Lakott egyszer egy igen szegény és egy igen gazdag ember egymás mellett egy faluban. A szegénynek sok gyereke volt, nem tudott velök hova lenni. Egyszer azt gondolá ki, hogy felmegy Budára Mátyás királyhoz, visz neki egy szép nagy tököt, mely ott termett a kertjében.
A király szívesen vette a szegény ember ajándokát, s megtudva, hogy milyen becsületes és szegény, ajándékozott neki kétszáz darab körmöci aranyat.
A szegény ember nagy dicsekedéssel ment haza, fűnek-fának elmondva a király nagy kegyességét, s mindjárt telket vett magának az ajándékba kapott pénzből.
Megirigyelte ezt a gazdag szomszéd, s gondolta magában, hogy ha a király egy rongy földi gyümölcsért kétszáz aranyat adott, mit fog még őneki adni, ha legszebb négy ökrét hajtja fel hozzá. Azért legalábbis zsák aranyat tálal elé.
Felhajtá tehát a legszebb négy ökrét a királyhoz, s alázatosan átadá neki. A király hallotta már az embernek hírét, s eléhozatá a nagy tököt, amit szomszédja ajándékozott.
– Láttál-e már ilyen szép tököt életedben?
– Sohasem, nagyságos király.
– Látod, ilyen neked nincs, pedig ez a szomszédodnak termett. Tehát legyen ez a tied, vigyed haza. Becsesebb ajándékot nem adhatnék négy ökrödért. Az pedig szegény szomszédodé legyen, akinek viszont ilyen szép ökrei nincsenek.
Az ember hosszú orral vitte haza a tököt.
Jókai Mór: A nagy tök és a négy ökör, Az önkényuralom adomái (1850-1858) című kötetben
