Az első versnek „ihletője”, a másodiknak „szereplője”, a harmadiknak „címzettje” volt közös barátunk, Sz. Benedek István, gyermekkori bélyegcsere-társam…
Íróbarátunk haláláról ma értesültem. Nyugodjék békében!
A lisztvilág
Házunkkal szemben a Pityegő-malom,
S a reszketőfényű nyárfasor.
A liszt szitál gyermekkoromra,
S én kéklek, villámlok legalól.
Fújom a lisztet, nagy pofával,
Fúvom az égbe, fúvom a mennybe,
Ahogy csak a szívem bírja,
Fúvom a lisztet szét az egekbe,
Nem e világ kell, nem kenyérvilág,
Zsákos gazdák meg ne lássák
Mit rejtek s mint rejtekezem
Távolabb s távolabb egyre,
A liszt-világon átosonva,
Messzelátót szorítva szívemre.
(In: Angyalszőr, Littera Nova Kiadó, 2004)
Az ügyvéd fia a diófán
Az ügyvéd fia ott kalimpált
a diófán, ahova felkergettük,
s szeretett volna lemászni.
Csak hát az nem volt olyan
egyszerű dolog. Először is azért,
mert tudta, hogy nem szabad
lemásznia, másodszor meg azért,
mert nem tudott lemászni.
Az ügyvéd fiának zöld bársonynadrágja
volt, mindig olyan okosakat
mondott, volt egy szemölcse a
halántéka táján, nemrég egy
háromnegyedes biciklit kapott,
és az ügyvéd fia volt. Hát ezért
nem volt szabad lemásznia
a diófáról, s hát ezért nem tudott
lemászni a diófáról.
És a szemüvege is, amennyire
segítette az iskolapadban,
most, ott a diófán, annyira akadályozta.
Hát ott hagytuk a szőlőskertben,
s hazajöttünk. Hadd kalimpáljon
csak ott, fenn a diófán,
amíg csak akar. A szüleink
nagyon szerették az ügyvéd
fiát. És szerették volna,
ha nekünk is van olyan kis
zöld bársonynadrágunk,
mint az ügyvéd fiának,
aki azóta, talán még most is,
ott kalimpál elkeseredetten,
a szőlőskerti diófán.
Mit lehet tudni? Azóta sem
jártam arrafelé.
(In: Édesgyökér Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2011)
Hősköltemény
Benedek Pistinek, Wuppertalba
A fiaitól
hőskölteményt vár
minden város
és írtak is a fiak
rendesen
hőskölteményt
én nemigen próbálkoztam
pedig voltak ott
hősök
pontosabban mondva
lettek volna
csak túl nagyok
voltak
túl nagyok
az én szó-székemhez
árkusomhoz
ceruzámhoz
és talán túl nagyok
a városomhoz is
nem fértek el
nem is maradtak ott
csak muzeális
vagy kegyeleti értelemben
elmentek
s akár kubikos-sapka
akár művész-kalap alól
szólottak aztán
a világhoz
nem volt téma
a helyi nagyvendéglőben
vagy postahivatalban
az árokparton
mégannyira se
nem onnan szóltak
a világba
és ha nem városukból
jött a szólás
gyanúsnak tűnt ott
minden gyónás
ám helyi szemfödéllel
kalap-lengetve könnyű
szeretni a szülőföldet
mondták
hitelesebb.
(Korunk, 2019. május)
