Egy riportkönyv bevezető története.
A réges régi időkben élt egyszer egy király. Volt annak egy gyönyörű szép lánya, Phikul. Ez a lány nem csak szép volt, mint a felkelő nap, hanem okos is, sok-sok tudás birtokosa. Csak egy dolog volt sokáig ismeretlen a számára. A szerelem. Már elmúlt tizennyolc éves, de édesapja hiába hozott az udvarába elegánsabbnál elegánsabb, csinosabbnál csinosabb hercegeket, Phikul szíve hideg maradt.
Volt neki egy kedvenc lova, Akara. Hófehér, selyemsörényű, táncoslábú. Egyszer aztán, egy királyi vadászat alkalmával a hercegnő lovának lába megbotlott egy földön heverő fatörzsben és lesántult. Phikul keservesen sírni kezdett, mert mindabból a sok tudásból, aminek birtokában volt, egy dologban biztos lehetett, hogy a sánta ló semmire se való, ezért Akarát meg fogják ölni.
„Miért sírsz, gyönyörű Phikul?” – jött oda lóháton egy fiatalember. „Lesántult a kedvenc lovam, és most meg fogják ölni.” Leugrott lováról a legény, megvizsgálta a fehér ló lábát és kimondta az ítéletét. „Csúnya és veszélyes a sebe, de én meg tudom gyógyítani. Kell hozzá két-három hónap”. A fiatalembernek gyönyörű szeme, szép mosolya és daliás termete volt.
„Ki vagy te, herceg?” – kérdezte Phikul.
„ A nevem Kamon. Nem vagyok herceg. A lovászod vagyok.”
”Ha lovász vagy, elhiszem, hogy meg tudod gyógyítani. Mit kérsz? Mondj bármilyen árat.” „Nem kérek mást, csak egy csókot. De azt azonnal”.
És Phikul életében először megismerte a szerelmet. Minden nap lejárt a királyi laknak beillő istállóba. És újabb és újabb csókokkal, öleléssel jutalmazta lovának gyógyulását. A fehér ló már gyönyörűen ügetett, vágtatott, amikor Phikul egyszer csak azt érezte, hogy keblei megnövekednek, időnként elszédül, ebéd után hányingere támad.
„Nem vagyok jól, valami betegségem lehet”, panaszolta el öreg dajkájának.
„Mikor ismerted meg a szerelmet?”, kérdezte az idős asszony.
„Két hónapja tart, a nagy vadászat óta”.
„Nem vagy te beteg, kicsi lány. Babád lesz.”
Futott Phikul a lovászlegényhez.
„Kamon, Kamon. Kisbabánk lesz. És téged megölnek. Meneküljünk!”. Felültek Akara hátára és elvágtattak a palotából.
Átnyargaltak a palotát övező kerteken, át a rizsföldeken, ahol a parasztok ámulva nézték a fehér lovon vágtató gyönyörű párt. Átmentek iszapos mocsarakon, ahol kíváncsi halak figyelték őket. Átvágtattak erdőkön, ahol liánok akadályozták futásukat. Aztán Akara, a fehér ló lefeküdt a földre.
„Nem mehetünk tovább. A ló belepusztul’ – mondta Kamon, a lovászfiú. Sűrű erdőben voltak, néhány lépésnyire tőlük egy barlang szája nyílt.
Kamon összeszedte a fák alól az avart, az illatos füveket, és puha fészket készített a szerelmének és magának.
„Itt maradunk, megvárjuk, amíg a kisbabánk megszületik. Én vadászok, hordom a vizet a forrásból, te meg csak pihenj, gyönyörű Pikhul.”
A király, mikor megtudta, hogy eltűnt a palotából a lánya és a lovászfiú, éktelen haragra gerjedt. Behívta kegyetlenségéről ismert tábornokát, Thaksint.
„Összehívod a csapataidat. Hazahozod a lányomat, de vigyázz rá. Az áruló lovászt pedig öld meg Phikul szeme láttára úgy, hogy hússzor fájjon annak a szolgának”.
Szétszéledtek a csapatok. Átkutattak minden erdőt és mezőt. Végül eljutottak a barlangig, ahol Phikul és Kamon bujkált. Thaksin tábornok két tőrt vett elő az övéből, az elsőt beledöfte Kamon hátába, aztán megszúrta a lábát, a karját és a nyakát. Katonai közben lefogták Phikul királylányt. Tizenkilenc szúrás után a kegyetlen Thaksin beleszúrta a tőrét Kamon mellébe.
„Megvagyunk” mondta a tábornok, indulhatunk haza.
Katonái akkor már nem figyeltek Phikulra. Az kitépte magát a szorításból. Kitépte a tőrt szerelme szívéből és nyakon szúrta vele Thaksint, a kegyetlen tábornokot. Aztán a fegyvert két gyönyörű melle közé döfte.
És ahogy haldoklott, hatalmas földrengés támadt. A hegy körülötte növekedni kezdett. Recsegve-ropogva emelkedtek ki új és új csúcsok, magaslatok. És mikor a föld mozgása leállt, a horizonton kirajzolódott egy gyönyörű lány sziluettje. Arca, melle, csípője, térde. Ettől kedve a hegységet az emberek úgy nevezték, hogy Nam Nang Non, Az Alvó Hölgy Hegység, a barlangot, amelyben egykor a szerelmespár bujkált, pedig így Tham Luang Nam Nang Non, Az Alvó Hölgy Nagy Barlangja.
Ebben a barlangban egyszer, 2018-ban eltűnt tizenkét futballista gyerek és az edzőjük. De ez már másik történet.
Kereszty András: Az Alvó Hölgy Barlangja – Az első könyv a thaiföldi gyerekek megmentéséről [eKönyv: epub, mobi, pdf]
Forrás: Újnépszabadság
