„Akik hisznek Viktorban, azoknak soha nem fog eléggé fájni.”
Csak ideológiai fedőnévként szolgál a napokban meghirdetett „gazdasági semlegesség”. Azért is szükség van erre, mert Magyar Péter személyében komoly kihívója jelent meg Orbán Viktornak. A miniszterelnök azonban nem hagyhatja, hogy őt bárki leváltsa, ezért minden létező közgazdasági és uniós szabályt át fog hágni hatalma megtartása érdekében. Fokozódó gyűlöletkeltésre, karaktergyilkosságra és hazugságcunamira kell készülni a választásokig tartó időszakban. Petschnig Mária Zita közgazdásszal, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársával beszélgettünk.
– Orbán Viktor a múlt héten bemutatta a „Nagy Tervet” a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, hétfőn pedig a Parlamentben adta elő vízióját. Tényleg várható fordulat a gazdaságban?
– Már azt is meglepőnek tartom, hogy a kormány egyáltalán szükségét érzi a gazdasági fordulat meghirdetésének. Ez lényegében válasz Matolcsy György jegybankelnök kritikájára, aki jó ideje hajtogatja, hogy utat tévesztettünk.
Nagy megfordulás helyett azonban sokkal inkább felfordulást látok. Az Orbán-kormány megint a növekedést fogja erőltetni például azzal, hogy megduplázná a gyerekek után járó adókedvezményeket, munkáshitelt adna az egyetemre nem járó fiataloknak, erőlteti a minimálbér jelentős emelését és tőkejuttatási programot ígér a kkv-k számára.
A cégeknek juttatott ingyenpénzek valójában visszafogják a lehetséges növekedést, mert elkényelmesítenek, nem ösztönöznek a versenyre – jól ismerjük ezt jelenséget a szocializmus idejéből.
– Csak egy újabb orbáni fikció lenne a több fórumon meghirdetett „gazdasági semlegesség” is?
– Ez pusztán egy ideológiai fedőnév. A miniszterelnök most épp azt a szöveget tolja mindenhol, hogy Magyarországnak mindenáron ellen kell állnia a blokkosodásnak, ami arra akar kényszeríteni, hogy válasszunk Kelet és Nyugat között. Orbán szerint nem szabad odaragadni egyik blokkhoz sem, mert akkor az ország lecsúszik. Pillanatnyilag tényleg az Európai Unió blokkjához tartozunk, és tényleg lecsúsztunk: ha a tizenegy európai unióbeli rendszerváltó ország felzárkózási arányát nézzük az unió átlagához mérten, akkor 2004-ben még a harmadikak voltunk, 2009-ben az ötödikek, tavaly már csak a hetedikek. De nem azért estünk vissza, mert EU-tagok vagyunk, hanem azért, mert nem tartjuk be az unió normális elvárásait, illetve Orbán a maga politikailag kiépített rendszerével felülírta a piacgazdaság működését. Magyarországon a kormánynak nincs gazdaságpolitikája, csak az a kormányzati politika érvényesül, amit Orbán hatalmi érdekei határoznak meg.
A kormány feje most Keletre tekint, a semlegesség meghirdetésével ezt ideologizálja meg, mondván, azt kell választani, ami a legjobb. Úgy gondolja, hogy a keleti kapcsolat a jobb, neki biztosan, mert onnan nem akarják szabályozni, ellenőrzés alá vetni. Pedig, ha komolyan vesszük azt a kérdést, hogy mi a legjobb a nemzetgazdaságnak, akkor a legjobb technológiát még mindig Nyugatról kapjuk, a legjobb beruházók Nyugatról jönnek, a legjobb, bejáratott piacaink is ott vannak – Kínának nem tudunk mit eladni –, és lehet, hogy még az energiát is olcsóbban lehetne onnan beszerezni. A finanszírozásról ne is beszéljünk, az uniótól kapott ingyen támogatások vagy hitelek nem vethetők össze a piacokon felvett kölcsönök költségeivel.
– Mekkora szerepe lehet a kormányzati fordulat meghirdetésében Magyar Péter felbukkanásának?
– Nagyon is sok, persze nem gazdasági, hanem politikai értelemben. Új helyzet van, a 2026-os parlamenti választás előtt másfél évvel Magyar Péter személyében erős kihívója jelent meg Orbán Viktornak. Persze a miniszterelnök nem hagyhatja, hogy őt bárki leváltsa, és minden létező közgazdasági és uniós szabályt át fog hágni hatalma megtartása érdekében. Szórni fogja a pénzt, mint 2021 második felében és 2022 elején, amikor úgyszintén rendkívül félt attól, hogy veszíthet. Akkoriban a választóknak elosztogatott mintegy 2000 milliárd forintnyi „helikopterpénzt”, aminek a terhét a mai napig nyögjük. Utána a költségvetés kiigazítása érdekében adókat kellett emelni és kiterjeszteni, ami az inflációt pörgette fel, továbbá beruházásokat fagyasztottak be, ami a növekedést fékezte és fékezi.
– 2022-ben még volt mit elosztogatni. Mi a helyzet most?
– Most „rumli” van, ami látszik az állandóan felülírt gazdasági tervekből. A tavalyi költségvetést eredetileg 3,5 százalékos GDP-arányos hiánnyal fogadták el, aztán ezt megemelték 3,9 százalékra, majd 5,2-re, az év végén 5,9-re, s végül 6,7 százalék lett, magasabb a 2022. évinél, noha a szándék és az elvárás a mérséklés lett volna.
Az idei büdzsé tavaly nyári tervezésekor 2,9 százalékos deficittel számoltak, és Varga Mihály pénzügyminiszter erősködött, hogy ezt szigorúan tartani fogják. Ám ezt Nagy Márton kifogásolta, mondván, a költségvetési politikának is hozzá kell járulnia a növekedés beindításához. Varga Mihály egy ideig ellenállt, aztán áprilisban bemondta a 4,5 százalékra emelt hiánycélt, és ezzel együtt három évvel kitolta a deficit- és adósságcsökkentési pályát is. De az új cél eléréséhez is számos megszorítást kellett foganatosítani, s a teljesítés még így is kétséges. A múlt évre tervezett 4 százalékos növekedésből körülbelül 1 százalékos visszaesés lett, s a 2024-re eredetileg előirányzott 4 százalékos növekedés sem fog teljesülni. Még a pénzügyminiszter által 2 százalékosra leszállított terv sem, mert miután az első fél évben – a kiigazítatlan adatok szerint – mindössze 1,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, az év második felében ennek az ütemnek mintegy a duplájára lenne szükség, ami teljesen reménytelen. Idén az esztendő átlagában legfeljebb 1,5 százalék jöhet össze. A Magyar Nemzeti Bank legutóbb felülvizsgált prognózisában is ez szerepel, ami miatt Orbán nem volt rest elmarasztalni az MNB-t, mondván, hogy ott nem látják a kormányzati politika erőfeszítéseit. Ám egy nappal később, a kormányzati politika erőfeszítéseiért felelős nemzetgazdasági miniszter – nem figyelve főnökére – ugyanezt a számot mondta. Az a helyzet, hogy a második negyedévben az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye, ami az unióban kirívóan gyenge adat, a többség ugyanis növekedést jelzett. Nem tartom kizártnak, hogy a következő negyedév is mínuszos lesz, és akkor visszatérünk a technikai recesszióba. Az biztosnak látszik, hogy a 2023–2024-ben összesen várt 8 százalék feletti GDP-emelkedéssel szemben a magyar gazdaság lényegében stagnál.
– Hogyan jutottunk megint ide?
– Szerintem mindennek oka, hogy Orbán és stratégiai minisztere a realitásoktól elszakadva mindenáron növekedést akar. Orbán már Kötcsén kifejtette, hogy ki fogja préselni 2025-re a 3–5 százalékos dinamikát, ezt két héttel később a Közszolgálati Egyetemen már egy kicsit meg is toldotta. Ebből a kormányfői akaratból – voluntarizmusból – felelőtlen, óhajokra épülő költségvetési tervezés következik.
Csak egy példa a sok közül: a 2024-es költségvetést 85 000 milliárd forintos GDP mellett állították össze, de nagyon örülhetünk, ha az a valóságban eléri majd a 80 000 milliárdot, vagyis körülbelül ötezermilliárddal vagyunk mínuszban, minekutána tavaly is már háromezer milliárd forinttal kevesebb lett a tervezettnél a tényleges GDP. De hogy mégis mennyire nagy a baj, azt jelzi, hogy a kormány az év elején befagyasztott 675 milliárdnyi beruházást, nyáron pedig hirtelen rájött, hogy háború van a szomszédban, ezért 400 milliárd forint értékben vetett ki védelmi hozzájárulást a bankokra, a multikra és az energetikai cégekre.
Nemrég pedig 130 pontos, nagyrészt megszorításokat tartalmazó, törvényeket módosító határozatot írt alá Orbán Viktor, amely a korábbi „szent teheneket” is érinti, így a sportot, a hitéletet, a nemzeti identitást, a határon túliak és a védett kulturális területek finanszírozását. Miután ezek a NER holdudvarába is belezavarnak, komoly személyes sérelmek sejlenek fel.
De a törvénymódosításokkal egyes minisztériumok is lehetetlen helyzetbe kerültek, amikor szeptember végén Orbán rájuk tolta az intézkedések végrehajtását: oldja meg a pénzmegvonást a tárcáján belül Lázár János, Szijjártó Péter, Lantos Csaba, Semjén Zsolt és így tovább.
Azért is botrány ez a 130 pont, mert lényegében a költségvetést módosítja a kormányfő úgy, hogy nincs parlamenti előterjesztés a költségvetés felülírásáról. Ráadásul ki sem lehet számolni, hogy végül is mennyi pénzt vesznek el az egyes területektől.
– Ezért olyan kaotikus a kormány kommunikációja is? Hiszen egyszerre kellene a költségvetési hiányt csökkenteni és a választásokra készülve a kiadásokat növelni.
– Ahogy közeledünk a választási évhez, úgy kellene a növekedési többlet, a pénz az osztogatásra. Most úgy látom, hogy a kormány elsősorban a bérek emelése felé terel, így akarja pörgetni a gazdaságot, hiszen a több fizetés nagyobb keresletet és több adóbevételt hozhat. Ezért erőlteti, hogy a következő három esztendőben évi 12 százalékos minimálbér-emelés legyen, ami hosszabb távra is kifeszített mézesmadzag. A Nagy Márton által kedvelt magas nyomású politikát kívánják ismét életre kelteni, aminek a lényege: egyszerre fűteni a keresletet laza fiskális és monetáris politikával, valamint bőkezű jövedelempolitikával. A fiskális és monetáris pénzcsapot most nem tudja olyan mértékben kinyitni a kormány, ahogy azt szeretné, ezért a béremelést nyomja. Az államnak ez igazán nem kerül sokba, hiszen elsősorban a cégeket terheli, de ennél rosszabb modell nincs is.
Ha a reálkereset-növekedés mértéke huzamosabb ideig meghaladja a termelékenység növekedését – amire van esély –, az jelentős egyensúlytalanságot jelez a gazdaságban, újra felpöröghet az infláció, vagy/és cégek dőlhetnek be.
– Erről beszélnek a szakértők is.
– Mindenki látja ezt, de Orbán Viktort és Nagy Mártont nem érdeklik a hosszabb távú következmények. Úgy gondolják, nyugodtan hozhatnak olyan döntéseket, amelyek növelik az inflációt. Úgy vannak vele, hogy ők azt már leteperték, megoldották. Pedig erről szó nincs, a hazai drágulás még mindig az unió élvonalában van, az alapinfláció magasabb, mint az általános áremelkedés. Legjobb esetben is az infláció 3–4 százalék közötti beragadása várható.
– Mikor fog igazán fájni a magyarok többségének az orbáni fikciós, félfeudális világ?
– Nem lehet tudni, mi lesz az utolsó csepp a pohárban. Akik hisznek Viktorban, azoknak soha nem fog eléggé fájni. Azt mondogatják maguknak, hogy: ők legalább tudnak kormányozni. Ám sokan nem hitalapon viszonyulnak a kormányhoz, és egyre többen látják a problémákat. Ebben óriási szerepe van Magyar Péternek, aki nagy elánnal robbant be a közéletbe, megjelenése, országjárása pedig sokak szemét felnyitotta. Nem véletlen, hogy a kormánypropaganda mindenáron le akarja őt dózerolni. Mondandójára nem méltóztatnak válaszolni, ehelyett karaktergyilkolással próbálják ellehetetleníteni.
– Tegyük fel, hogy a Tisza Párt nyeri a következő parlamenti választást. Mire számíthatunk?
– Ha a Tisza-szigetek nagyon megerősödnek és győznek, végbemehet a békés rendszerváltás, de ez egyáltalán nem olyan lesz, mint az 1989–1990-es volt. Akkoriban valamilyen módon szinte mindenki akarta a változást, sok tekintetben a szocialisták is együttműködtek a korabeli ellenzékkel, forszírozták a piacgazdaságra való átmenetet.
Az Orbán-kormány leváltásakor azonban nem lesz együttműködés, ők mindennek ellene fognak tartani. Csak meg kell nézni, mit művelnek most azokkal az önkormányzatokkal, ahol nem ők nyertek: hogyan vesznek el pénzeket Pakson, tesznek keresztbe az új polgármesternek Győrben. Szerintem fokozódó gyűlöletkeltésre, karaktergyilkosságra és hazugságcunamira kell készülni már a választásokig tartó időszakban is.
Nem tartom kizártnak, hogy a sötét történelmi korokhoz hasonló jön a következő évben, mert van mit félteni. Nemcsak Orbán Viktornak és szűkebb környezetének, hanem a NER tágabb értelemben vett haszonélvezőinek is, akik több százezren lehetnek.
– A politikában tehát aknamezőre lehet számítani. És milyen gazdaságot kap örökül a győztes?
– Várhatóan újra megerősödött inflációt és megnőtt adósságú országot kap örökül. Sajnos fokozódik annak a veszélye is, hogy a hitelminősítők kimondják: nem erről volt szó, és bóvliba vágnak minket.
Ez persze már a választások előtt is bekövetkezhet, ami által tovább drágul az ország finanszírozása.
A növekvő államadósság után fizetendő kamatok már így is nagy teherként nehezednek a gazdaságra: tavaly a kamatszolgálat a GDP 4,7 százalékára rúgott, ami egész Európában a legmagasabb volt, idén ez tovább emelkedik. Csakhogy világos legyen, hogy ez mit jelent: évi átlagban nem kaptunk ekkora összegeket az uniótól akkor sem, amikor még zavartalanul jöttek a pénzek. Közben pedig a jövőnket éljük fel azzal, hogy már hetedik negyedéve csökkennek a beruházások, az idei első fél évben 14 százalékkal, amire a világgazdasági válság idején, 2008–2009-ben sem volt példa. Eközben az orbáni rendszer az irányított uniós és állami pályázatokkal kikapcsolta a termelékenység növelésének hajtóerejét, a versenyt, a technikai fejlesztést.
A Fidesz-közeli vállalkozónak nem kell azzal törődnie, hogy versenyképesen termeljen, fektessen be, vagy hogy ne adjon be túlárazott ajánlatot. Aki viszont nem áll elég közel a hatalomhoz, de jövedelmező üzletet épített fel, számíthat a „napszemüveges és aktatáskás úriemberek” látogatására, akik arra „kérik”: adja el nekik a vállalkozását. Ez a számos esetben megélt tapasztalat nem serkent nagy többletteljesítményekre.
Nem véletlen, hogy csúszunk lefelé a nemzetközi versenyképességi rangsorban: a svájci kutatók szerint az utóbbi két évben tizenöt helyet zuhantunk; idén a vizsgált hatvanhét országból hátul, az ötvennegyedik helyen vagyunk.
Az Orbán-kormány az oktatás és az egészségügy lezüllesztésén keresztül az emberek munkavégző képességét teszi tönkre, így a termelékenység javulására erről az oldalról sem nyílik remény. És a kormány nagy stratégái újabb zsákutcát nyitottak az akkumulátoripar erőltetésével.
Mindezek a gondok egyre több emberben tudatosodnak: változást akarnak, rendszerváltást.
Forrás: A Magyar Hang VII. évfolyama 40. számának (2024. október 4–10.) nyomtatott változata.
