A Tokaj név világmárka. Nem én írom le először, s föltehetőleg nem én leszek, aki ezt utolszor említi. Jószerivel két magyar helységnév van, amelyet ismernek a világban. Budapesté az egyik, a másik kétségtelenül Tokajé. Annak idején a költő jó érzékkel szőtte bele abba a versbe, amelyet később a közmegegyezés nemzeti himnusszá nyilvánított. A Tokaj névvel sokfelé lehet találkozni. Ismeretes, hogy a bor százados jóhíre többeket arra ösztönzött, öltöztessékföl saját borukat a tokaji címkéjével. Hallhattunk, olvashattunk a név jogtalanhasználatáról. Világhírességekkel ez előszokott fordulni. A minap egy szlovéniai bor címkéjén láttam a Tokaj feliratot, Lőcsén pedig a városháza épületében pillanthatja meg az arra járó a hegyaljaiváros nevét: kis boltban árulják itt a borvidék szlovákiai részéből (néhány település odakerült 1920 után) származó Tokajit. Jól teszik, hiszen régi hagyományt folytatnak; ismeretes, hogy annak idején Lőcse városának szőlői voltak Hegyalján.


A Tokaji Írótábor 1972 óta minden év nyarán Tokajban működik. Egyik szoborfülkéjében Polühümnia szobra kapott helyet: Zeusz egyik lánya, a görög mitológia istennője, a költészet múzsája, aki dicsőséget és halhatatlan hírnevet hoz a költőknek, de a mezőgazdaság múzsájának is emlegetik. A szobor az istennőt tollal a bal kezében, szőlőfürttel a jobb kezében ábrázolja... (u7szerk.)

És meg is érkeztünk az idei Tokaji írótábor programjának egyik fő gondolatához. A régiók, a határokon átívelő régiók kérdéséhez. Hiszen az a kistáj, amely a világhírű nedűt megtermeli, Közép-Európa számos más vidékéhez hasonlóan államhatár által szabdalt vidék. A határ pedig igen szigorú tudott lenni kontinensünknek ezen a tájain. A kommunista diktatúra legkeményebb éveiben talán még a madarak is óvakodtak keresztülrepülni rajta, kétlábú halandók gondolni sem gondolhattak átlépésére.
Az idők változásával ugyan enyhültek a körülmények, de a mentalitásban, a gondolkodásban sokféle határ képződött, az emberi és szellemi kapcsolatokat nehezítő tényező. Ezért keresik lankadatlanul a közeledés és a szomszédsági kapcsolatok fontosságában hívő írástudók a találkozások és a közvetítés újabb és újabb lehetőségeit. Ha nem tudjuk is bizonyosan, hogy létezik-e Közép-Európa, afelől nem lehet sok kétségünk, hogy a Balti-tenger és az Adria közötti régió népei egymás mellett és együtt élnek. Vannak közös érdekeik, és vannak természetesen saját céljaik, lehetnek együttműködő versenytársak, ám a szomszédok vagy a kisebbségek rovására érvényesülni kívánó konkurensek is.
Az európai egységesülés felé haladva sajátos energiát adhatnak a Közép-Európában újjászülető régiók, tájházak a határok innenső és túlsó oldalán, amelyek most újra megtalálhatják a gazdasági, turisztikai és – nem utolsósorban – szellemi összetartozás értelmét és előnyeit. A történelmi emlékezet segítője és hátrálója is lehet e kívánatos folyamatnak.
Százötven évvel 1848 után ezt pontosan, illúziók nélkül kellene látni. Úgy tetszik, hogy a Népek Tavaszát mindegyik közép-európai nép elsősorban saját történelmi szerepe felől nézi. A képet pedig, amelyet nemzedékek adnak át nemzedékeknek – főképpen a tankönyvek és a tömegtájékoztatás segítségével –, nagyobb részt az irodalom formálta. Gondoljuk végig, nálunk a legerősebben nem Petőfi versei és A kőszívű ember fiai alakították ezt a képet? És így vannak ezzel közelebbi és távolabbi szomszédaink is, 1848-tól főleg az él az emlékezetükben, amit az ő Petőfijük és az ő klasszikus történelmi regényeik rajzoltak.
Magyarországon igen keveset tudnak a szomszédsági világ történelmi emlékezetéről, határaink túlsó oldalán hasonló a helyzet. Tokajban remélhetőleg valamelyest kinyílnak egymás felé az ablakok. A tavalyi írótábor egyik estjén Lakatos István idézte emlékezetünkbe, hogy Tokaj hírének a nyomát (nyomait) megtalálhatjuk a világirodalomban is. Goethe példáját említette, a Faustnak a lipcsei Auerbach-pincében játszódó jelenetét. Két közép-európai íróval szeretném bővíteni a kört, akik szintén kapcsolatba hozhatók Tokajjal, a tokajival. Adam Mickiewicznek, a lengyelek nagyromantikus költőjének (zárójelben: idén decemberben emlékezik meg a világ születésének 200. évfordulójáról) PanTadeus című elbeszélő költeményében (eposzában) többször szerepel a wegrzyn szó. Eredetét tekintve a wegier(magyar) főnévből származik, jelentenipedig annyit jelent, hogy magyar bor, és a lengyelek ezt a torkaira értették. Még a távoli Litvániában is, ahol Mickiewicz klasszikus műve játszódik.
Jám Kollár, a szláv kölcsönösségapostola ifjúkorában az 1812. évi nyári vakációban járt Tokajban. Gyalog érkezett ide barátjával Miskolcról. A vakszerencse egy olyan házhoz irányította őket, amelynek szlovák ember volt a gazdája, így azután megállapítja emlékirataiban: „…Tokajban többet beszélnek szlovákul, mint magyarul”. Később azután a Slávy dcéra (A dicsőség/szlávság leánya) szonettjeinek egyikében úgy emlékezik meg Tokajról, mint egykori szláv településről. Ilyen véletlenek következtében születnek a történelmi mítoszok.
Az írótábor eszmecseréi ahhoz járultak hozzá, hogy együtt fogadjuk el: a múltról formált képekben és tudatunkban ott vannak a mítoszok. Nem arra kell törekedni, hogy megsemmisítsük őket (hiú ábránd!), hanem arra, hogy közösen fölismerjük: a mítosz mítosz, és nem történelmi valóság.

1998. augusztus 17-18-19-én huszonhatodszor tanácskozott a Tokaji Írótábor. Ebben az esztendőben a tábor kuratóriuma az egyetemes magyar irodalomképviselőin kívül számos jelentős külföldi írót is meghívótt előadóként adományos találkozóra. Ebben a számunkban közöljük Gál Sándor költő, a kuratórium elnökének bevezető beszédét, Kiss Gy. Csaba vitaindítójának rövidített változatát (a Magyar Hírlap nyomán), Kántor Lajos és Nedjeljko Fabio előadását. Következő számunkban Mircea Martin előadásának magyar fordítását olvashatják. A Tokaji írótábor idei nagydíjával László Noémi költőt tüntették ki. Szintén a találkozó záróünnepségén adta át Hubay Miklós, a Magyar PEN Klub elnöke a francia irodalom tolmácsolását jutalmazó Illyés Gyula-díjat Lackfi János költőnek, műfordítónak. (A Hét – szerk. megj.)

Megjelent A Hét XXIX. évfolyama 36. számában 1998. szeptember 3-án.