
Az európai politikai elit nagy része nem tesz intellektuális erőfeszítést azért, hogy megértse a Trump-adminisztráció ideológiáját, amely rendkívül szilárd alapokon nyugszik, mondta Kelemen Hunor pénteken Marosvásárhelyen, a IV. Erdélyi Gazdasági Fórumon tartott beszéde után az Agerpres szerint. Az RMDSZ elnöke szerint az Európai Uniónak legalább tíz éve számítania kellett volna arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem fogja a végtelenségig támogatni a biztonságát.
„A politikusok többsége olyan dolgokról beszél – amelyek egyébként igazak –, mint a vámháború, a tranzakcionalizmus, a biztonsági kérdések és az Egyesült Államok jelenléte vagy távolmaradása Európától. Egyrészt látnunk kell, hogy a Pax Americana lejárt. Másrészt meg kell értenünk, hogy mi áll ezek mögött, és az a benyomásom, hogy az európai politikai elit nem tesz intellektuális erőfeszítést, hogy megértse, hogy a Trump-adminisztráció döntései mögött rendkívül szilárd alapokon nyugvó ideológia áll. Anélkül, hogy megértenénk ezt az ideológiát és a mögötte álló értékeket, szinte lehetetlen, hogy ismét közeledjünk egymáshoz” – nyilatkozta a sajtónak Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint továbbra is erős transzatlanti kapcsolatokra van szükség, és Európának igyekeznie kellene megérteni, hogy mi történik, nem csak „siránkoznia és állandóan csak keményen fogalmaznia az Egyesült Államokkal kapcsolatban”.
„Az Európai Uniónak legalább tíz éve számítania kellett volna erre. Tudták, de azt hitték, hogy a valóság más. Tudták, hogy szükség van a védelmi befektetések növelésére. Még az Obama-adminisztráció idején elkezdődött az Egyesült Államok elfordulása. Nyilvánvaló volt – az első Trump-kormány idején különösen –, hogy eljön a pillanat, amikor be kell fektetnünk a védelembe.
Európa abban a téves illúzióban élt, hogy az ingyen ebéd a világ végéig tart. Lehetetlen volt nem rájönni arra, hogy Amerika nem fogja a világ végezetéig fenntartani Európa védelmét és biztonságát.
Tíz évet vesztegettünk el álproblémákkal, most pedig hirtelen arra ébredünk, hogy keményen be kell fektetnünk, mert az Egyesült Államok eltávolodik Európától és a figyelme sokkal inkább a csendes-óceáni térség és Ázsia felé irányul” – mondta Kelemen Hunor.
A politikus szerint nyilvánvaló, hogy többet kell a védelembe fektetni, de ebben a pillanatban az Európai Uniónak sem az anyagi háttere, sem az ipara nem áll ott, hogy egyik napról a másikra megoldja a kontinens biztonságát.
„Amerika nélkül ez nem fog működni, mert a Patriot-rendszerek csak velük közösen működtethetőek. Ezért továbbra is szükségünk van az Egyesült Államokra. Ugyanakkor be kell fektetnünk a fegyverkezésbe, a hadseregbe, az infrastruktúrába, és Románia ebbe az irányba indul. Románia védelmi ipara nem néz ki túl jól, de néhány év múlva jobban fog kinézni. Be kell fektetnünk a know-how-ba és az új technológiákba is, olyan eszközökbe, amelyek tíz-húsz éve valószínűleg még nem is léteztek” – mondta.