A múltban szinte kizárólag a természetbarátok, vadászok és festők látogatták a Duna-deltát. Az iskolákban is keveset tanítottak róla, a tankönyvek csak a tengerbe ömlő három Duna-ágról, valamint a nádról, madár- és halgazdagságról tettek említést. A delta gazdagságának sokoldalú kiaknázására csak szórványosan történtek javaslatok; ezek közé sorolhatjuk elsősorban a nagy ichtiológus, Grigore Antipa javaslatait a Duna-delta halállományának szaporításával kapcsolatban, amelyek közül az első 1909-ben látott napvilágot könyvalakban (Fauna ihtiologică a României).
Míg a Nílus, a Tigris, az Eufrátesz vagy a Vörös-folyam deltáját az ember régi időktől fogva szabályozta, részben átalakította, termőfölddé tette, a Duna-delta szinte napjainkig megőrizte eredeti állapotát, szépségét. (A középső, a Sulina-ág szabályozását a hajózás fejlődése követelte meg.) Napjainkban egyre jobban eltűnnek a delta fehér foltjai, egyre ismertebbé válik ez a festői szépségű országrész.
A Duna-delta felülete összesen 5050 négyzetkilométer, s ebből 4340 esik hazánk területére. Nehéz lenne azonban pontosan meghatározni a delta felületének nagyságát, hiszen az állandóan alakul, s főleg állandóan nagyobbodik a tenger irányában.
Kialakulásának legfontosabb tényezője természetesen maga a Duna volt, alakulása azonban szorosan összefügg a tenger szintjének ingadozásával is. A Fekete-tenger szintje jelenleg emelkedőben van, ami befolyásolja a delta keleti partvonalának alakulását, formáját. (1880-tól napjainkig a kontinentális talapzat övezetében a tenger szintje 40 centiméterrel emelkedett.)
A régi földtörténeti korokban a Duna folyásának mai iránya szakaszosan jött létre. A Duna nyugatról keleti irányba, egy nagy mélyedésben haladva vitte az Alpok vizét a Kaukázusig, ahol a Földközi-tenger egyik nyúlványába ömlött. A földkéreg mozgásának eredményeképpen a nagy Szarmát-tenger visszahúzódott, majd darabokra tagolódott, s a negyedkor elején a Duna vize a magyarországi nagy alföldön elterülő Pannon-tengerbe ömlött. Ekkor volt a Duna a legrövidebb.
Az idők folyamán a Pannon-medence feltöltődött, majd a Kazán-szoros tájékán a Kárpátokban törés következett be, s a Duna folyása a nagy román alföldön – a Fekete-tenger szintingadozásai szerint –, hol meghosszabbodott, hol megrövidült. A nagy román alföld kérgének tektonikus mozgása szintén befolyásolta a Duna hosszúságát, a folyam nyugat-keleti iránya azonban mindig megmaradt. A Kárpátok déli lejtőjén elterülő alföld szakaszosan emelkedett az egész negyedkor folyamán, s a Duna folyása keleti irányban állandóan hosszabbodott. A negyedkor végén a folyam a mai Olteniţa város környékén ömlött a tengerbe. A Fekete-tenger szintje az eljegesedések közti korokban is állandóan ingadozott, s a Duna hol Galac környékén, hol Cernavoda–Konstanca irányba vette útját a tenger felé.
AZ EMBERI TÖRTÉNELEM KÜSZÖBÉN
kezd olyanná alakulni a Duna-delta, amilyennek ma ismerjük. Viszonylag fiatal képződmény tehát, amely ma sem állapodott meg, hiszen azok a földtani tényezők, amelyek létrehozták (a tengerszint ingadozása és a földkéreg mozgása) – ma is hatnak.
A Duna vizének a munkája az erózióban és a feltöltésben nyilvánul meg. Míg az első a delta nyugati részében szembetűnő, az utóbbi a tengerhez közel eső vagy a tengerparti részen figyelhető meg – napjainkban is, szinte szemünk láttára. Ez nem csoda, hiszen a Duna évente mintegy 80 millió tonna hordalékot (szilárd iszapot, homokot, agyagot stb.) szállít és rak le a tengerbe, vagy az ahhoz közel eső részekre, ahol az ágak a tengerbe torkollnak (az öreg folyam vize köbméterenként átlag 325 gramm szilárd anyagot tartalmaz, de áradások alkalmával ez a tömeg meghaladja az egy kilót is). A hordalékból alakult ki a Chilia-ág fiókdeltája, amely évenként 80-90 centiméterrel nyomul előre a tenger irányába, kelet és délkelet irányba. Ugyancsak szárazföldi hordalékból jött létre az utóbbi ötven év folyamán a Szent György-ág torkolatánál az a sziget, amely a mai halászgeneráció szeme láttára négy kilométerről (1914) tizenhárom kilométer hosszúra (1953) nőtt! A sziget szélessége ez idő alatt 100 méterről 300-ra nőtt.
A hordalék mellett a delta alakításában a növényzet elrothadásából eredő szervesanyag-üledéknek is része van.
A Sulina-ág tengerbe ömlésénél a lerakódó szilárd anyag egy, úgynevezett rekesztő-zátonyt képez, amely megnehezíti a hajózást. Ez a zátony évről évre előbbre hatol, ezért a Sulina-ág két partján a kőgát-töltéseket állandóan hosszabbítani keil a tenger irányába: az utóbbi négy évtized alatt e kétoldali védőgát elérte a 7 km hosszúságot.
A Fekete-tenger partromboló hatása Sulina és St. Gheorghe között, valamint Perişor és Jurilovca térségében nyilvánul meg a leginkább, a tengeráramlás már a Razelm-tavat védő keskeny földnyelvet veszélyezteti.
Észak–dél irányban a Letea–Caraorman–Crasnicol turzások a deltát két részre osztják: az élet alakulásában a nyugati részben a folyam hatása, a keleti, úgynevezett „tengeri-deltában” pedig a Fekete-tenger hatása dominál.
MINT ÉLŐHELY (BIOTÓP)
a Duna-delta rendkívül komplex. A delta hat biotóp-típusra osztható: állandó vizek, árterületek, nádasok és ingólápok, szilárd turzások, tengerparti turzások és elődelta; ezek mindegyikében jellegzetes növény- és állatvilág alakult ki. A különféle származású területek a deltában egyenlőtlenül oszlanak meg, s ha csónakon vagy hajón utazzuk be a hatalmas víz- és nádtengert, alig tudjuk elhatárolni egymástól az említett biotópokat. Csak helikopteren utazva rajzolódik ki szemünk előtt a Duna-delta valóságos térképe – felejthetetlen látvány. Kék színű tiszta víztükrök, kávébarna hordalékos csatornák, nád, sás, gyékény, fűzfaerdők, gyeppel vagy vékonyszálú mediterráni eredetű füvekkel borított területek, mocsárrétek, kagylómaradványokkal tarkított homokzátonyok váltogatják egymást.
Egyes biotópok növény- és állatvilága szegényes, máshol azonban mind mennyiségileg, mind minőségileg, azaz a faji összetétel szempontjából gazdag, változatos. Bár csak kis részét nyilvánították védett területté, véleményünk szerint az egész Duna-delta megérdemelné, hiszen a sok ezer növényfaj, az átutazóban vagy állandóan itt-tartózkodó 300-nál is több madárfaj, a több tucatnyi halfaj európai viszonylatban páratlanná teszi. A Duna-delta flórájáról és faunájáról számos szakkönyv jelent meg. A turisztika fejlesztését, az idegenforgalmat talán a gazdag madárvilágra lehetne alapozni, hiszen Európában nem sok ország dicsekedhet pelikánnal, hattyúval, kócsagfélékkel, kárókatonákkal, valamint az időnként megjelenő flamingóval, a tibeti eredetű havasi pittyel, a Földközi-tenger melléki pásztormadárral, sarkvidéki lilikével, daruval, ásólúddal stb.
A delta előterében mindegyre megjelenő fóka és delfin továbbnövelik az állatvilág változatosságát. A vidra, a hermelin, a farkas, a vaddisznó értékes vadászzsákmánynak számítanak még azok számára is, akik eddig elkerülték a deltát a bögöly- és szúnyoghad miatt.
A vízszennyeződés következtében Európa édesvizeinek halállománya egyre ritkul. Ebből a szempontból mi
SZERENCSÉS HELYZETBEN VAGYUNK
– a Duna-delta halvilága viszonylag jónak, sőt egyes szempontokból páratlannak mondható. A Dunába vándorol fel ívás idején a viza, a vágó- és sőregtok, a színtok. Ezekkel (a porcoshalak csoportját alkotó) fajokkal a világon rajtunk kívül csak három ország büszkélkedhet. A tokfélék, a mai csontos halak ősei kipusztulóban vannak. Nálunk e halfajokat különleges halászat-szabályozási törvény védi; mesterséges szaporításukat és Dunába telepítésüket szakembereink rövid időn belül megkezdik.
A halászatnak a Duna-deltában évezredes tradíciója van. E vidéken valamikor csakis a hal lehetett a lakosság legfontosabb tápláléka. Ezt bizonyítják a történelmi leletek, a hellén- és római-kori ásatások is. A nádat, a delta másik kincsét szintén már ősidőktől fogva felhasználták.
A halállomány és a nád komplex hasznosításának terve néhány éve született meg. Ma a nádgazdálkodás és halászatfejlesztés már egymástól elválaszthatatlan. A Duna-delta sokoldalú rendezési és fejlesztési tervében méltó helyet foglal el a mezőgazdálkodás, erdészet és állattenyésztés, amelyek mintegy kiegészítői az említett nád- és haltenyésztésnek. Az ősi halfogó szerszámok (a varsa, a vejsze, a tükörháló) ma már műszálakból készülnek, de megmaradnak – egyelőre nélkülözhetetlen – halász-szerszámoknak.
Országunk többi vidékéhez hasonlóan a Duna-delta is iparosodik. A helyi nyersanyagot feldolgozó ipart a bányászat egészíti ki. A deltában nemrég üzembehelyezett alumínium-kombinát országunk iegfiatalabb nagyüzeme.
A Duna-delta sokoldalú fejlesztési és hasznosítási terve a Tulcea-ban székelő Delta-Kutató és Tervező Intézet nagy számú munkaközösségének a hatáskörébe tartozik. A deltai kutatók és tervezők egyik legnemesebb célkitűzése emellett a természetvédelem: a természet szépségeinek a megőrzése az utókor számára.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 31. számában, 1973. augusztus 3-án.