Mint gótikus templomok mozaikos rózsaablakán, úgy tör át diadalmasan Katona Szabó Erzsébet monumentális bőrkollázsain a fény, titkokat, mágiát sejtetve a szemlélőben. Egyedül álltam a GIM-ház, a Gödöllői Iparművészeti Műhely galériájának csendjében, a kiállításra még nem érkeztek látogatók, és a múlt ihlette triptichonba merülve korábbi utazásaim emléke, hatalmas katedrálisok hangulata kelt életre bennem. Még a nagy járvány előtt voltunk, 2019 ragyogó tavaszán, a művésznő munkásságát bemutató film forgatása előtt. Ki gondolta volna akkor, hogy jön majd egy pandémia, amely örökre felülír bármely más hivatkozási alapot? Azóta sem sikerült eljutnom a magyar szecesszió egykori híres központjába, pedig a szép kisváros is vonz, és még inkább a gödöllői művésztelep, amely 120 éve született. Ősszel talán már lehetséges lesz odalátogatni? Fotóimat mindegyre előcsalogatom digitális fotótékámból a felhők közül, és ráérősen, jólesően nosztalgiázom.
Most éppen annak kapcsán, hogy a Ferenczy Noémi-díjas textilművész március 15-től a Magyarország Érdemes Művésze címet is magáénak mondhatja. Marosvásárhely is örül az elismerésnek, hiszen Katona Szabó Erzsébet pályája innen indult és szárnyalt a magasba, ő maga pedig mindig büszkén beszél egykori városáról, amelyen kitörölhetetlen nyomokat hagytak a múlt századelő gödöllői mesterei. A művésznő itteni 2015-ös tárlata méltó visszhangot keltett, a főművei közül többet is kiállított a Bernády Házban. Ahogy a virágdús kert övezte GIM-házban is a Kék – Fekete – Piros című kiállításán is történt. Csak a bőrből készült alkotásaira térek ki ebben e jegyzetben, sokoldalúságáról, megannyi elfoglaltságáról, szuggesztív sorozatairól, kalotaszegi vonzalmairól, látványtervezői sikereiről, ruhakreációiról, szecessziós ihletéseiről, kalligrafikus papírkollázsairól, verseiről többször írtam az eltelt években. Megeshet, hogy így is ismétlem magam, de ezek a színben, formában, sajátos megoldásokban rendkívül változatos, mégis egységes velúr művek hamar elkápráztatják a nézőt. És alkotójuk jól fel is tudja erősíteni a hatásukat a kiállításain. Ahogy a hely sajátosságaihoz igazítja, ahogy megvilágítja őket, az külön figyelmet érdemel.
Ez a testmeleget sugalló anyag, a bőr, évtizedeken át döntő módon határozta meg munkásságát. Egyedi technikát dolgozott ki, egyéni módszerrel festi, vágja, lyuggatja, illeszti, gyűri, hajtogatja, ragasztja dekoratív és üzenethordozó kollázzsá a keze alatt engedelmessé szelídülő, puha matériát, amely monumentalitást éppúgy sugallhat, mint intimitást. Régmúlt és modern idők egyaránt tetten érhetők magasról lecsüngő bőrzászlain, egész falat betöltő kompozícióin, kisméretű csipke remekein.
Idézzünk hat évvel ezelőtti vásárhelyi kiállítási krónikámból, itt és most is érvényes az akkori megfogalmazás: „Az ajtón belépőt egyből magába szippantja a méreteiben is impozáns Metropolis. Lenyűgöző, ahogy a natúr színárnyalatokban sűrűn egymáshoz tapadó, égbe nyúló hasábok végtelenné növelik a féktelenül terjeszkedő világvárost. Akárcsak híres munkája, a Fal, ez is tovább bővíthető. A másik oldalon plafontól padlóig, több méteres kompozíciók idézik meg mindazt, ami alkotójuknak a múltból fontos, lényeges. Csipkeszerűen áttört a hátulról megvilágított Ereklyék az egyik sarokban. Akárha egy katedrális óriás ablakára, boltíveire tekintenénk fel. Barnás tónusú társa a másik sarokban ismerősnek tűnő, messzi tájra, közeli fákra, növényzetre nyújt rálátást a csipkézett ablakszemek között. Középen még nagyobb zászló: az Ablak. Ügyes megoldással a faltól mintegy húsz centire eltávolítva. Gótikus formákat mintáznak a kékek, szürkék, barnák, zöldek, belső fény sugárzik a velúrra. Itt csupán csak sejtetett, stilizált csipkeablak ékelődik a csúcsívek közé. Megmozgatja a fantáziát. Kultúrtörténeti korok levegőjét véljük beáramlani rajta.” Festészeti, szobrászati erényekkel telítettek a gobelinjei, szabad asszociációkra késztetnek e motívumokban gazdag díszítőművészeti alkotások.
Költőiség hatja át valamennyit. Sok esetben verscím, verssor tudatja, a téma, az ihletés honnan vétetett. „Könnyedén halad szívem fölé az éj”… idézi Nagy Gáspárt az egyik lelki húrokat pengető műve.
De ne mélyedjünk a kelleténél részletezőbben a lírába. Egy kisebb csipkecsoda is elég ahhoz, hogy Katona Szabó Erzsébet talán legdédelgetettebb szívügyét érintsük, a kertet. „A kert, ahol nem találkoztunk”… mozgathatja meg a cím a nézői emléktárat. Bensőmben replikaként csendül meg: a kert, ahol találkoztunk, az valami csoda. Ezért az évszakonként más és másképpen díszelgő virág- és lombpompáért is érdemes a Gödöllői Iparművészeti Műhelyt felkeresni.
