Mielőtt az évforduló lejárna, még egyszer a mesterről s a mestertől, amit ő maga írt.
Lipcse könyvészeti hagyományaihoz híven a népszerűsítő olcsó sorozat keretén belül is formásán, ragyogóan fényes, puha fedőlapján a Melankóliával, jelent meg Philipp Reclamjuniornál „Albrecht DürerSchriften und Briefe“ címmel a válogatott írásokat összefoglaló kötet. A NémetDemokratikus Köztársaságban hagyományai vannak a düreri írásmű közlésének.1893-ban Halle (Saale)-ban megjelent K. Lange és H.Fuhse Dürer írott hagyatéka ma is a tudományos kutatás alapjait szolgálja, majd 1962-ben Hubert Faense válogatásait a berlini Union-Verlag adta ki.
Az új kötet felsorolt elődeitől, valamint a Nyugat-Berlinben három kiadást (1956,1966, 1969) megért háromkötetes Dürer írásbeli hagyatékától abban különbözik, hogy a szöveget csak annyiban modernizálja, hogy a mai olvasó számára érthető legyen. Ezáltal ez a népszerű kiadás bizonyos szempontból a legtudományosabb annak ellenére, hogy a szöveg világosabbá, levegősebbé tétele, érdekében jegyzeteket hagyott el.
„… nem messze egy Jutának nevezett várostól, nyolc mérföld járásnyira Váradtól, egy Eytas nevű község feküdt“ – olvassuk az utód Családi krónikájában. Itt éltek Dürer marha- és lótenyésztő ősei. Naplótöredékeiből és Útijegyzeteiből életteljesen bontakozik ki Dürer, az ember, a férj alakja apró-cseprő anyagi problémáival. És mindenekelőtt a művész egyénisége.
„Német földünkön eddig sok ügyes ifjút vezettek a festészet művészetéhez, akiket egyedül a mindennapi gyakorlat alapján tanítottak“. Ezen a ki nem elégítő módszeren kíván Dürer változtatni és kezd elméleti természetű munkái írásához, hogy „minden művészetet sóvárgó ifjúnak alapokat, lehetőséget adjon, hogy igazabb és nagyobb tudást nyerjen.“
Ilyen körülmények között születik meg a Festészet kézikönyve, az első német nyelvű elméleti mű a művészetről.
Szerénysége megejtő. „A művészetek és a festészet dolgairól még sokat fognak írni. Biztos vagyok afelől, hogy jönni fognak még kiváló férfiak, akik igazabban és jobban fognak a művészetről írni és tanítani, mint én. Mert én magam egész kicsire becsülöm a művészetemet. Mert én tudom, mik a fogyatékosságaim. Ezért mindenki igyekezzen a fogyatékosságaimat képességei szerint javítgatni.“ „A festés művészetét csak az ítélheti meg igazában, aki maga is jó festő. Mert mások előtt rejtve marad, miként egyidegen nyelv.“
Mégsem zárkózik el a tömeg véleménye elől. Ellenkezőleg, ezt írja: „Ha kedvedre való művet készítettél, tedd durva, tudatlan emberek elé, hogy ítélkezzenek felette. Mert rendszerint a leg otrombábbat látják meg, miként a jót meg nem értik. Ha aztán úgy véled, hogy igazságot mondanak, úgy kijavíthatod a művedet.“
Olyan korban élt Dürer, amikor a tudás igénye új formákban nyilvánult meg. Ezek között jelentős szerepet játszott a könyv és az illusztráció. Dürer mindkettőt becsülte. Meglepően széles körű érdeklődésének kielégítésére egyik olaszországi útja alkalmával Eukleidész-kötetet vásárolt. Illusztrátort tevékenysége pedig közismerten korszakalkotó. „Hányszor nem látok álmomban nagy művészi műveket, amikhez hasonlókkal ébren nem találkozom. De mihelyst felébredek, elhagy az emlékezés“ – írja. Ám a különös álombéli látomásoknak mégis gazdag nyoma maradt éppen grafikájában. Ennek a műfajnak technikai fejlesztésével együtt az érzelmi rezdülések legfinomabb ábrázolását érte el.
„Adná Isten – fohászkodott –, hogy lehetséges lenne, hogy eljövendő, még meg nem született nagymesterek műveit és művészetét megláthassam.“ Eközben ő maga már az elsők egyike volt.
Megjelent A Hét II. évfolyama 38. számában, 1971. szeptember 17-én.
