„Nehéz lesz? Igen. Rendkívül nehéz lesz? Minden bizonnyal. Érezni majd a vérszagot a levegőben? Valószínűleg” – ezzel a szellemesnek szánt jóslattal állt elő újságírókkal beszélgetve egy uniós tisztségviselő, aki azt azért kérte, hogy a nevét ne közöljék, és hozzátette, hogy ő mindazonáltal továbbra is úgy gondolja, meg lehet találni a kompromisszumot.
Mindez az EurActiv brüsszeli hírportálnak – részben saját, részben a Reuters hírügynökségtől származó értesülésekre hivatkozó – beszámolójában olvasható arról, hogy vajon sikerül-e a csütörtök-pénteki EU-csúcson megállapodásra jutni Orbán Viktorral a többi 26 EU-tagállam vezetőjének három – esetleg négy – kérdésben.
Amiben a magyar miniszterelnök – akinek a kormánya az EurActiv megfogalmazása szerint ezúttal kimondottan kemény focit játszik – mindeddig teljesen elutasító álláspontra helyezkedett, az egyfelől az Ukrajnának szánt 50 000 millió eurós gazdasági és a 20 000 milliós katonai támogatás – mindkét tétel a mostani középtávú költségvetési időszakból még hátra levő négy évre elosztva –, továbbá az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások megkezdése. A negyedik téma, amiben szintén nyitott még, hogy lesz-e megegyezés, az az Oroszország elleni, sorrendben immár 12. uniós gazdasági szankciós csomag. Az 50 000 milliót magyar egyetértés hiányában a többi 26 tagországnak kétoldalú megállapodásokkal kellene összedobnia, de ez drágább lenne, mint ha ehhez a mindegyiküknél jobb adósnak számító EU venne fel kölcsönt. A 20 000 milliós katonai segélyt illetően – amivel kapcsolatban a németeknek igen súlyos ellenvetéseik vannak – felvetődött olyan kompromisszumos verzió, hogy most talán csak 2024-re kellene kötelezettséget vállalni, 5000 millió euró erejéig.
A Moszkvát büntetni hivatott szankciós csomag összeállítása a Politico amerikai portál európai kiadásának a hírlevele szerint jól halad – ami, hadd jegyezzem meg cinikusan, el is várható, amikor más csomagküldő szolgálatok szintén lázasan dolgoznak a karácsonyi küldemények összeállításán. A Politico úgy tudja, hogy még abban van vita, mennyi haladékot adjanak a korlátozó intézkedések hatályba léptetése alól a novolipecki acélműnek – ez talán nem áthidalhatatlan világpolitikai dilemma, csak akarat kérdése. A legkeményebb ügyeket, Ukrajna megsegítését és a csatlakozási tárgyalásokra való nyitottságot illetően azonban a portál úgy látja, hogy az uniós csúcstalálkozó előkészítői egyelőre semmi jóra nem számíthatnak, csak karambolra, a beosztott diplomaták szintjén nincs semmi haladás, és ha áttörés lesz, akkor azt majd csak maguk a csúcsvezetők érhetik el.
Miért műveli Orbán mindezt? – kérdezi a ZDF, a német köztelevízió kettes csatornája. Válasza lényegében az, hogy a magyar kormányfőt nem annyira Ukrajna, hanem sokkal inkább a saját helyzete izgatja. Megvetéssel illeti az Európai Uniót, de a brüsszeli pénzt szívesen veszi, mert anélkül bajba kerül a magyar gazdaság. Orbán cinikus játéka, hogy le is akarja vágni az EU nevű tehenet, de meg is szeretné fejni. A ZDF megfogalmazása szerint ezt egyidőben tenné ugyan, de könnyű belátnunk, hogy az időbeli sorrend itt a legkevésbé sem mellékes. Brüsszel mindenesetre sok ezer millió eurót lenget, hogy kompromisszumra bírja a magyar vezetőt. A német köztévé helyzetértékelése szerint – ami rendszerint nem szokott túlságosan elrugaszkodni a valóságtól – most formálódik is valami ilyen ügylet, amit azonban sokan piszkos üzletnek tartanak, mondván, a jogállami eljárást formálisan kipipáltnak minősítenék, anélkül azonban, hogy ténylegesen megerősödne Magyarországon a jogállam. Orbán áruba bocsáthatja hozzájárulását, ami segít Ukrajnán, de nem segít az Európai Unión.
Végezetül hadd idézzek egy véleménycikket az EUObserver című brüsszeli portálról, amelyet Jan Olbrycht néppárti és Margarida Marques szociáldemokrata európai parlamenti képviselő közösen jelentetett meg. Mindkét politikus az EP költségvetési bizottságának a tagja, és saját frakciójának a főtárgyalója a többéves büdzsé kiegészítéséről folyó vitában. Az Európai Bizottság még a nyáron kérte a kiadási keret 66 000 millió eurós kibővítését az elfogadáskor, 2020-ban még nem látható – jórészt az ukrajnai háborúnak miatti – többletköltségek miatt. Olbrycht és Marques szenvedélyesen érvel azon tagállami hangokkal szemben, hogy talán inkább át lehetne csoportosítani a kiadásokat, csak ne kelljen több pénzt adni az EU-nak. Szerintük erre már nincs mód, az ilyen tartalékokat kimerítették. Felhívják a figyelmet arra, hogy az infláció időközben 74 000 millió euróval csökkentette az eredeti kiadási keret vásárlóerejét, vagyis a 66 000 millió euróval be sem tömnék a lyukat.
És a tagállamok – az átlagot tekintve – még a kiegészítéssel is csak a bruttó nemzeti jövedelem 1,02 százalékát fizetnék be a közös kasszába, holott az Európai Bizottság már 2018-ban is legalább 1,1 százalékot tartott volna szükségesnek.
