Május 9-én ünnepli kilencvenedik születésnapját Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus, etológus, akadémikus, professor emeritus, a magyar etológiai kutatás és oktatás megteremtője, több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője és közel harminc tudományos, ismeretterjesztő könyv írója.
Budapesten született munkáscsaládban, s már gyermekkorától sok állat vette körül, középiskolás korában negyven akváriuma volt. Vegyipari technikumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karára jelentkezett, ahol 1958-ban szerzett vegyészdiplomát. Érdeklődése a biokémia felé fordult, ahol mikrobiológiai kutatásai során kémiai ismereteit a biológiával társíthatta, ahogy mondta: szakmája a vegyészet, de hobbija a díszhaltenyésztés volt.
A Budapesti Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének (ma Semmelweis Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet) munkatársa lett, ahol 1964-ben adjunktussá, később docenssé nevezték ki. Kandidátusi disszertációját 1965-ben védte meg a biológiai fehérjeszintézis szabályozása témában, 1970-ben elnyerte a biológiai tudományok doktora fokozatot. 1966-1967-ben az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetemen folytatott tanulmányokat, 1970-től egy évig a New York State Research Institute for Neurochemistry vendégkutatója volt.
Amerikai tartózkodása alatt ismerkedett meg az etológiával, amely az állati viselkedés természetes körülmények közötti megfigyelésével és kísérleti elemzésével foglalkozik.
Meghatározó szerepe volt abban, hogy Magyarországon is létrejött és megerősödött a modern biológia egyik legfiatalabb területe. 1973-ban megbízták az ELTE magatartás-genetikai laboratóriumának megszervezésével, és egyetemi tanárrá nevezték ki, irányításával nőtt ki a laboratóriumból az oktatási és kutatási centrummá vált etológiai tanszék. Az egyetemen etológiát, humánetológiát, magatartás-genetikát és rendszerelméletet oktatott. Az 1990-ben alakult Magyar Etológiai Társaság elnökévé, majd tiszteletbeli elnökévé választotta. 1994-ben indította el és 2005-ig vezette az MTA és az ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportját (ma HUN-REN–ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport), amely a világon először vizsgálta a kutya és az ember közötti kapcsolat evolúciós eredetét és etológiáját.
Csányi Vilmos fő kutatási területe az állati és az emberi viselkedés, az agyműködés problémája, valamint a biológiai és a kulturális evolúció.
Etológiai kutatásait a dél-ázsiai paradicsomhalak vizsgálatával kezdte, és sikerült csoportjával olyan mechanizmust találnia, amely a tanulási folyamatot valamilyen kulcsingerhez köti.
Ezután kezdtek kutyákkal foglalkozni, amelyeket addig az etológia figyelmen kívül hagyott, mert azt gondolták, nincs természetes környezetük – ő viszont úgy vélte, hogy a több tízezer éve háziasított állatok számára a természetes környezet az ember világa. Vizsgálataik közben olyan jelenségeket észleltek, amelyeket a hagyományos etológia eszközeivel nem lehetett megmagyarázni: a kutyák nem állatok, hanem kisgyerekek módjára viselkedtek, spekuláltak, az egyes emberekkel különböző kapcsolatba kerültek. Kutatócsoportjával sikerült bebizonyítaniuk, hogy a kutya is lehetséges vizsgálati terület, 2009-ben a nagy tekintélyű amerikai Science tudományos lap riportot közölt a tanszékről, amelyben elismerték az új területet, a kognitív etológiát, vagyis az elme etológiáját. Ma már többtucatnyi laboratórium létezik külföldön, amelyek a tőlük átvett metodikával kutatják a kutyákat. A nemzetközileg elismert Etológiai Tanszék évtizedek óta tartja vezető pozícióját a kutyaviselkedés területén, sikeresen vonják be a magyar kutyatartókat is vizsgálataikba.
Csányi Vilmos szerint az embercsapatban élő, beszélni nem tudó, de az emberrel közös akciókban részt vevő, az emberrel együttműködő kutyák vizsgálata hozzájárulhat az emberi kommunikáció kialakulásának megismeréséhez.
Nevéhez fűződik az evolúció általános elméletének kidolgozása, amely a biológiai evolúció mellett technikai, pszichológiai, illetve kulturális folyamatokra is átültethető, értelmezhető. Világnézetét tekintve nem ateistának, hanem agnosztikusnak vallja magát, vagyis nem hisz abban, hogy nincs Isten, de nem is tudja létezését bizonyítani.
A Magyar Tudományos Akadémia 1995-ben levelező, 2001-ben rendes tagjává választotta. 2001–2017 között a Magyar Tudomány főszerkesztője volt, részt vett az Élet és Tudomány, az Acta Biologica Hungarica szerkesztőbizottsági munkájában. 1994-ben a salzburgi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is felvette tagjai sorába, a Biológiai Társaságok Nemzetközi Uniója (IUBS) oktatási szakbizottságában humánetológiai projektet vezetett.
Csányi Vilmos több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője, közel harminc tudományos és ismeretterjesztő könyvet írt, saját kutyái, Bukfenc, Jeromos és Janka történetei széles körben ismertek.
Amikor tudományos munkáját befejezte, a vezetést tanítványai vették át, az írás felé fordult, tíznél több szépirodalmi kötete jelent meg.
2000-ben Az év ismeretterjesztő tudósa lett, tudományos munkásságát többek között 2000-ben Budapest-díjjal, 2001-ben Pázmány Péter-díjjal ismerték el, 2003-ban vehette át a Széchenyi-díjat a magyarországi etológiai kutatás és oktatás megteremtéséért, nemzetközileg széles körben elismert elméleti biológiai kutatásaiért, kiemelkedő tudományos ismeretterjesztő munkásságáért. 2004-ben Prima díjban, 2011-ben Szilárd Leó professzori ösztöndíjban részesült, 2017-ben Hazám-díjjal tüntették ki. 2023-ban Budapest díszpolgára lett. Csányi Vilmos hegedűművész feleségével Balatonalmádiban él, fia a Cambridge-i Egyetem fizikaprofesszora.
MTI
Forrás: Kultúra.hu
A szerkesztő megjegyzése
Csányi Vilmos (Budapest, 1935. május 9. –) Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudomány volt főszerkesztője.[1][2] Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Tudományterjesztési és szépirodalmi munkássága is jelentős. (…)
1965-ben védte meg a biológiai tudományok kandidátusi értekezését, témája a biológiai fehérjeszintézis szabályozása volt. 1970-ben kapta meg akadémiai doktori fokozatát molekuláris biológiai kutatásokért. Az MTA Neurobiológiai Bizottságának, illetve az Állatkísérleti Bizottságnak lett tagja. 1995-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2001-ben pedig rendes tagjává. 1994-ben a salzburgi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is felvette tagjai sorába. Akadémiai tisztségei mellett az 1990-ben megalakult Magyar Etológiai Társaság elnöke, később tiszteletbeli elnöke lett. Tagja a Biológiai Társaságok Nemzetközi Uniója (IUBS) oktatási szakbizottságának (CBE), ahol egy humánetológiai projektet vezet. 2001-ben a Magyar Tudomány főszerkesztője lett, emellett 1973-tól az Élet és Tudomány, 1989-től az Acta Biologica Hungarica szerkesztőbizottságának tagja. Ezenkívül 1993–1996-ban a World Future: Journal of General Evolution című folyóiratnál is tevékenykedett.
Etológiai munkásságának középpontjában az úgynevezett kulcsingerek szerepének kimutatása, elsősorban ragadozófelismerési és tanulási folyamatokban. Nevéhez fűződik az evolúció általános elméletének kidolgozása, amely a biológiai evolúció mellett technikai, pszichológiai, illetve kulturális folyamatokra is átültethető, értelmezhető. Jelentős a kutyákon lefolytatott etológiai vizsgálatai is. Az etológiai kutatások mellett elméleti biológiai stúdiumokat is folytatott, ebben a témában több publicisztikája is megjelent. A Nagykutya csillagképben csillagot neveztek el róla 1999-ben.
Több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Ezenkívül közel harminc könyvet írt. Jelentős tudománynépszerűsítő és publicisztikai munkássága is. A 2000-es évek második felében kezdett el szépirodalommal foglalkozni. Munkáit elsősorban magyar és angol nyelven adja közre.(Wikipédia)
