Az emberiséget már nem csak fenyegető, hanem egyre gyorsabban tizedelő nagy járvány: a szívkoszorúér-megbetegedés kórbonctani alapja az esetek 95 százalékában az érelmeszesedés. A szívbetegségek által okozott halálozás görbéje minden országban emelkedik.
Mégis, szembetűnő különbség van a fejlett országok halálozási arány-száma és a kevésbé fejlett vagy elmaradott országok között. Mig például 1968-ban az Egyesült Államokban minden 100 000 lakosból 450, Finnországban pedig 390 halt meg szív- és érbetegségben, addig Svájcban 155, Japánban 75 és Pakisztánban mindössze 11. A helyzet hazánkban is kezd aggasztóvá válni: a szív- és érbetegségek következtében a halálozási arányszám 1968-ban 384 volt.
A szívhalál gyakoriságát természetesen nem lehet csupán a magas életszínvonallal magyarázni.
Ugyanis Svájcban az életszínvonal magasabb, mint hazánkban vagy Finnországban, ami viszont az egy főre eső ipari termelést illeti, ebben Japán mindkettőt meghaladja. Hibás leegyszerűsítés volna tehát a szívhalálozási számokat a civilizáció egyenes következményének vagy fokmérőjének tekinteni. A kérdés csak az érelmeszesedéses szív- és érbántalmak keletkezésének ismeretében közelíthető meg.
Bár az érelmeszesedés keletkezésének mechanizmusa nem egyszerű, ma már meg lehetősen jól körvon alazott kép alakult ki erről a körfolyamatról.
Hosszan tartó, alapos járványtani vizsgálatok segítségével sikerült megállapítani, hogy az érelmeszesedés lassan, évtizedek alatt kialakuló betegség, melynek létrehozásában számos tényező játszik szerepet külön-külön vagy együttesen Ezek a tényezők, melyeket rizikófaktoroknak vagy veszélyeztető tényezőknek neveznek, két nagy csoportba sorolhatók:
1. Külső tényezők: állati eredetű, zsírokban és koleszterinben gazdag tápanyagok fogyasztása, dohányzás, a rendszeres mozgás hiánya és a káros stresszhatások.
2. Belső tényezők: szívbetegségek gyakori családi előfordulása, lelki alkat vagy egyes hajlamosító betegségek, mint a cukorbaj, magas vérnyomás, elhízás, köszvény, valamint a koleszterin és egyéb, a zsírok csoportjába tartozó anyagok magas vérszintje. Ide sorolhatók a nem és az életkor is: a férfiak fogékonyabbak, mint a nők, a fogékonyság viszont az életkor előrehaladtával mind a férfiaknál, mind a nőknél fokozódik.
Nyilvánvaló, hogy a rizikófaktorok minél korábbi felismerése, illetőleg csökkentése kedvezően befolyásolja a szívkoszorúér-megbetegedés kialakulását és lefolyását, ezért a megelőzési akciók elsőrendű fontosságúak. Az Egészségügyi Világszervezet 1972. április 7-ét a szív napjának nyilvánította és felhívta az illetékes egészségügyi szerveket, lépjenek fel leg sürgősebben a legtöbb halálesetet okozó szív- és érbetegségek ellen. Az Egészségügyi Világszervezet hivatalos véleménye szerint korunk technikai vívmányai és a gazdasági eredmények ellenére a jövő civilizációja nagymértékben a szívbetegségek megelőzésétől függ. A szív- és érbetegségek rovására írható halálokok hazánkban is első helyen állnak. Az utóbbi években bekövetkezett rohamos ipari fejlődés, az életszínvonal emelkedése, a fejlett országokhoz való felsorakozás fokozott üteme, a táplálkozás jellegének megváltozása: mind olyan folyamatok, melyek kedveznek a rikizófaktorok fokozódásának.
Felismerve a kérdés jelentőségét, az Egészségügyi Minisztérium és az Orvostudományi Akadémia nagyszabású tervet dolgozott ki, az egész országot átfogó megelőzési intézkedések életbe léptetésére. Ezek az intézkedések az elkövetkező évek során bizonyára hozzájárulnak a szívbetegségek számának csökkentéséhez. Addig sem érdektelen azonban, ha számba vesszük a megelőzés lehetőségeit.
A megelőzés problémái
A gyakorlati megelőzés kérdése, a számos rizikófaktor ellenére, meglehetősen jól körvonalazható. A nem és életkor gyakorlatilag nem befolyásolható, ugyanez vonatkozik a családi hajlamra és alkati adottságokra, tehát az örökletes tényezőkre is. Az érelmeszesedésre hajlamosító betegségek esetében nyilvánvalóan ezek szakszerű kezelése jelenti a megelőzést. Maradt még a külső hajlamosító tényezők csoportja: a hibás táplálkozás, mozgáshiány, dohányzás és stresszhatás.
Első pillantásra meglehetősen egyszerűnek tűnik az egész: táplálkozzunk a szakemberek által kidolgozott és javasolt normáknak megfelelően, mondjunk le a dohányzásról, sportoljunk – és ne idegeskedjünk. A valóságban sajnos távolról sem ennyire egyszerű a dolog és a kérdésben a legtöbb szakértő meglehetősen pesszimista álláspontra helyezkedik. A nyugatnémet Fritz Delfs szerint a foglalkozás és környezet kiváltotta stressz és mozgáshiány nehezen szüntethető meg, a dohányzás pedig távolról sem ártalmatlan szokás, mely bármikor könnyen abbahagyható, hanem komoly szenvedély. (Ez utóbbit az is alátámasztja, hogy bár a Terry-bizottság jelentése kétségbevonhatatlanul igazolta a dohányzás és tüdőrák közötti összefüggést s mindezt a világ közvéleménye elé tárták – az Egyesült Államokban a cigarettacsomagokon fel is tüntetik a dohányzás ártalmas voltát –, a cigarettafogyasztás egyáltalán nem csökkent.)
Ezek szerint már csak a többletsúly és a szérum koleszterinszintje maradt, mint befolyásolható tényező. Az elhízás az érelmeszesedés kialakulását inkább közvetett úton befolyásolja, amennyiben magas vérnyomásra és cukorbajra hajlamosít. Ami azonban a koleszterint illeti, a széles körű járványtani vizsgálatok valóban egyértelműen bebizonyították, hogy szintjének megnövekedése a vérben az egyik legjelentősebb veszélyeztető tényező. Ez bizonyos értelemben biztató megállapítás, hiszen a táplálkozás, a vérkoleszterin szintje és az érelmeszesedés közötti összefüggések felismerésével lehetségessé válik, hogy csökkentsük a megbetegedés valószínűségét. Ma már bizonyítottnak tekinthető, hogy az érelmeszesedés kialakulásának egyik fő oka a hibás táplálkozás.
A helyes táplálkozás
Több ezres embercsoportokon végzett vizsgálatok igazolták az elmélet gyakorlati érvényességét is: a New York-i Anti-Coronary-Club program keretében 814, 40-59 év közötti férfi hét éven át megfelelően összeállított étrenden élt. Kontrollcsoportként hasonló életkorú 400 férfi szolgált, akik továbbra is megszokott élet-, illetőleg táplálkozásmódjukat folytatták. Az étrend összeállításának alapelve az volt, hogy a sok telített zsírsavat tartalmazó, állati eredetű zsírok nagy részét a sok telítetlen zsírsavat tartalmazó növényi olajokkal helyettesítették. A programban részt vevők számára teljesen eltiltották a kövér húsok, szilárd zsírok, zsíros sajtok, teljes tej, tejszín fogyasztását és jelentősen csökkentették a vajfogyasztást. A megengedett élelmiszerféleségek a következők voltak: sovány hús (elsősorban szárnyas és hal), fölözött tej, sovány sajtféleségek, margarin, főzéshez növényi olajok, sok zöldség és gyümölcs. A keményítő tartalmú élelmiszereket (kenyér, tésztaféleségek, rizs stb.) csupán olyan szempontból korlátozták, hogy a napi összkalória-fogyasztás ne haladjon meg egy bizonyos értéket, hogy a testsúlyt állandó normális szinten tartsák. Az étrendet a kísérletben részt vevők jól bírták, az ételeket az előírt megszorítások ellenére is ízletesen és változatosan lehetett elkészíteni, sőt még a vendéglőben étkezők is meg tudták oldani az előírások betartását.
A diétázók csoportjában a vérkoleszterin szintje már az első év után jelentősen csökkent és ez a csökkenés a további években még kifejezettebbé vált. A 40-49 éves kísérleti csoportban hét év alatt mindössze egy szívinfarktus fordult elő, a kontrollcsoportban viszont négy. Pedig a kontrollcsoportbeliek létszáma csak fele volt a kísérleti csoportbeliekének. Még jobb volt az arány – a diétázók javára – az 50–59 éves csoportban. Ez a kedvező arány azonban csak a harmadik év végén alakult ki, ami azt jelenti, hogy legalább egy-két évre szükség van ahhoz, hogy az átállás eredményei megmutatkozzanak.
Több ilyenszerű kísérlet hasonló eredménnyel zárult. Mindezek alapján ma már jól körvonalazhatók az érelmeszesedést megelőző diéta alapelvei.
Egyik legelső követelmény az, hogy testsúlyunk optimális szinten maradjon. Egy régi szabály szerint testsúlyunk annyi kell hogy legyen, ahány centiméterrel magasabbak vagyunk egy méternél. Ma ennél két-három kilóval kevesebbet tekintenek optimális testsúlynak.
A táplálékszükségletet nyilván az egyén munkaköre, a végzett munka természete és mennyisége szabja meg. Ülő foglalkozásúaknál a napi táplálék tápértéke 2000–2500 kalória között kell hogy legyen.
Minőségi összetételét tekintve a táplálék legyen minél változatosabb: főleg sovány húsok (marhahús, szárnyas, hal), sovány tej, alacsony zsírtartalmú tejtermékek, kenyér, tésztafélék, rizs, bab, borsó és más hüvelyesek, zöldségfélék, sok gyümölcs és gyümölcslé, sütéshez és főzéshez pedig napraforgó- vagy kukoricaolaj.
Kerülendők: kövér húsok, agyvelő, sok tojás (főleg sárgája), szalonna, disznózsír, vaj, zsíros túrók, sajtok, tejföl, tejszín, cukrászsütemények. Ez természetesen nem úgy értendő, hogy „soha többé az életben”. A lényeges az, hogy ezek fogyasztását jelentősen korlátozzuk. A napi zsírmennyiség 2500 kalória tápértéknél 60-65 gramm lehet, melyben a főzéshez használt olajon kívül benne foglaltatik az élelmiszerek tartalmazta zsír is. Ami a szénhidrátokat illeti, főleg 40 éves kor fölött ajánlatos minél több cellulóz tartalmú élelmiszer (főzelékfélék) fogyasztása és a cukorfogyasztás korlátozása.
Hangsúlyoznunk kell, hogy ezeknek a szabályoknak a betartása semmiképpen sem jelent „szigorú diétát”, vagy azt, hogy teljesen le kell mondanunk az evés élvezetéről. Csupán arról van szó, hogy új táplálkozási szokásokat kell bevezetnünk, melyek éppoly kellemesek lehetnek, mint a régiek. Mindez pedig annál jobb és hatásosabb, minél hamarább kezdjük el. Altschule találóan jegyzi meg: „Míg régen úgy tekintették, hogy a földi életben való teljes önmegtartóztatás a túlvilági boldogság záloga, ma úgy véljük, hogy a zsíroktól való tartózkodás a földi élet és boldogság meghosszabbításának biztosítéka.”
A táplálkozás kérdéséről még csupán annyit, hogy mi jóval szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint más országok, főleg a nyugati államok lakossága, hiszen nálunk már évtizedek óta szinte kizárólag napraforgóolajjal főznek, márpedig ez számos vizsgálat alapján az érelmeszesedés-ellenes hatás tekintetében egyik leghatásosabb olajfajta, amellyel csupán a kukoricaolaj vetekedhet.
A mozgás szerepe
A többi rizikófaktor tekintetében optimistábbak lehetünk Fritz Delfsnél. Igaz ugyan, hogy az embereket nagyon nehéz kimozdítani megszokott életmódjukból, úgy véljük azonban, hogy józan tanácsok mégis meghallgatásra találnak. Természetesen nem áltathatjuk magunkat, hogy az embereket rá lehetne beszélni arra, hogy például naponta fél órát fussanak, bár egyes országokban meglehetősen széles tömegek kapcsolódnak be a „fuss az infarktus elől”, meg hasonló elnevezésű „kocogó” mozgalmakba. Mindezek fokozottabb mértékben vonatkoznak a gépkocsitulajdonosokra, akik gyakran a legminimálisabb mozgástól is idegenkednek, nem beszélve arról, hogy maga a vezetés, az ezzel járó feszültségi állapot nem elhanyagolható stresszhatást jelent.
Az életmód fontossága
A fizikai tevékenység kérdése nem választható el az életmódtól, hiszen éppen az ülőfoglalkozásúak többsége az, aki többet eszik és kevesebbet mozog a kelleténél, sokat dohányzik és aránylag sok stresszhatásnak van kitéve. Az életmód károsító tényezői közül talán éppen a mindennapi élet során jelentkező stresszek kapcsolhatók ki legnehezebben. Akárhogyan is áll a dolog, igyekeznünk kell elkerülni a gyakori idegfeszültégi állapotokat, felesleges izgalmakat, ingerültséget, az idegrendszer indokolatlan megterhelését. Különösen káros az örökös elégedetlenség, kielégületlenségérzés, belső konfliktushelyzetek, szorongásos állapotok. Igyekeznünk kell minél többet „lazítani” és ugyanakkor biztosítani – szervezetünknek általában és különösen idegrendszerünknek – a szükséges pihenést, értve ezen a kikapcsolódást és a megfelelő időtartamú alvást is. Ezen a téren az önnevelésnek és a rendezett életmódnak lehet a legnagyobb szerepe.
Ami a dohányzást illeti, bármennyire is népszerűtlen egy ilven javaslat a dohányosok körében: ajánlatos leszokni róla. Gondoljunk csak arra, hogy dohányzóknál 70 százalékkal nagyobb az infarktusok száma, mint nem dohányzóknál!
Ezek a szabályok nagyon egyszerűeknek tűnnek, az emberek mégis nehezebben tartják be őket, mint elvárhatnánk. Ennek oka elsősorban az, hogy a legtöbben nem is ébrednek tudatára, mennyire egészségtelen az életmódjuk, nem ismerik a civilizáció egyes „áldásainak” áldatlan hatását. Nem kell leszoknunk a civilizáció biztosította előnyökről, csupán annak néhány ismert, káros velejárójáról. Nagy hibát követ el, aki kényelme és élvezetei lovára nem veszi figyelembe az előbbi tudományos tényeket, „jótanácsokat”. A következő évtizedek kilátásai világosak. Amennyiben a fejlett és fejlődő országokban tovább folyik az eddigi életmód, az érelmeszesedés által okozott halálesetek száma egyre növekedni fog. Ha azonban az emberek magukévá teszik a megelőzés ismeri szabályait, elérhető az életkor lényeges meghosszabbodása
Megjelent A Hét III. évfolyama 27. számában, 1972. július 7-én.
