pizzafutárkodásról, az új szerkesztőségről, bátyja, Magyar Péter bírálatáról
Varga Judit, Vogel Evelin, Volánbusz, a Tisza Párt sajtója – Magyar Márton szerint nem, nem, nem és nem. Magyar Péter testvére Kontroll néven új médiaplatformot indított, ígéri, ez valami más lesz.
Ki vagyok, mi vagyok, kihez jöttem, mit akarok – sistergi a szigorú hang a kaputelefonban; hát, nem könnyű bejutni a Kontroll szerkesztőségébe. Mint hamarosan kiderül, csak most, viszont nem véletlenül.
– Reggel egy mikrofont tartani és egyszerre beszélni képes emberi lény odalépett hozzánk a panelház aljában, miközben a gyermekemmel indultunk az óvodába, hogy azonnal válaszoljak erre meg arra. Elvittem a kicsit az óvodába, beszálltam az autóba, és felhívtam egy közös ismerősünket, jelezze neki, hogy ebben a földi életben nekünk nincs többé egymással dolgunk. Erre visszakérdezett: de miért? Hisz nem tehet róla, ez a munkája. Nyilván csak parancsot teljesít… Ne nézzük már egymást hülyének! Most döbbentem rá, hogy ezt már a bátyám esetében is meg kellett volna tennem, csak úgy voltam vele, a politika ne rondítson bele a korábban kialakult emberi és kollegiális kapcsolatokba. Vagy amikor a nagypapánkat, dr. Erőss Pált kezdték gyalázni. Hiba volt nem reagálni.
Erős nyitány. Magyar Márton a még szerény állapotokat mutató szerkesztőség előterében fakad ki, jobbról a reflektoros, kamerás szoba az aktuális díszlettel, itt veszik fel a produkciókat, szemközt a közösségi konyha, hátam mögött a többi helyiség – amúgy nagycsaládnak is élhető óbudai lakás. Balra a tárgyalóban ülünk le, a faliújságon műsorötletek és filctollal hozzájuk kötött nevek, többüket jól ismerem. Nézi, hogy mit nézek, kérdés nélkül válaszol:
– Október elején indult volna a honlapunk, a Kontroll.hu is, de technikai okok miatt csúszunk.
– Hírportál lesz?
– Egyáltalán nem. Híreket is közlünk majd, publicisztikákat is megjelentetünk, ám ezek mellett jó pár, a hagyományos médiában szokatlan dologgal is előrukkolunk, úgyhogy inkább csak simán weboldalnak nevezném magunkat.
– Mondanál példát a szokatlan dolgokból?
– Például a YouTube-csatornánkat elindító Karácsony-interjú. Mi nem a közgyűlés alakuló ülésére mentünk, hanem azzal kerestük meg a főpolgármesteri stábot: előzőnap készítenénk Karácsony Gergellyel interjút arról, hogy így, még az első kapavágásokat megelőzően miként képzeli a közgyűléssel közös munkát. Ezt a lehetőséget egyébként valamennyi frakcióvezetőnek felajánlottuk a közeljövőre, többen el is fogadták a felkérést.
– Nem zavarta őket, hogy – úgymond – a Tisza Párt kameráinak kell nyilatkozniuk?
– Na itt álljunk meg egy pillanatra.
– Csupán a közvélekedést tolmácsoltam.
– Tudom, hogy ezt vélik rólunk. De 2008-ban kezdtem gyakornokként az újságírói pályafutásomat. A bátyám 2024 februárjáig csak a közélettel hardcore szinten foglalkozók körében volt úgy ahogy ismert. Nem értem hát, hogy miért nekem kell magyarázkodnom, ha a média területén kezdek valamibe. Egyébként is tudja, mekkora Magyar Péter Facebook-elérése? Nagyobb, mint bármelyik klasszikus hírportálé. Úgyhogy nincs rám, ránk szüksége.
– Már amennyiben nem a Trump-modell a minta – gondolok arra, hogy a korábbi amerikai elnök is kiválóan kommunikált követőivel a közösségi felületeken, ugyanakkor a direkt csatornák mellett rendelkezésére állt több hagyományos szerkesztőség is.
– Még az is lehetséges, hogy politikailag ez a helyes stratégia, de nem én leszek az, aki efféle pártmédiát összerak a Tisza Pártnak. A Kontroll független műhely, én pedig minden ellenkező híresztelés ellenére soha nem voltam Péter sajtósa, mi több, soha nem folytam bele a párt ügyeibe sem. Egyetlen „bűnöm”, hogy testvérként segítettem a testvéremnek, amiben tudtam. Tisztában vagyok vele, hogy a látszat mást mutat, ennek pedig annyi az oka, hogy a kezdetekben az újságírók engem kerestek, ha tőle akartak interjút kérni, egyszerűen azért, mert az én telefonszámom volt meg nekik. Én pedig továbbítottam a kéréseket. Úgyhogy az égvilágon semmi okát nem adtam, hogy letiszatévézzenek minket. Egyébként is, ki gondolhatja komolyan, hogy akár Kéri László, akár a Szabadsajtó Klubban szereplő újságírók meg a Kard blog szerzői a nevüket adnák akármilyen pártmédiához?
– A Kontroll cikkeiben, műsoraiban lehet majd Magyar Pétert kritizálni?
– Természetesen. Ez nem kérdés.
– Pedig az, mert úgy tűnik, hogy nem viseli túl jól a kritikát.
– Ebben lehet valami, de ez az ő dolga, én viszont senkinek sem fogom itt megmondani, hogy mit gondoljon, és pláne, hogy mit mondjon.
– Ez mind szép és jó, de a már említett közvélekedés is érthető, hogy ha Magyar Péter testvére médiavállalkozásba fog, annak lehet némi köze a Tisza Párthoz.
– Márpedig egyetlen mérce van: néznek majd minket, vagy nem. Bukunk vagy sem. Ha egy év múltán elhasalunk, az az egyszerűbb forgatókönyv, mert szimplán rosszak, ügyetlenek voltunk, vagy mégsem volt jó az alapötlet. Ha viszont sikerre visszük a történetet, így is, úgy is az lesz a körítés, hogy hát persze, hisz a Tisza Párt… Nekem ezzel nincs feladatom, az én feladatom, hogy nézhető, nézett, minőségi tartalmakat készítsünk.
– De nyilván nem jön rosszul a párttal szimpatizáló másfél–két milliós potenciális közönség.
– Elképzelhető, hogy az indulásnál ez segítség, de aki azt feltételezi, hogy hosszú távon is azért kattintanak majd az anyagainkra, mert Magyar Péter, meglehetősen keveset gondol az emberekről.
– Ahogy körbenéztem, még elég szolid a berendezés, de a technika nem rossz, sőt, a hely is megfelelő, és a stáb sem egy emberből áll, szóval korántsem fapados a történet. Hányan és mennyi pénzt adtak az indulásra?
– Négyszáz emberrel ültem le, mielőtt belevágtam. Azonban nem mindegyiküket mecénásként kerestem meg, akadtak bőven, akiknek a szakmai véleményére voltam kíváncsi. Hogy végül mekkora összeg jött össze, magam sem tudom, mert ez az asztal, aminél ülünk, is támogatás, vagy ott az a használt nyomtató, és a székek is mind-mind támogatásként érkeztek. Egy részük egyébként kölcsönbe. De volt, aki a cég könyvelésének elvégzését ajánlotta fel, vagy hogy havi kétszázezer forinttal tud beszállni, és jött olyan felajánlás is, hogy egy kolléga másfél évnyi bérét kifizetik.Mielőtt megkérdezné: a Tisza Párttól nem kaptunk és nem is kérnék támogatást. A testvéremtől sem. Tehát szó nincs róla, hogy tízmilliókkal a zsebünkben indultunk volna. Konkrétan a babaváró hitelünk maradéka volt a kezdőtőke.
– Hány fős a csapat?
– Alakul, nyolc-tíz kollégáról beszélhetünk.
– Ami azért nem kevés – az jutott eszembe, hogy ha nem lenne a Magyar Péter-jelenség, vajon itt ülnénk-e a médiáról beszélgetve?
– Bizonyosan nem. De a bátyám Partizán-interjúja előtt is volt életem, volt munkám, voltak megbízásaim.
– Például Volánbusz?
– Itt ismét álljunk meg egy pillanatra. A Volánbusszal kötött szerződésem 2023. december 31-én szűnt meg. Emellett gazdasági podcastot szerkesztettem és vezettem, ahova azt hívtam, akit akartam, és a témaválasztásba sem szólt bele senki: az utolsó két vendégem Petschnig Mária Zita és Bod Péter Ákos volt. Ironikus, hogy épp tartalomgyártó céget akartunk összerakni egy kollégámmal, amikor felfordult az életem, mert a Partizán-interjú után az összes jövedelmet termelő munkám és megbízásom szinte azonnal megszűnt.
A választásokat követő nap reggelén arra ébredtem, hogy fogalmam sincs, mihez kezdjek. Persze elmehettem volna a Tisza Pártnak dolgozni, de ez sem előtte, sem akkor, sem máskor eszembe sem jutott, mivel újságíróként mindenképpen médiával akartam foglalkozni. Ami korántsem új keletű, például nem lettem jogász, mint a családom összes többi tagja, hanem a Színművészeti Egyetemen tanultam televíziós műsorkészítést. A G-nap után pedig a Hír Tv-hez szerződtem, noha akkor még az egész család, a bátyám is óva intett ettől.
– Visszatérve, mert lógva hagytuk a Volánbuszt: mi volt a feladatod?
– A kommunikációs osztállyal kötöttem szerződést, a részletekről azonban nem beszélhetek, ezt a munkáltatóm egyértelművé tette. Röviden: a szakmai tapasztalatommal összeegyeztethető tevékenységet végeztem. Annyit azért mindenki figyelmébe ajánlok, hogy 2023. február 1-jétől dolgoztam a Volánnak, az év végéig, egyébként ez az időtartam szerepelt a szerződésemben. Hogy a bátyám miként került a céghez, arról fogalmam sincs.
– PLANB?
– Még egyszerűbb. Amikor a 2018-as választást követő fideszes térfoglalásban a terhes feleségemmel együtt kirúgtak a Hír Tv-től, újságíró-szerkesztőként olyannyira nem volt könnyű munkát találnom, hogy elég hamar fel is adtam a próbálkozást. Eztán nyolcszáz helyre küldtem el az önéletrajzomat, hétszázan vissza sem hívtak. Pizzafutárnak viszont igen, felvettek, aztán ebből volt pénzünk. Ekkor jött a PLANB Magyarország Kft., ahol kommunikációs szakembert kerestek, gondolom, nem nagy meglepetés, hogy váltottam az ételfutárkodásról.
– Véletlen, hogy épp ahhoz a céghez hívtak, amelyik Varga Juditot tréningezte?
– Számomra ez csak az első beszélgetésen derült ki, méghozzá úgy, hogy azt mondták: ez az a feladat, amihez nekem biztosan semmi közöm nem lesz. Egyebek mellett a SPAR egyik kommunikációs kampányán dolgoztam – ekkoriban még nem számítottak ellenségnek.
– Ha már: Varga Judit-interjú?
– Nem láttam a beszélgetést.
– Hogyhogy?
– Nem voltam rá kíváncsi. Ha a volt sógornőm korábban felhívott volna azzal, hogy: „gyere, Marci, üljünk le beszélgetni, és elmondom, mi volt a bajom”, természetes, hogy leülök vele. Ez most már elképzelhetetlen. Nem láttam bele a házasságukba, és nem gondolom, hogy ami kettejük között férj-feleségként történt, bármilyen módon hatással lenne az életemre.
Ráadásul így látatlanban is úgy vélem: az az interjú szükségszerűen nem tudott teljes mértékben őszinte lenni. És nem azért, mert bárki hazudni akart volna, hanem mert nem véletlenül készült el. Azt viszont tudom, hogy nagy reményeket fűztek hozzá, de besült.
– Vogel Evelinét sem?
– De azt igen.
– Hogyhogy?
– A készítője egykori kollégám, ezért kíváncsi voltam.
– És?
– Nem ismerem jól Vogel Evelint, noha többször találkoztam vele, mint Varga Judittal. De van róla véleményem, az interjú ezt nem árnyalta, hanem alátámasztotta. Annak, amiről beszélt, egy része igaz, a többi meg nem. Viszont a bátyámat szerintem rosszul érintette, mert nem hitte volna, hogy ez megtörténhet.
– Mely része igaz?
– Mindenki kiabált már a feleségével, és viszont, emelem kalapom azok előtt, akikkel ilyesmi még soha nem fordult elő. Ahogy visszaemlékszem, körülbelül ennyi szólt a magánéletükről. A közéleti részben volt igazság meg valótlan állítások is.
– Úgymint?
– Azért nincs értelme belemennem a részletekbe, mert aki a bátyámnak nem hitt, miért hinne nekem. Mindenesetre azt megmosolyogtam, hogy szinte mindent Evelin csinált a pártban, és Magyar Péter mindent neki és az általa hozott embereknek köszönhet. Ahogy látom, egyre többen kezdik ugyanezt mondogatni – mi ez, ha nem a siker legékesebb bizonyítéka?
– Az Átlátszó és Hadházy Ákos által nyilvánosságra hozott Diákhitel Központ-szerződésekről mi a véleményed?
– Az, hogy derítsék fel az ügyeket, járjon a végére akár a Kehi, akár Hadházy Ákos. A bátyám elmondta a Partizánban, hogy azért hagyta ott a központot, mert elege lett az ilyen-olyan szerződésekből. Ugyanakkor elképesztő, hogy miközben néhány millió forintos feltételezett visszaélésekről beszélünk, azt nem vizsgálják, hogy nincs olyan állami cég, ahol ne történnének ennél sokkal súlyosabb ügyek nap mint nap. Ám ez nem mentség, amennyiben az említett szerződések között található egy-két necces is, akkor legyen a történteknek következménye. Mert kell a kontroll.
Forrás: A Magyar Hang VII. évfolyama 42. számának (2024. október 18-24.) nyomtatott változata.