztatom. A problémát abban látom, ez a Magyarországról átgyűrűző logika, illetve a közvetlenül pártpolitikai és minden létező diszciplináris szabályt (szakmai autonómiát) semmibe vevő nézőpont itt van a nyakunkon, nem csak Tusványoson, nem csak az MCC-ben, hanem a saját megmaradt intézményes szigeteinkben is.
Az eset nem annyira látványos – és elfogadom, a Korunk részéről talán nem szándékolt –, de mégis hasonló ahhoz, mint amikor Drábik János majdnem belopózott a Kolozsvári Magyar Állami Színházba. Sajnos további esetek is említhetők lennének. A folyamat pedig azzal fenyeget (már ha nem sikerül valamilyen vörös vonalakat meghúzni), hogy minden szakmai és diskurzív kontrollt elveszítünk a saját intézményeink felett, és Drábikok, Némethek meg hasonlók fognak leckéztetni arról, hogy hogyan kell tudományt művelni, kultúrát termelni.
Ezek alapján úgy vélem, arról, hogy a jelenlegi diskurzív helyzetben mi a helyes stratégia, nyílt vitát kellene folytatni nem csak az egyes szerkesztőségeken, tudományos műhelyeken belül, hanem a megmaradt erdélyi magyar nyilvánosságban. Nem egymást vádolva, nem egymás ellen beszélve, de rövid időn belül meg kellene találnunk ennek a formáját.
