Érdekes, hogy kortársainknak az idő ábrázolása kapcsán leginkább a Salvador Dali festményein látható, a végtelen térben száradó ruhaként kiaggatott, vagy az asztal lapjáról leömlő zsebórák ötlenek fel. Talán azért, mert a spanyol zseni hangsúlyozottan menedzser szellemű festőművész, aki az Elfolyó idő (01) című alkotásában hatásos tálalással a bennünk rekedt szorongásokat is úgy tudja felkínálni, mint különleges ajándékot. Az órává torzult időt kelti életre, és ezzel jelzi, hogy a kibékíthetetlen ellentét az ember és az eleve behatárolt lét között feloldhatatlan, végleges.
Szeretem Albrecht Dürer (1471-1528) metszeteit, a Lovag, Halál, Ördög (02) és a Melankólia (03) című alkotásának visszatérő motívuma a homokóra, amely a reneszánsz idején az elmúlás jelképévé vált.
Magabiztosan, élet és halál földi uraként halad a nemes gondosan felszerszámozott paripáján, míves, drága páncéljában, lándzsával, karddal, és útján makacsul, lehagyhatatlan társként követi a Halál és az Ördög. A Halál kezében ott a homokóra, amit nevezhetnénk a természettől egyre függetlenebbé váló ember egyik jelképének is, de Dürer metszete inkább ördögi találmányára utal.
A művész egyik megfejthetetlennek tartott alkotása a Melankólia. Az előtérben tenyerébe hajtott fejjel ül a kompozíció magányos angyalalakja. Olyan egyedül van, mint a mögötte látható hatalmas, gondosan csiszolt, súlyos kőtömb, elhagyatottságát nem oldja az őt körülvevő eszközök, tárgyak halmaza. A kézi szerszámok, az övén lógó kulcsok, erszény, a malomkő, a bográcsban rotyogó leves a mindennapi élet forgatagában mások számára talán kapaszkodót, célt, elfoglaltságot jelenthet, de őt inkább a feje fölötti jelképes tárgyak, utalások nyomasztják: a mérleg, a kisharang, a homokóra, a számmisztikát sejtető táblázat. Tudósok sora kutatja a számok rejtélyét, de megítélésem szerint inkább érzelmi, mint matematikai megközelítést igényel ez is.
Dürert nevezték az észak Leonardójának, tudós, újító, sokoldalú művész volt, aki úgy tűnik hamar rájött, hogy az önmaga által gondosan, tehetséggel felépített világ áldozata. Ez a babérkoszorús szomorú, kiszolgáltatott, halandó angyal, a megszerezhető tapasztalat, tudás büszke birtokosa nem más, mint maga a művész, és mi valamennyien, akik az élet minden pillanatában bőrünkön érezzük ahogy belénk mar a múló idő. Dürer fél évezrede élt, de hozzánk hasonlóan pontosan tudta, hogy a siker, az elismerés nem kisajátítható, senki számára sem nyújthat örök biztonságot, feloldozást, menedéket. Az ember egyetlen kapaszkodója, a melankólia lehetséges ellenpontja, legyőzője szerinte a hit, amelyre a grafikán egy távoli csillag bátorító fénye utal.
Ui. Ezúton üzenem minden kedves, jó szándékú, kitartó kollégának, hogy ne erőlködjenek. A Melankólia azért megfejthetetlen, mert nem kell megfejteni! Azt sem…
