Tisztelt Kongresszusi Küldöttek!
Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
Engedjétek meg, hogy a mai beszámolómat egy olyan megállapítással kezdjem, ami önmagában akár jó hír is lehetne, de a mai járványügyi kontextusban csak részben az. Nagy öröm számomra, azt gondolom mindannyiunk számára, hogy fizikai jelenléttel tudjuk megtartani az idei kongresszusunkat. Ez jó hír.
Igaz, hogy rendhagyó módon ősszel találkozunk és nem tél végén, nem tavasz kezdetén, ahogy azt máskor tettük, ám nekünk is alkalmazkodnunk kellett a világjárvány okozta változásokhoz.
Az is igaz, hogy maszkot viselünk, ám ilyen körülmények között is megmarad az, ami a legfontosabb: a személyes találkozás, az, hogy egymás szemébe nézünk, közvetlenül megszólítjuk egymást, beszélgethetünk nemcsak politikáról, közéleti kérdésekről, de akár személyes gondjainkról vagy örömeinkről.
Jó hír az is, hogy a küldöttek nyolcvanöt százaléka megkapta a védőoltást, a többiek pedig vagy átestek a betegségen, vagy teszteltek érkezés előtt.
Vigyáznunk kell egymásra ma is, ahogy tettük az elmúlt bő másfél évben, és ezért köszönet jár mindenkinek.
És itt a jó hírek véget is érnek, mert nem mondhatjuk azt, hogy 2021 őszén visszatérhettünk a koronavírus okozta járvány előtti normalitáshoz. Sajnos újabb fertőzési hullám söpör végig az országon, nőnek a napi esetszámok nálunk is, de ugyanezt látjuk a környező országokban, Európában, a világ számos részén.
Valószínű, hogy nincs ma olyan ember, aki meg tudná mondani, hogy mikor ér ez véget ez az egész, de biztos, hogy olyan sincs, aki ne kívánná az egykori normalitást. Bíznunk kell azokban, akiknek az a munkájuk, küldetésük, hivatásuk, hogy gyógyírt találjanak a betegségre. Most is csak azt mondjuk, amit a járvány kezdete óta: minden erőfeszítést meg kell tennünk azért, hogy megmentsük az emberi életeket.
Ez a feladata a kormányzatnak, kötelessége minden döntéshozónak. Mi ebből a munkából részt vállalunk, és tudnia kell mindenkinek, hogy ezt a felelősséget a legkomolyabban vesszük. Hozzájárulunk ahhoz, hogy minél kevesebb veszteség érje a közösségünket, az egész társadalmat.
Hölgyeim és Uraim!
Ma az elmúlt két évről kell jelentést tennem. Ezért elővettem a 2019-es kongresszusi beszédemet. Többek között arról a jövőképről beszéltem akkor, amely röviden így foglalható össze: megmaradni a szülőföldön erős magyar közösségként, megőrizve mindazokat az értékeket és azt az életformát, amely a mi közösségünket jellemzi; és újat alkotva, az új idők kihívásaihoz igazodva megteremteni mindazt, amire a mi közösségünknek szüksége van.
Hiszünk abban, hogy Erdélyben van jövő, van erdélyi magyar jövő, van lehetőség, hogy sikeres közösség legyünk, és hajlandóak vagyunk ezért keményen dolgozni.
Politikai eszközökre van szükségünk, amelyeket senkitől nem kapunk ajándékba, és ott, ahol nincs út, nekünk kell utat építenünk. 2019-ben tovább vittük a 2017-es programunkat, ami természetszerűen a 2015-ös tervekre épült, amelyek tovább gondolták az előző évek, évtizedek céljait, megvalósításait és kudarcait, mert így épült a mi Szövetségünk 1989-től kezdődően, és így lehetett sikeres a változó körülmények között.
Kedves Barátaim!
Újra és újra választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy kik vagyunk mi. Mi vezérel bennünket és milyen értékeket képviselünk? A célt az imént röviden megfogalmaztam, most lássuk az értékeket.
Évekkel ezelőtt pragmatikus transzilvanizmusnak neveztük azt az értékrendet, amely bennünket meghatároz és vezérel. Transzilvanisták vagyunk: és nemcsak azért, mert földrajzilag ez a mi hazánk, hanem sokkal inkább azért, mert azokat a transzilván értékeket valljuk mértékadónak, amelyek elvezettek Kós Károlytól Sütő Andrásig, Szentimrei Jenőtől Tamási Áronig és Kányádi Sándorig, Bánffy Miklóstól Kántor Lajosig, Tavaszy Sándortól Egyed Péterig.
Külön-külön lehetünk konzervatívak vagy liberálisak, kereszténydemokraták vagy szocialisták, baloldaliak vagy jobboldaliak, esetleg centristák, de együtt erdélyi magyar transzilvanisták vagyunk.
Ez a sokszínűség az egyik értékünk. Fölül tudunk emelkedni a partikuláris érdekeken, megtaláljuk azt a közös nevezőt, amely a közös cél érdekében sorskérdésekben közös cselekvésre mozdít.
Nem köthet minket gúzsba semmilyen szűkre szabott ideológia, mert az gyors és könyörtelen vesztünket okozná. Megőriztük és megőrizzük a szabadságot, nem mondunk le az emberi méltóságról, a tolerancia és az elfogadás közül az utóbbit tartjuk kívánatosnak, és egyenrangúnak tekintjük mindazokat, akik a történelem folyamán e csodálatos régióban az együttélést választották.
Ezzel a pragmatikus transzilvanizmusunkkal vívtuk meg politikai csatáinkat az elmúlt két évben is.
Noha a 2019-es európai parlamenti választásoktól másfél év, a múlt esztendei önkormányzati választásoktól közel egy év, míg a parlamenti választásoktól tíz hónap választ el, mégis érdemes néhány percig felidézni eredményeinket.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni a jót, a rosszat gyakran az emlékezet megszépíti, s ha nem ismételjük el legalább magunk számára, akkor évek múltán úgy fog tűnni, hogy minden mindig egy kicsit rendben volt.
Azért is érdemes fölidézni az utolsó kongresszusunk óta eltelt választások eredményeit, hogy időben tudjuk elvégezni a szükséges korrekciókat, erősítsük meg azt, ami jól ment, ismerjük föl és el a hibáinkat, változtassunk azokon, és adjunk esélyt a jobbításnak.
Harmadjára arról se feledkezzünk meg, hogy a politikai érdekképviselet sikerét ugyan sokféleképpen lehet mérni, de ezek közül a legfontosabb a választásokon elért eredmény. Lehetsz reggeltől estig ezerféle módon sikeres, naponta lehetnek tetszetős politikai kijelentéseid, ám ha sorra bukod a választásokat, a nap végén csak a totális kudarcot könyvelheted el.
Tisztelt kongresszusi küldöttek!
Az európai parlamenti választások előtt 2019-ben azt a célt tűztük ki, hogy megőrizzük a brüsszeli képviseletet, mert csak így lesz hangja az erdélyi magyarságnak ott, ahol számtalan kérdésben döntés születik.
Az európai parlamenti választások ismét bebizonyították, hogy a jó ügy mellé az erdélyi magyarok szívesen odaállnak.
Elvittük a Minority Safepack-et az Európai Parlamentig, amely nagy többséggel támogató határozatot fogadott el, és most perben vagyunk az Európai Bizottsággal, amely nem volt hajlandó elindítani az európai polgári kezdeményezésben megjelenő igény szerinti jogalkotást.
Kapitális hibának tartom azt, hogy az Európai Bizottság olyan kérdésben hárítja a felelősséget, amelyről a bíróság már egyszer megállapította: összhangban van az uniós szerződések szövegével és legfőképpen azok szellemiségével. De ez csak az érem egyik oldala. A másik oldalon legalább olyan súllyal ott van annak az ötven millió őshonos nemzeti közösséghez tartozó embernek a biztonsága, amely szorosan kapcsolódik nyelvi, kulturális, etnikai identitásához.
A tavalyi önkormányzati választásokon voltak sikereink és kudarcaink. Marosvásárhely megnyerése a legnagyobb öröm. Ennél már csak a felelősségünk nagyobb, hisz a mandátum végéig bizonyítanunk kell. Bizonyítani azt, hogy vezetésünk alatt jó irányt vett a város, elkezdődtek a fejlesztések, és van remény arra, hogy Marosvásárhely visszakapja egykori fényét, elfoglalja az őt megillető helyet. Szatmárnémeti megőrzése pontosan azt bizonyítja, hogy komoly munkával, jó tervezéssel, türelemmel és kitartással etnikailag vegyes környezetben is sikeresek lehetünk.
De egy dolgot meg kell jegyeznünk: míg a választási kampányban politizálni kell, a két választás között irányítani az önkormányzatokat, ez a feladatunk. Amennyiben a dolgokat összekeverjük, és közigazgatás helyett politizálunk, abból sok jó nem származik. Nekünk nem egymással kell politikai versenyt futnunk. Ez hiba. De hogyha mégis versenyt futunk, akkor az idővel vagyunk versenyben.
Szászrégen, Gyergyószentmiklós, Kisbács és Gyimesbükk is a sikereink közé tartozik, míg Székelykeresztúr elvesztése a mai napig fájdalmas. Szórványban, Brassótól Máramarosig is voltak komoly veszteségeink, és azért is érdemes mélyen magunkba nézni, mert ezeken a helyeken 2019-ben az európai parlamenti választásokon megvoltak azok a szavazatok, amelyek bő egy évvel később hiányoztak.
Ezért több helyen elvégeztük a szükséges korrekciókat. Máramaros megyében egyesítettük a két területi szervezetet, adva magunknak és közösségeinknek egy esélyt arra, hogy 2024-ig kiigazítsuk az elkövetett hibákat.
Megváltozott törvényes feltételek között, közvetlen választáson négy megyei önkormányzat vezetését megnyertük, Sepsiszentgyörgyön pedig 15-ről 18-ra, Kézdivásárhelyen 11-ről 13-ra, Kovászna Megye Tanácsában 20-ról 22-re, Csíkszeredában 13-ról 15-re, Szatmárnémetiben 10-ről 12-re, és a Szatmár Megyei Tanácsban 13-ról 15-re tudtuk emelni tanácsosaink számát. Ez hihetetlen erő, szép eredmény.
A parlamenti választásokon meg tudtuk ismételni a 2016-os eredményt, így a Szövetség parlamenti súlya megmaradt, harminc mandátummal kezdhettük el az új törvényhozási ciklusban a munkát. Továbbvittük a 2007-ben megalapozott, 2014-ben az európai parlamenti választásokra, majd 2016-ban a parlamenti választásokra is kiterjesztett erdélyi magyar összefogást. Számunkra az a felismerés volt a mérvadó, hogy megvan a verseny ideje és megvan az összefogásé is, csupán azt kell pontosan fölmérni, hogy mikor mi viszi előre közös ügyeinket.
Hölgyeim és Uraim!
Mi az egyenes beszéd hívei vagyunk.
Tavaly a választási kampányban azt mondtuk, hogy amennyiben megkapjuk a közösségünk bizalmát, és adottak lesznek annak a feltételei, hogy vállaljuk a kormányzást, akkor ez lesz az első számú opciónk.
Megkaptuk a bizalmat és a felhatalmazást választóinktól, köszönet érte, és adottak voltak az alapfeltételek ahhoz, hogy kormányalakítási tárgyalásokat kezdjünk. Leültünk a Nemzeti Liberális Párt és az USR-PLUS képviselőivel, és több mint hat év után ismét vállaltuk a kormányzati szerepet és az azzal járó felelősséget. Felelősséget vállaltunk a közösségünkért, a romániai magyar nemzeti közösségért, ugyanakkor felelősséget kértünk és kaptunk az ország minden egyes polgáráért. A kormányzással a kettő együtt jár.
A kormánytárgyalások megkezdésekor nem voltunk naivak, és láttuk, hogy a koalíciót alkotó három politikai alakulat között vannak jelentős világnézeti különbségek. Tisztában voltunk azokkal a megoldatlan problémákkal is, társadalmi, gazdasági feszültségekkel, amelyek egyrészt a világjárvány miatt, másrészt az előző kormányzatok elhibázott politikájából kifolyólag összegyűltek.
Vállaltuk azt, hogy együtt kormányzunk, és mi az első pillanattól egy teljes ciklusra, négyéves kormányzásra készültünk.
Bátran állítom, hogy tisztességes tárgyalások után jó kormányzati csapatot sikerült munkába állítani. Miniszterekkel, államtitkárokkal, intézményvezetőkkel, prefektusokkal és alprefektusokkal.
Nyolchónapnyi tevékenységünk igazolja, hogy tudjuk a dolgunkat, hozzáértően végezzük a munkánkat, halljuk és megértjük a társadalom problémáit, és döntéseinkkel igyekszünk olyan megoldásokat találni, amelyek visszahozzák az elveszett reményt, megerősítik ott, ahol az meggyengült, és tervezhető jövőt biztosítanak minden polgár, minden család, minden közösség számára.
Először is bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk nemcsak egy kormányzati ciklusra, hanem annál hosszabb időszakra tervezni. Részben megteremtettük azokat a költségvetési és jogi feltételeket, amelyek lehetővé teszik a következő évek nagy közberuházásait, a közösségek felzárkóztatását és az életminőség javításához szükséges feltételek megteremtését.
Ezt a munkát folytatni kell ahhoz és azért, hogy minden családnak, minden közösségnek az élet és a jövővel kapcsolatos elképzelései biztonságban legyenek, és tervezhetővé váljanak.
Másodjára szükséges volt számtalan olyan azonnali döntéssel, intézkedéssel kezelni sürgős és megoldatlan problémákat, amelyek fölgyűltek és gyors döntésekre várnak.
Hosszú lenne felsorolni mindegyik ilyen döntést, de egyet, ami számunkra fontos, ami szimbolikus, és nem csak, hadd említsek meg. 2014-2015-től, miután elmentünk a kormányból, az összes fiókot, amelyben a szimbólumaink elfogadásával kapcsolatos határozatok voltak, kulcsra zárták. Ezt december 23-án kinyitottuk. Azóta közösségeinknek hétről hétre visszaadjuk a szimbólumait, legutóbb Kovászna megyének a megyei zászlaját fogadta el a kormány.
Nyolc hónap alatt a munkának csak egy kis részét lehetett elvégezni, és most kollégáimmal együtt erről adunk számot. De beszélünk a számadásnál is fontosabb terveinkről, a kormányzati munka irányáról, prioritásokról, konkrét célokról.
Hölgyeim és Uraim!
Nyolc hónap kormányzás után most éppen egy kormányzási koalíciós válságban vagyunk. Akarva-akaratlanul ma mindenki erről kérdez, erre figyel.
A két koalíciós partnerünk között kirobbant és elmérgesedett vita meggyőződésem szerint lezárható.
Természetesen nem ma. Meg kell várnunk mindkét párt tisztújító kongresszusát, de azt követően a nem túl sok lehetséges megoldás közül először azzal kell próbálkoznunk, ami a koalíció visszaállítását és működőképességét eredményezi.
Ma szokatlanul éles belső verseny van mindkét pártban, kompromisszumot keresni és kompromisszumot találni nem egyszerű. Ezért mondom, hogy most nem erre kell összpontosítani, ezzel majd október ötödike után kell foglalkozni. Most elsősorban arra van szükség, hogy a felek ne mélyítsék el a válságot. Most arra van szükség, hogy mindenki külön-külön gondolja végig, minek milyen következményei lehetnek.
Most arra van szükség, hogy akik a kormányzást választották és vállalták, vállalták az azzal járó felelősséget is, a polgárok gondjait és elvárásait lássák, ne a 2024-ben megszerezhető hatalmat keressék a távoli horizonton.
Az legyen a szemünk előtt, hogy mire vár választ a kormánytól a társadalom, milyen hosszú távú fejlesztésekre van szükség, hogy mit lehet a jó kormányzásért közösen tenni.
Ha ezekre a kérdésekre külön-külön is jó választ adunk, akkor együtt is tudunk jó választ adni ezekre a kérdésekre, akkor meg lehet célozni azt is, ami még csak a láthatáron van, vagy talán még ott sem látszik. Akkor a 2024-es választást is meg lehet nyerni.
Ma az egyik legfontosabb feladata a kormányzásnak, hogy az elszabadult energiaárak miatti nehéz helyzetbe kerülő családokat, vállalkozásokat megsegítse. Mindenhol nőnek az árak, és minden kormány keresi a megoldást. A mi javaslatunk egyszerű: az államnak kompenzálnia kell az árnövekedést: nem állhat elő olyan helyzet, hogy valaki télen nem képes kifizetni a számlát. Nem állhat olyan helyzet elő, hogy valamelyik vállalkozást ilyen okból be kelljen zárni.
Több lehetőség is van, és a kormánynak kötelessége lépni: a kormány ideiglenesen befagyaszthatja az energiaárakat. Azt mondják, hogy Brüsszel ezt nem szereti. Nem érdekel. Bennünket az kell érdekeljen, hogy az embereken mi segít. A kormány az állami vállalatok nyereségét ideiglenesen és részben arra fordíthatja, hogy megsegíti a rászoruló polgárokat.
Azt mondják, hogy nem lehet, mert nem lesznek beruházások. Ha azt nézzük, hogy eddig, ebből a profitból milyen beruházások voltak, akkor félévet, egy évet még kibírunk így is.
A kormányzat az extraprofitra az energiaforgalmazó cégek esetében ideiglenesen plusz adót vethet ki. Mindezeket a lépéseket már több helyen meglépték. Spanyolországban, Olaszországban, más államokban. Ők is az Unióban vannak.
A másik kérdés, amire most azonnal kell választ adni és hetente akár újra és újra újabb megoldásokat találni, az a világjárvány negyedik hulláma okozta problémák. Ezért mi többször megfogalmaztuk javaslatainkat, és most azzal, hogy ideiglenesen az egészségügyi tárcát is mi vezetjük, néhány döntést meg is fogunk hozni.
Meg kell védeni az emberi életeket, meg kell próbálni korlátozni a vírus terjedését, de két dolgot biztosan nem lehet megtenni. Nem fogjuk a gazdaságot teljesen lezárni, és nem fogjuk a krónikus betegeket orvosi szolgáltatások nélkül hagyni, ahogy 2020-ban tette az akkori kormány.
Hölgyeim és Uraim!
Az azonnali intézkedéseken túl természetesen van néhány további kérdés, amelyre választ kell adni. Az egyik, amire a ma reggeli hívatlan vendégek is választ keresnek, a sokat hangoztatott SIIJ, a bírókat és ügyészeket kivizsgáló különleges ügyosztály kérdése.
Ha rajtam múlna, már nem létezne ez az ügyosztály. Mindannyian egyetértünk azzal, hogy ezt a különleges ügyosztályt meg kell szüntetni. Ám komoly vita van közöttünk abban, hogy milyen intézményes garanciát lehet találni arra, hogy az ügyészek és legfőképpen a bírák függetlensége ne sérüljön. Milyen garanciát lehet találni arra, hogy ne térjünk vissza abba a pokolba, ahol közel háromezer dossziét csak azért nyitottak meg, hogy a bírákat és az ügyészeket állandó nyomás alatt lehessen tartani. Ennek a háromezer dossziének kétharmada a bírók ellen irányult. A kérdés az, hogy milyen intézményes megoldást találunk arra, hogy a bírák és ügyészek döntéseiről a polgár meg legyen győződve, hogy a döntés minden külső befolyástól mentesen született.
Az RMDSZ-nek erre van egy javaslata, ám rugalmasan és nyitottan állunk minden olyan megoldás előtt, ami a miénknél jobb, de jobbnak kell lennie. Egy dolgot nem fogadunk el, és ez valóban konfliktust okozott a koalícióban: hogy visszatérjünk oda, ahonnan nagy nehezen sikerült eltávolodni. Ezt a kérdést még ebben az esztendőben rendezni kell.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára mindig fontos volt a decentralizáció. Mi ezzel a kérdéssel kapcsolatosan ugyanazt mondtuk ellenzékben, mint kormányon: közelebb kell vinni a helyi közösségekhez a döntést, érvényesíteni kell a szubszidiaritás elvét. Ezáltal jobbak és gyorsabbak lesznek a döntések, hatékonyabban, gyorsabban felelősségre vonhatóak a döntéshozók.
Egyelőre csak az általunk vezetett minisztériumokban indítottuk el a decentralizációt. Azt várjuk, hogy ez a kormányzatban általános gyakorlattá váljon.
A kormányprogramban szerepel a nemzeti kisebbségekről szóló törvény elfogadása. Mindkét partnerünk egyetértett azzal, hogy az alkotmány által megkövetelt törvény megszülessen. Mi elkezdtünk dolgozni egy olyan szövegjavaslaton, amely az ősz folyamán elkészül, előbb megvitatjuk a Szövetségen belül, majd partnereinkkel.
Az oktatási rendszer változni fog. Az eredményeket feladni nem lehet, nem fogjuk, de azokhoz hozzá kell tennünk, újabb elvárások szerinti megoldásokat. Ez a mi feladatunk.
A nemzeti kisebbségek számára az anyanyelven való oktatás nemcsak a tudás átadásának eszköze, hanem az identitásképzésé és megőrzésé is. Az oktatási intézményépítés nemcsak jogi keretet, nemcsak infrastruktúrát jelent, hanem képzett pedagógusokat, kreatív diákmozgalmat és szülői részvételt, támogató önkormányzatot is.
Gyermekeink versenyképes tudásán is múlik közösségünk szülőföldön való megmaradása.
A minőségi oktatáshoz, neveléshez való hozzáférésre mint alapjogra tekintünk. Ezt minden gyermek számára elérhetővé kell tenni. Ez a kulcsa annak, hogy a felnövekvő nemzedékek a gyorsan változó munkaerőpiacnak ne a vesztesei, hanem a nyertesei legyenek.
Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt küldöttek!
Mindannyian a reformokról beszélünk, de egyvalamit soha nem tisztáztunk. Ki mit ért reform alatt? Sokan úgy használják, mintha varázsige lenne, amolyan politikai szezám, tárulj. Csak kimondjuk, és átlépve a küszöböt ott lesz előttünk a csodás, megreformált ország. Mi azt javasoljuk, beszéljünk arról, hogy ki mit ért egyik vagy másik reformintézkedés alatt, meg arról is kell hogy vitázzunk, mire van szüksége a társadalomnak. Mi az, ami az emberek életét jobbá, kiszámíthatóbbá teszi? Nekünk kizárólag ezekkel a kérdésekkel kell foglalkoznunk.
Azokat az úgynevezett reformokat, amelyek ugyan jól hangzanak, politikai tőke kovácsolására kiválóan alkalmasak, de sem reális társadalmi elvárás nincs mögöttük, sem többség a megvalósításukhoz, azokat felelős kormányzati tényező az asztalon odébb tolja. Mondok egy példát: szerintünk a hazai választási rendszer ma semmilyen lényeges reformra nem szorul. Az emberek, ha szenvednek valami miatt, biztos, hogy nem a választási reform hiánya az. És ha valamiben örömüket lelik, biztos, hogy nem a kétfordulós polgármester-választás lesz az.
Ugyanakkor van egy olyan terület, amelynek a megreformálása közös feladatunk. Szívügyünk a család!
Új családtámogatási és gyereknevelési rendszerre van szükség.
Ma bennünket, akárcsak a régió társadalmait, mélyen érinti a folyamatos elvándorlás. Míg a befektetők az olcsó munkaerőt keresik és gyorsan mozognak, addig ugyanilyen sebességgel a munkaerő a másik irányba, a jól fizető állások után indul. Ugyanakkor kevesebb gyerek születik, ezért többek között arra van szükség, hogy újragondoljuk a családtámogatást és a gyereknevelési támogatási rendszert.
Új megközelítésre van szükség, olyan támogatáspolitikára, amely reményt és biztonságot nyújt minden családnak. Segíti a gyerekeket nevelő szülőket, és az alanyi jogon járó támogatás mellé jövedelemhez kötött adóleírás formájában megvalósuló, kiegészítő támogatást nyújt minden egyes gyereket nevelő családnak. Segíti lakáshoz jutni a fiatal családokat, kedvezményes lakásvásárlási kölcsönt biztosít számukra, de minderről kollégáim ma részletesebben is fognak beszélni.
A ma elfogadásra kerülő dokumentumunk ezt jelöli meg a kormányzati munkánk egyik prioritásaként.
December végéig el kell készülnie a részletes intézkedéscsomagnak, amelyet mi első fázisban tíz éves időszakra tervezünk.
Az erős család biztos talajon álló egyéneket jelent, ők pedig munkájukkal, alkotó erejükkel saját és családjuk megerősödését biztosítják.
Szívügyünk a család, és számunkra ez nem ideológiai kérdés és nem is pusztán egy súlyos demográfiai probléma orvoslására adott válasz. Ennél sokkal többről van szó. Ez a közösség jövőjének a létkérdése. Ez a nemzetpolitika alapja.
És ha már demográfiáról van szó: a jövő évi népszámlálás kiemelt tétje az is, hogy lélekszámunk, jelenlétünk a reális megszámoltatás után kerüljön a statisztikai számok közé. Szükség van arra, hogy közösségünk ne veszítse el önbizalmát, ne veszítse el jövőbe vetett hitét.
Az RMDSZ vállalja, hogy bevon és mozgósít valamennyi társadalmi szereplőt, és megteremti az intézményes együttműködés feltételeit annak, hogy minden magyar ember nemzeti identitását vállalva részt vegyen a népszámláláson. Ezt a munkát már elkezdtük.
Beszámolómat nem fejezhetem be anélkül, hogy ne ejtsek szót a mi Szövetségünkről.
A választási eredmények megmutatták, hogy milyen állapotban voltunk 2020 végén. Azóta sok minden változott körülöttünk, sok minden történt velünk. A kormányzási szerepünk általában azzal is együtt jár, hogy a szervezet apraja-nagyja óhatatlanul a kormányzás irányába fordul. Mondhatjuk azt is, hogy ez természetes mozdulat, ám komoly veszélyeket is hordoz.
Nekünk egy percig sem szabad megfeledkeznünk a közösségépítésről. Bennünket az a tény tett erőssé és sikeressé, hogy meg tudtuk őrizni a közösség támogatását.
Fontos az aszfalt, fontos a beton, a csatorna, a víz-, a gázhálózat, a számtalan beruházás. Ahogy mondani szoktuk, a polgármester legjobb barátai az aszfalt és a beton, de azt is tudjuk, néhányszor megtapasztaltuk, ez kevés. Ennél többre van szükség.
A közösségi kötelékek állandó megújítására és állandó megerősítésére van szükségünk, az identitás megőrzésére, újragondolására, új értékekkel való bővítésére.
Ismerünk olyanokat, akik elátkozzák az identitáspolitikát. Elsősorban nekik mondjuk, hogy minden jó politika egyben identitásépítő politika is. Amelyik politika nélkülözi az identitást, az kizárólag ügyintézési rendszer. A mi esetünkben első helyen a nemzeti, etnikai identitás áll. Ez a másik nemzetpolitikai alap, ez a legerősebb közösségszervező elv, és ezt nem szabad a kormányzás alatt sem szem elől téveszteni.
Ahhoz, hogy a közösséget építeni tudjuk, szükség van minden egyes szereplőre. Erősek az önkormányzataink, ők állnak legközelebb a közösségépítéshez. Erős a civil társadalom, erős partnerségeket építettünk, ezeket tovább építjük, meg tudjuk erősíteni. Jó a partnerségünk az egyházakkal, szükséges az, hogy továbbra is együttműködjünk a közösségépítésben.
Az elmúlt tíz esztendőben Magyarország Kormányával, a FIDESZ-el és a KDNP-vel rendeztük a viszonyunkat, az együttműködésünk partneri, baráti. Számtalan olyan eredményt tudunk felmutatni, mely ugyancsak ezt a nemzetépítési alapot, nemzetpolitikai alapot erősítette.
Igen, vannak eszközeink, amelyeket a közösségépítés szolgálatába állítottunk, a közösségépítés szolgálatába tudunk állítani.
Ezért a kormányzás közben sem feledjük, sőt tudatosítanunk kell reggel, munkakezdés előtt és este, munkavégzés után, hogy azért vagyunk itt, mert több mint három évtizede Szövetség voltunk, Szövetség vagyunk, és Szövetség maradunk.
Azért, hogy az utánunk jövő nemzedékeknek is legyen politikai érdekképviselete, Szövetségnek kell maradnunk: a romániai magyar emberek szövetségese és legfontosabb szövetségese.
Ez a mi feladatunk!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Forrás: RMDSZ
