Az egy hónappal ezelőtt elhunyt barátomnak, Bodor Andrásnak az özvegye újságolta minap, hogy a Bandi hagyatékában megtalált egy levelezőlapot, amit Karinthy Ferenc írt Kahána Sámuelnek – érdekel-e? Érdekel, mondtam, köszönöm. Ahogy megbeszéltük, a mindig kedves és szolgálatkész, derék ditrói szomszédok jóvoltából, diplomata fiuk, Tóni közvetítésével meg is érkezett a „dokumentum”.
„Kedves Kahána Elvtárs! Nagyon köszönöm, hogy eljuttatta hozzám azt az érdekes dokumentumot – valóban nem ismertem. S valóban gyűjtök is az ilyesmit. Jó munkát, jó egészséget kíván Karinthy Ferenc Bp. 1954 nov. 3.”
A feladó: Karinthy Ferenc (1921–1992) ugye a háromszoros József Attila-díjas magyar író, már akkor, 1954-ben olyan fontos művek szerzője, mint a Don Juan éjszakája, a Kentaur, a Párbaj a csatamezőn, a Kőművesek, a Budapesti Tavasz, és amiről a legszélesebb körben a legismertebb: Karinthy Frigyes (1887 – 1938) fia. Ami most még fontos – a feladó a Szabad nép munkatársa. A Szabad Nép 1942 és 1956 között jelent meg: a Népszabadság (1956–2016) elődje.
A címzett: Kahána Sámuel (a barátai és helyenként a romániai magyar sajtótörténet számára: Kahána Samu) (1902 – 1963) akkor a Falvak Dolgozó Népe friss főszerkesztője (elődje Sütő András volt); korábban a legendás Kahána Bernát öccseként a Brassói Lapok fontos embere.
Nem valószínű, hogy utána lehetne járni, mi volt az a dokumentum, amit a falvakos Kahána Samu elküldött a szabadnépes Karinthy Ferencnek. Talán nem is érdemes. (Bár lehet, hogy nagyon is…) De tény, hogy a legendás Cini megköszönte.
Tény az is, és egyáltalán nem mellékes, hogy november 7-én érkezett Bukarestbe a levlap! Akik – különböző okokból – nem emlékeznek, próbálják elképzelni: a nyitás korszaka volt már 1954, jó másfél évvel Joszif Visszarionovics Sztálin (1878 – 1953) halála után, a Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894 – 1971) nevével fémjelzett „enyhülés” második évében. Hruscsov nevéhez fűződik az 1953-ban megkezdett desztalinizáció, a szembenézés a sztálinizmussal az SZKP XX. kongresszusán, a magyarországi 1956-os forradalom leverése, a szovjet űrprogram elindítása, valamint a kubai rakétaválság kiprovokálása (és megoldása).
Fontosak lehettek az ennyire „magasból” meghatározott történelmi körülmények a mindennapi életre, vagy mondjuk a sajtóra nézve? Ma már szinte elképzelhetetlen mértékben igen: közhangulatra, társadalmi viszonyokra, viselkedésmódra. Például az „elvtárs” megszólítás kollégák között… Említettem egy helyen, mennyire meglepett A Hét friss munkatársaként, hogy az Előrénél (egy szinttel feljebb, fölöttünk: azonos folyosókon, azonos szerkesztőségi szobákban…) a kollégák elvtársozták egymást; és most jövök rá, hogy másképp nem is nagyon lehetett: mi voltunk a kivétel, nem ők… Mindenesetre, amikor Bodor Bandi ikertestvérétől, Tomitól a nevemben megkérdezték, hogy közölhetem-e az Új Hét sajtónak szentelt rovatában ezt a kis érdekességet, azt válaszolta: „Ágoston elvtárs közölheti”.
Közölni már azért is érdemes, mert – mint szintén leíródott – a Bodor-testvérek pályáját a sajtó határozta meg, „fent említettek mind a sajtóban dolgoztunk, az volt a pálya, életünk a sajtó körül, nagy mértékben a szerkesztés körül forgott. Igaz, hogy a Tónié a diplomáciában teljesedett ki, amiben döntő szerepe lehetett a fiára büszke Bandinak, de ő is sajtósként kezdte”.
Szép volt, igaz is volt.
Ennyit hát Kahána elvtárs és Karinthy elvtárs levelezéséről… Egyelőre?
