1989-ben a Népszabadságnak új vezetése, új szerkesztőségi koncepciója lett. Újdonság volt, hogy a szerkesztőség munkatársai választották meg vezetőiket. Eötvös Pál főszerkesztőt még tavasszal, engem (aki az átalakulás kezdetén még washingtoni tudósító voltam) szeptemberben, a főszerkesztő-helyettesnek, majd felelős szerkesztőnek.
Úgy dolgoztunk, ahogy az ország legnagyobb – pártoktól független – napilapjától elvárható volt. Persze az átállás nem volt könnyű. Több munkatársunk felállt, a teljes belpolitikai rovat fellázadt. Ők még úgy gondolták, hogy “pártrovatban” dolgoznak. Aztán Vajda Péter, az új rovatvezető segítségével sikerült konszolidálni az állapotokat. Karácsonyra (1989-ben tartunk) meghívtuk a pártok képviselőit. A Fidesztől Deutsch Tamás jött, s ő is nyilatkozott a párt nevében. “A Fideszröl sokan azt állítják, hogy nem képes semmiféle kompromisszumra. Ez nem igaz. A Fidesz sok kérdésben hajlandó engedni, de egyetlenegyben soha. Következetesen küzd azért, hogy épüljön ki a demokratikus intézményrendszer, az új, demokratikus. Magyarország. Méghozzá erőszakmentesen, a tárgyalások útján, és ne az utcán; békésen és ne fegyverrel.
Mindez persze nem azonos a nemzeti megbékéléssel, 1989 sok semmitmondásainak egyikével. A Fidesz meggyőződése, hogy a politikai ellenfelek nem foghatnak össze, így a megbékélés értelmezhetetlen.”
Orbán Viktornak akkor még nem volt nálunk nyoma. Aztán 1990. február 13-án a zirci pinceklubban tagtoborzó gyűlést tartott, ahol bemutatták a képviselőjelöltjüket.
Február 17-én jött egy levél Orbántól.
“Tisztelt Főszerkesztő Úr!
A Népszabadság 1990. február 16-iai, pénteki számában szó szerint közli az MTI tudósítását a Fidesz Zircen tartott választási gyűléséről. A tudósítás után egy aláírás nélküli — tehát — a szerkesztőség álláspontját kifejező kommentár jelent meg. Tudatni kívánom önnel, hogy:
1. Az MTI tudósítása rosszindulatú ferdítéseket, a Fideszt lejáratni kívánó valótlanságokat tartalmaz.
2. A szerkesztőségi kommentárjukba foglaltak egy részével nem értek egyet, egy másik részét pedig a Fideszt kedvezőtlen színben feltüntető vádaskodásnak tartom.
A választási beszédem egyik része a helyi hatósági önkormányzatok megteremtéséről szóló Fidesz-prograrn ismertetése volt, amelyben a települések közötti megkülönböztetésiek ellen emeljük fel szavunkat. Ebben követeljük, hogy a falvaknak és a városoknak járó központi támogatások ugyanolyan elvek szerint történjenek. A választási gyűlésen valóban sor került tiltakozásra, sőt mi több ingerült kiabálásokra is. Ez azonban nem a Fidesz ellen, nem is a helyi MDF-jelölt, sőt még csak nem is ellenem tört ki, hanem a Magyar Szocialista Párt jelenlevő, a Fidesz programját támadó tagjai ellen. A közönség a fölszólaló MSZP-tagokat — közöttük egy volt vb-titkárt is — többször kitapsolt és lehurrogott.
Kérem, amennyiben ez módjukban áll, a jövőben kezeljék több körültekintéssel az MTI Fidesszel kapcsolatos híreit, hiszen az ehhez hasonló esetek nem csak az MTI jelenlevő tudósítójára, hanem az önök lapjára is rossz fényt vetnek. Ami pedig az önök kommentárját illeti, azt kell mondjam, hogy a Népszabadságot a pártvagyon részének tekintjük, az összes megyei napilappal egyetemben. Éppen ezért sorsáról a választások utáni új parlamentnek kell rendelkeznie. Számunkra ugyanis nem kérdéses, hogy a szabadon választott parlament egyik első lépése az MSZP vagyonának a társadalom javára történő azonnali visszavétele kell legyen. Gondolom nem kell érvelnünk amellett, hogy a Kommunista Párt és utódpártjainak ezt a döntést el kell fogadniuk, hiszen erre az 1989. november 26-i népszavazás eredménye is kötelezi őket. Sajnálatosnak tartom, hogy önök ezt olyan „igának” tekintik, mint „amit frissiben leráztak”. Egyúttal megnyugtatásul közlöm önnel, hogy a Magyar Narancs, amely a Fidesz lapja csak a pártállamot a múltban ki nem szolgáló lapokkal működik együtt, ezért önöknek nem kell attól tartaniuk, hogy a Népszabadság a Fidesz lapjának melléklete lesz.
Maradok tisztelettel:
Orbán Viktor”
Meghívtuk hát Orbánt, aki akkor a párt választmányának tagja volt, a szerkesztőségbe.
Erre körülbelül egy hét múlva került sor.
Lementem elé az előcsarnokba. Innen kanyargott fel az örökmozgó paternoszter a szerkesztőség két emeletére. Jött Orbán Viktor, belökte a forgóajtót, volt vele egy nagyobb darab férfi.
– Meghívtuk, mert azt ígérte a levelében, hogy a Népszabadságot átadják a társadalomnak. Szeretnénk meggyőzni, hogy ez már megtörtént.
– Maga a fogadó bizottság?
– Én főszerkesztő-helyettes vagyok. Egyébként, ha Kádár jött, őt akkor is főszerkesztő-helyettes fogadta. Rényi Péter. Azzal a különbséggel, hogy akkor ide a lift mellé, két kókadt pálmát is kitettek. Ha akarja, legközelebb Önnek is kitesszük a pálmákat.
Nem válaszolt, morgott egyet, beszálltunk a liftbe, a nagy darab ember lent maradt a biztonsági őrökkel.
Mikor felértünk, felajánlottam neki, hogy megmutatjuk a szerkesztőségi nagytermet, a könyvtárat. Azt mondta nem, a főszerkesztővel akar beszélni. Így hát bementünk a paternoszterrel szembeni titkárságra. Innen balra Eötvös Pál, jobbra az én szobám nyílott.
Pali udvariasan fogadta. Hoztak kávét. Orbán rögtön belekezdett, hogy nem engedhettünk az olyan súlyos kérdésekben, mint a munkásőrség ügye, illetve az MSZMP vagyonának kérdése. Továbbá nem hajlandók olyan kijelentést tenni, miszerint a választásokig lemondanak a képviselők visszahívásáról. Az MSZMP hatalmával szemben ez az egyetlen fegyverük.
Pali udvariasan közölte vele, hogy lehet, hogy a Népszabadságot a pártvagyon részének tekinti, de a párt kész lemondani a lapról. Mivel valójában már nem is az övé. A Népszabadság hónapok óta a párttól függetlenül működik.
A kávézáson kívül nem sok minden történt. Orbán Viktorral lementünk a liften a földszintre. Elnyelte a forgóajtó.
Aztán március 23-án az újság első oldalán közölte a hírt: “Tegnap délelőtt szerkesztőségi értekezleten jelentette be Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke, hogy a párt lemond a Népszabadsággal kapcsolatos jogokról, és átruházza azokat a nemrégiben létrejött Szabad Sajtó Alapítványra. Az alapítvány anyagilag támogatni fogja azokat az értékes folyóiratokat, amelyek gazdasági önfenntartásra nem képesek, segíti az állás nélküli sajtódolgozókat, a pályakezdő fiatalokat. Az alapítvány majd magyar és külföldi partnerek közreműködésével gazdasági társaságot alakit. Ennek a jövendőbeli részvénytársaságnak az alapítványra eső osztaléka lesz az az anyagi vagyon, amivel a célok megvalósíthatók. A szándék az, hogy a Szabad Sajtó Alapítványnak olyan viszonylag nagy létszámú kuratóriuma legyen, amely átfogja a legkülönbözőbb pártokhoz tartozó, illetve párton kívüli baloldalt, és ide gyűjti annak legjelesebb képviselőit.
A gazdasági átalakuláskor módot talál majd a lap arra, hogy a részvényesek sorába olvasók is kerülhessenek.
A lap kollektívája egyhangú szavazással megerősítette tisztségében Eötvös Pál főszerkesztőt, Kereszty András első helyettest, valamint Karcagi László és Tamás Ervin főszerkesztő-helyetteseket.
A kollektíva két, vétójoggal felruházott megbízottat választott saját képviseletére: Tripolszky Lászlót és Lengyel L. Lászlót.
Forrás: Újnépszabadság