Bemondták az egyik rádióban a minap, hogy a skótok minden eddiginél nagyobb szabású kutatásba fognak: fülön vagy farkon akarják csípni a rejtélyes Loch Ness-i szörnyet, becenevén Nessie-t.
Keresték már eddig is, búvárokkal, sárga tengeralattjáróval, szonár eszközökkel, ultrahanggal, de még hálóval is. Előfordult, hogy egyik-másik testrészét nagy kegyesen megmutatta a fotósoknak.
Én több ízben jártam a harminchat kilométer hosszú, két-három kilométer széles és mintegy háromszáz méter mély, homályos vizű, a jégkorszak után keletkezett tónál. Két múzeum áll a parton, mindkettő a „hivatalos szörnyközpont” nevet viseli. Filmet forgattam a helyszínen, a Magyar Televízió időnként leadja. „Felbukkan” Nessie a Pazarló skótok című könyvem lapjain is.
Mikor látták meg először őszörnységét?
Hát bizony, nem tegnap, nem is tegnapelőtt. A svájci Schaffhausen város könyvtárában található Adamnan szerzetes kódexe, amelyben leírja, hogy a Krisztus utáni hatodik században Szent Kolumba elindult ionai kolostorából, hogy megtérítse a mai Skót-felföld helyén élő kelta törzset, a pikteket. Amint a Ness-tóhoz ért, a vízből kiemelkedett egy rémisztő szörnyeteg, csapkodott a farkával, és elkapta az egyik barát csuháját. Hullámsír várt a többiekre is. Ámde – nincs legenda csoda nélkül – Kolumba hirtelen felmutatta a keresztet. Az ádáz bestia ijedten bukott alá. Volt ilyen máskor is: Kapisztrán Szent János keresztjének láttán eltakarodtak a törökök. A példázat világos: a keresztényég legyőzi a pogányságot.
Nessie ezek után még jó ezer évig nem mutatta meg magát az emberi szemnek. 1527-ben azonban Hector Boece és Duncan Campbell ezt jelenti a királynak: „Felbukkant az iszonyatos bestia, és farkával fatörzseket sodort a loch partján.” 1660-ban Cromwell katonája látja meg, és úszó szigetnek véli. A Viktória-korban Lord Malmesbury szolgája kétszer is megpillantja a hajnali ködben. Hány pohár whisky után? Nem jegyezték fel. 1934-ben egy londoni orvos fényképet készít a vízből kiemelkedő ormányszerű testrészről. És egyre több a fotó, a film, a videó… De csupán domború hátak láthatók.
Érdekes, hogy a „jelenések” akkor szaporodnak meg, amikor már turistautak vezetnek a festői vidékre. Egyes „józan” vélemények szerint nem szörnyről van szó, hanem valami nagy halról. Fókák, cápák, delfinek is lehetnek. Meg az iszapból megszabaduló, megkövesedett fatörzsek. Hüllőknek hideg lenne a víz. Szent Kolumba óta mintegy ezerötszáz esztendő telt el. Hány nemzedéknek kellett (volna) élnie a mélységben, hogy nekünk is jusson egy példány? Szó, ami szó, a Ness-folyó és bizonyos csatornák révén a loch összeköttetésben áll a tengerekkel. Jöhet tehát „valaki” innen is, onnan is. De csupán vendégségbe.
A most bejelentett „nagyszabású kutatás” nem kevés pénzbe került. Megéri? Biztosan. Skócia függetlenedni akar. Örül, ha minél többen látogatják meg, írnak, beszélnek róla.
Ha belekerül a „közbeszédbe”. A szent legendája tulajdonképpen promóció volt: a pogányságot legyűrő kereszténység reklámja. A sok-sok fotó a turizmus bővülését szolgálta. Az expedíciókról szóló híradások pedig az olvasók, hallgatók, nézők szórakoztatását tűzik ki célul. Nem „ingyér”. Főként mostanság, nyár végén, uborkaszezonban.
(A szerzőnek 2004-ben jelent meg A magyar Loch-Ness című regénye az Alexandránál, amely e-könyvként is letölthető a Kossuth kiadványaként)
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2003. szeptember 3-án.
