Gyermekkoromban hallottam egy különleges képességű orosz nőről, aki ujjbeggyel lát és olvas. Azt már általános iskolásként is tudtam, hogy ez egyszerűen marhaság, később kiderült, hogy a nő a rendkívül érzékeny ujjbegyeivel képes volt kitapogatni a fehér papíron a vékony nyomdafestékréteget, és ennek alakjából, formájából több-kevesebb sikerrel következtetett a betűkre, korábban ugyanis látott.
Pár napja rövid írást közöltem arról, hogy olykor a mutatványosbódék hangulatát idéző módszerekkel próbálják felkelteni a közönség érdeklődését a képzőművészet klasszikus értékei iránt. Hát nem ez az egyetlen fura jelenség. Madridban nemrég képzőművészeti kiállítás nyílt vakok és gyengén látók számára. Hat közismert alkotás háromdimenziós reprodukcióját állították ki: Goya, Velásquez, Coreggio műveit. A különleges nyomtatási technológiával készült tapintható reprodukciók közel 7000 dollárba kerültek, ezekhez fülhallgatós tárlatvezetés, valamint Braille-írásos bemutató is tartozott, a reprókon speciális tintával minden szín külön textúrát kapott.
Arról, hogy mit „láthat”, érezhet ebből egy olyan valaki, aki ilyen áttételes formában szerez legelőször remekművekről kétes hasznú, értékű információkat, fogalmam sincs. Azt tudom, hogy ha egy bekötött szemű embernek egy hétköznapi használati tárgyat adunk a kezébe, a tapogatás alapján milyen nehéz felismernie, leírnia azt. Erre műalkotások esetében még kevesebb az esély, hiszen azok szépségére, mondanivalójára, üzenetére még hibátlan látással és előzetes felkészüléssel se könnyű ráérezni.
Ilyen alapon amúgy nemcsak a gyengén látóknak jár vizuális élmény, a halláskárosultak se maradhatnak távol a zenétől. Ezen a gondon rezonáló zeneszerszámok ölelése, illetve előadás közben tapintható, átkarolható előadóművészek lelkes csapata segíthetne. Alig merem leírni, mert félek, hogy valaki felkarolja ezt az ötletet is. Talán látás, hallás vagy tapintás útján az elveszett szaglásérzetet is vissza lehetne szerezni, a brit tudósok majd megmagyarázzák a mechanizmusát, vagy azt, hogy miért nem.
Szerintem a fenti szenzációs hírek helyett el kellene fogadnunk, hogy vizuális élményeket látással, auditív élményeket hallás útján lehet szerezni, szagokat pedig csak szaglással érzékelhetünk. Az ilyen hírveréseknek nem a vakok, süketek örvendenek, hanem az újságírók, és az üres múzeumi-, kiállító termek gazdái, főleg holtszezonban.
