Egy olyan történelmi pillanatban áll talpra a Szociáldemokrata Párt, törpéktől megbénított óriás, amilyen a magyar történelemben még nem volt. Szinte puszta kézzel harcolta ki életlehetőségét attól az uralomtól, amely népi demokráciának nevezte magát, de amelyben sem formailag, sem lényegileg sem népi, sem demokrácia nem volt. Egy hatalmas színjáték mutatkozott a világ felé, amelynek kulisszái összeomlottak, szereplői megfutamodtak és elénk meredeznek most a rozsdás vasvázak, lógó kötelek, por és szenny, ami a cifra díszletek mögött elrejtve volt.
Ha a pusztulás láttán mégis az öröm érzése tölt el bennünket, az abból a megnyugvásból fakad, hogy a munkásság, amelynek nevével a diktatúrát igazolni akarták, töretlen lélekkel áll sok évtizedes pártjának eszméi mellett. Aki azt a sok évtizedes nevelő- és tanítómunkát nem ismeri, amelyet a Szociáldemokrata Párt a dolgozó tömegek között oly sok veszedelem, üldöztetés és megpróbáltatás között végzett, csak az bámulhat ezen a spontán helyreálláson és lelki rugalmasságon, amelyet e nehéz órákban tapasztalhatunk a dolgozó tömegek között. Mélységes tisztelettel és főhajtással kell adóznunk azoknak a hősöknek, akik a talpraállás lehetőségeit megteremtették, a sok ezer értelmiségi és munkás fiatalnak, akik éhesen és rongyosan csak egy független és szabad Magyarország gondolatától fűtötten vitték a harcot. Mélységes tisztelet és főhajtás azoknak, akik a legtöbbet, fiatal életüket adták azért, hogy felemelt fejjel és megalázottság nélkül járhassanak ebben az országban azok, akik megmaradtak. Emléküket a magyar nemzet legnagyobb hőseimellé állítjuk, és letesszük sírjukra a magunkén kívül az egész világ csodálatának és bámulatának a koszorúját.
De a harcnak és az áldozatoknak emléke kötelezi az élőket: a veszedelem, amely a forradalom eszmei tartalmát és céljait fenyegeti, nem múlt el. Nemcsak a zavarosban halászó sötét elemek munkájától kell tartanunk, de attól is, hogy a forradalom lendítőkerekére kapaszkodva ezt a hatalmas erőt azok is a saját céljaikra igyekeznek felhasználni, akiknek a Szociáldemokrata Párt részvételével végzett országépítő munka is sok volt.
Tudjuk, hogy rendkívüli keserűség halmozódott fel alelkekben a Szociáldemokrata Párt elhallgattatása idején. De semmi jó sem származik sem az országra, pártra általában, sem a szociáldemokrata tömegekre különösen, ha ezt a keserűséget az ellenforradalom a saját hasznára veheti igénybe. A Szociáldemokrata Párt megalakulása nem jelenthet menedéket azoknak, akikennek a szörnyű politikai, gazdasági és erkölcsi csődnek okozói; számot kell adniok – amennyiben elérhetők lesznek – cselekedeteikről. De erre csak akkor kerülhet sor, ha a jószándékú, hazájuk sorsáért aggódó és építésre kész kezekkel várakozó dolgozók megteremtik és biztosítják a nyugalmat és rendet, az országnyugalmát és rendjét, a maguknyugalmát és rendjét.
Mert ez az ország a mi országunk, az éhezőké, a rongyosoké, a hajléktalanoké, akiknek önmaguknak kell élelmet, ruhát és hajlékot teremteniük. Gondoljanak vissza a dolgozó tömegek az 1919 augusztusával kezdődő szenvedéseikre, az ártatlanokat sújtó megtorlásokra, a felére lenyomott bérekre, a fehér börtönökre és internálótáborokra. Az egyik börtönből kiszabadulva ne engedjünk ebből azországból egy más színű börtönt teremteni. Az ellenforradalom ma azt suttogja, hogy semmit sem kezd újra abból, amit annak idején elkövetett. Vigyázzunk erre, és a párt felépítésével védekezzünk az ellen, hogy ez a susogás diadalmas nevetésséne erősödjék. Vigyázzunk a gyárakra, a bányákra és a földekre,melyek a nép kezében kell hogy maradjanak, az alkotó- és építőmunka lehetőségeit felmérjük,nincs kétségünk abban, hogy ehhez segítséget kapunk mindenhonnan és mindenkitől.
Ezzel a gondolattal induljunk neki egy új életnek és bízzunk saját erőnkben, újjászületett pártunkban, és abban az új, demokratikus, független Magyarországban, amelynek körvonalait ma már tisztábban látjuk, mint egy héttel ezelőtt.
Szociáldemokraták! Barátság!
Megjelent a Népszava 77. évfolyama 1. számában, 1956. november 1-jén.
