Dimitrie Cantemir Iași-ban született 1673-ban; ősei között nem volt nagy bojár.
Sohasem is kívánt a nagybojárság soraiba tartozni, gyűlölte hatalmaskodásukat, vetélkedésüket, az ország érdekeinek a semmibe vevését; tudását és erejét a leküzdésükre fordította. Származása kérdésénél azért időzünk, mivel szociálpolitikájára nagyon jellemző, hogy honnan jött és merre tartott. Talán azért is találta ki, hogy magát Timur Lenktől származtassa, mivel szívesebben vehette, hogy a mongol kán ivadékaként tartsák számon, semmint hogy a nagybojársággal való közösség vádjának az árnyéka érinthesse. Bár a legendás ötletnek semmi valószínűsége sincs, maga Voltaire is elfogadta, és írásban kérte bocsánatát tévedése miatt, hogy ki tudja miért, görög eredetűnek hitte.
Constantin Cantemir az egyházi fogalmak szerint tudós nevelőt fogadott fia számára. Tanítója, Cacavelis, görög származású szerzetes, az ortodox misztika szellemét oltotta az ifjúba. Első, de nem jelentéktelen művei ezt a hatást tükrözik. Csak mestere halála után szabadul föl a befolyása alól egyéni érdeklődése, amelynek a konstantinápolyi ortodox patriarchia Akadémiáján végzett tanulmányai szabtak tudományos irányt. Az Akadémia tanárai, lipcsei kapcsolataik révén, a humanizmus szellemét vitték ebbe az intézménybe. A görög-latin tudomány iránti tisztelete előbb misztikával párosul, majd lassanként ez is háttérbe szorul. A filozófia, történelemfilozófia, a társadalomkritika és az államvezetés kérdései kerülnek érdeklődési körébe.
Apja halála után rövid időre hazatér Moldvába, a bojárság fejedelemmé választja, de ehhez a Porta nem járul hozzá. Ebben az időben Dimitrie Cantemir a fivérével együtt még részt vett a bojári frakciók hatalmi játékaiban. Minden csoportnak megvolt a maga uralkodójelöltje, és érdekeiknek megfelelően sorra hatalomra is segítette őket. Ez a magyarázata annak az idegen szem számára szokatlan jelenségnek, hogy a Fejedelemségekben az uralkodás ideje a legjobb esetben néhány rövid évre szólt, viszont olykor többször is ismétlődött
Amikor Antioh, Dimitrie Cantemir bátyja lépett Moldva trónjára, Dimitrie ismét Törökországba került. Ezúttal tisztséghez jutott a Portán. Hosszú ottléte – több mint tizenhat év – alatt nemcsak a török udvari életet, a görög és török műveltséget ismeri meg, hanem a nyugati hatalmak küldötteivel is szoros kapcsolatba kerül.
Dimitrie Cantemir hatalmas és sokirányú életművében a világi humanista gondolkozás egységesítő szempontjai fokozatosan háttérbe szorítják a kezdetben uralkodó miszticizmust. Figyelemre méltó, hogy a Divanul sau gâlceava înţeleptului cu lumea (A tanács, avagy a bölcs civódása a világgal) című művének III. könyvében a litvániai származású reformátort, Andrej Wissowatiust idézi mint rokon gondolatok hirdetőjét. Wissowatius radikálisabb irányzatú reformátor, akinek a kritikája nem kíméli a bibliát se, mert szerinte a vallás kérdéseiben is a rációé a döntő szó.
A humanizmus Lengyelországon át utat talált Moldvába, s Wissowatius: Stimuli virtutium, fraena peccatorum-ának 77. pontja pontosan egyezik Dimitrie Cantemir idézett művének ugyancsak 77. bekezdésével. Az erkölcsi szabadság, a humanizmus eszméje lehet az, ami a merész gondolkodónak alig huszonötévesen írt első művében ilyen erős hangsúlyt kapott.
Feltételezhetően Itt van a kérdés nyitja, mert ugyancsak a Divan-ban azt mondja Dimitrie Cantemir, hogy az embert a gondolkozás határozza meg. „Aki igaz ember, vagyis akit egész esze szolgál, méltó a névre…” Kifejti, továbbá, hogy a rossz nem az ember veleszületett tulajdonsága, hanem a tudatlanságból fakad. Ez a nézet pedig nem más, mint az eredendő bűn tagadása. Az ismeret, a tudás vezet az erényhez. Az ismeret pedig az ember megismerésével kezdődik, ami Wissowatius szerint az „önismeret”. Dimitrie Cantemir a (keresztény) erkölcsöt és az (antik) filozófiát egyesíti humanizmusában, s mint laikus szembe is helyezkedik az egyházival, az ember függőségével. A klasszikus görög-római szellemű újjászületés – a reneszánsz – az eredendő bűn tudata alatt görnyedőt felszabadította, visszaadta az embernek a pogány jókedvet. Itt kell hangsúlyoznunk, hogy Dimitrie Cantemir a nemességet sem a származástól, hanem az erkölcsi és szellemi erényektől tekintette függőnek.
Anyagi javakat soha nem igényelt, nem voltak birtokai. Ellenben megírta az Istoria Ieroglificát. A tudományos világ nem sok dicsérő szót szánt rá. Az ok nem annyira stílusa egyenlőtlenségében, nehézkességében, az allegorikus alakok azonosításának nehézségeiben rejlik. Éles szatírájával, könyörtelen társadalombírálatával szemben a polgári historiográfia jelesei jobbnak látták az értetlenséget választani, hogy a vádakra ne kelljen válaszolniuk.
Az allegorikus történet szereplői állatok: a négylábúak (Moldva), a ragadozó madarak (Munténia) és a halak (kitartottak) birodalma Törökország. A zárt körben olvasott könyv majd minden egyes alakjának megértéséhez kulcsot is adott.
A cselekmény időpontja 1703, az új moldvai fejedelem megválasztásának éve. A megvesztegethető bojárságot itt is, akárcsak élete minden mozzanatában csupán a nyerészkedés, az egyéni gyarapodás érdekli. A két fejedelemség bojárjai írott szerződést kötnek az elégedetlenkedő nép megfékezésére. De a nép (a legyek) fellázad: ellepik a fenevadak lakomáját, elrabolják az eledelt. A ragadozó madarakkal szövetkezett fenevadak tehetetlenek, a támadást nem tudják elhárítani. A parasztság rétegződésének elemzése alapos társadalmi megfigyelésre alapozott dokumentum.
Annak ellenére, hogy e művet Törökországban írta, senki abban a korban nem bírálta élesebben a török kizsákmányolást. Ostorozza a bojárság önzését és aljasságát, állást foglal a földjétől megfosztott parasztság mellett. Dimitrie Cantemir a központosított monarchia híve. Ennek útját a politikai szétforgácsoltság zavarosában halászó nagybojárok elleni küzdelemben látja; nem a bojárság intézményével (mert Dimitrie Cantemir nem a feudalizmust akarja megszüntetni, hanem annak elavult formáját) szállt szembe. A városi lakosságot Dimitrie Cantemir még figyelemre sem méltatta. Ez természetes is, mert a társadalmi fejlődés még nem érkezett el a polgári rendhez. Cantemir humanizmusa nem a polgári társadalom, hanem a központosított monarchia előkészítője volt, amelynek a függetlenségéért is küzdeni kellett
A török járom alól való szabadulásnak, a függetlenség kivívásának a szükségességét a gazdasági helyzetből is felismerhette. A török fennhatóság idején hanyatlott a fejedelmi hatalom, romlott a nép anyagi helyzete, erőre kapott a nagybojárság, szorosabbra fonódtak a parasztság kötöttségei. Dimitrie Cantemirnak a központosított monarchiáról kidolgozott elképzelésében a nép, az ország és az uralkodó érdekei egybeolvadnak.
Dimitrie Cantemir művének értékét és jelentőségét növeli, hogy – a hazai állapotok pontos felmérésén és bírálatán túl – elképzelései nem utópisztikusak. Előhírnök, mint minden igazán nagy szellem. A hazai állapotokhoz kötődik, de céljai európai kitekintésről tanúskodnak. Dimitrie Cantemir nemcsak a hazai társadalom megrekedését ismeri fel, hanem az abból kivezető utat is. Nem titok előtte, hogy a hazai állapotokon mennyit rontott a török fennhatóság. De azzal is tisztában volt, hogy a török alóli felszabadulás még nem oldhatja meg az alapkérdést. A kis dunai fejedelemségek feudális szétforgácsoltsága erősen hasonlított a hatalmas orosz birodalom elmaradott feudális állapotához. Nagy Péter erős és modern államot teremtett belőle. Cantemir hasonló célt tűzött ki Moldvában. Az országnak közös határa volt Nagy Péter Oroszországával és a törökellenes érdekek is közelebb hozták őket egymáshoz.
Dimitrie Cantemir rövid, alig egyéves uralkodása alatt megkezdte központosítási terveinek gyakorlati megvalósítását. Fokozatosan és következetesen nyúlt a nagybojárság hatalmához, könyörtelenül megtorolta ellenállásukat. Kezdettől fogva pártolta és erősítette azokat a rétegeket, amelyekre a hatalmát akarta építeni. Amikor Oroszországba kényszerül, Nagy Péternek nemcsak tanácsadója, hanem minisztere is, aki nagyon sokban hozzájárult a reformok kivitelezéséhez. Bízott benne, hogy tudását, tapasztalatait még lesz alkalma hasznosítani hazájában. Nem véletlenül írta Oroszországban a Descriptio Moldaviaet.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 35. számában, 1973. augusztus 31-én.
